Kávé mellé

Szürkén indul a hétfő, lassan tényleg betekintést kaphatunk abból, hogy milyen az igazi tél. Óvatosan a közlekedéssel, és figyelmesen egymással, ilyenkor már lankad a figyelem, fáradunk, hiszen már csak 39 nap van hátra az évből. Derűs hétfőt!

Időjárás

Párás, ködös reggel után napközben a borongós idő okozhat majd kellemetlen perceket, főleg azoknak, akik autóba ülnek. Délután gyenge eső számíthatnak elsősorban délnyugaton, majd estétől északon is. Emellett gyengébb széllel is számolni kell majd.  A csúcshőmérséklet 9-10 fok körül alakul. Esernyő és réteges öltözködés ajánlott. Hidegfront lesz, úgyhogy fejfájósok felkészülni!

Névnap: Cecília

Híres születésnaposok

Forrás: usmagazine.com

Jamie Lee Curtis 63 éves lett! A fantasztikus, kétszeres Golden Gloobe-díjas színésznő-író, Tony Curtis lánya, apja révén magyar nagyszülőkkel is büszkélkedhet. 1988-as filmje, A hal neve Wanda kultikus szintekre emelkedett, két évvel később az Anything but Love című sorozatban nyújtott alakítása már Golden Globe-ot ért, a másodikat pedig a True Lies – Két tűz között című filmért kapta 1995-ben. Népszerű, közkedvelt filmje a Nem férek a bőrödbe, amelyben Lindsey Lohannal játszanak egy marakodó anya-lánya párost, akik egy kínai szerencsesüti jóvoltából testet cserélnek.
Az Anything but Love-on kívül más televíziós sorozatokban is feltűnt, például az egyik Columbo-epizódban, vagy a Charlie angyalaiban, de négy éven keresztül volt a Saturday Night Live című show házigazdája is. A színésznő nagyon szereti a gyerekeket: fiatalok számára vezet blogot a Huffington Poston, ír gyermekkönyveket, illetve igyekszik a pelenkahasználatot minél praktikusabbá, könnyebbé tenni, két ehhez kapcsolódó találmánya is van, amelyet csak olyan cég használhatott, amelyik hajlandó volt átállni biológiailag lebomló eldobható pelenkák gyártására. A második szabadalom 2036-ban jár csak le.
Magyar gyökereire is büszke: édesapjával támogatták anyagilag Budapesten a Dohány utcai Zsinagóga újjáépítését. Rengeteget jótékonykodik gyermekvédő szervezeteket támogatva, és dolgozik AIDS-es gyermekeket segítő szervezettel is.

Ma ünnepli 54. születésnapját Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színész-rendező, aki 2008-tól 2013-ig igazgatta a Nemzeti Színházat. Már gyermekkorában művészeti irányú érdeklődése volt, zenei általános iskolába, majd dráma tagozaton folytatta tanulmányait, ahonnan a Színház- és filmművészeti főiskolára vezetett az útja. 1992-ben már szerződtette is a Vígszínház, 1995-ben már rendezőként is kipróbálhatta magát, a Trisztán és Izoldára dolgozott ki saját adaptációt. A 2000-es évek elején lett igazán ismert, miután televíziós szerepeket, műsorvezetést is vállalt. Hobbija a festészet, első önálló kiállítása 1999-ben volt, majd egészen 2005-ig minden évben egyéni kiállításon mutatta be munkáit.
Számos támadás éri homoszexualitását felvállaló művészként, rendezőként, mivel adaptációiban nyíltan kezeli a meztelenség és testiség kérdését. Leghíresebb színházi szerepei között tartják számon a többi között a Rómeó és Júlia Rómeóját, Az ember tragédiájának Luciferét, és a III. Richárd címszerepét, míg legsikeresebb rendezései közé sorolnak Shakespeare-től számos színpadra vitt darabot, például a Hamletet, a Rómeó és Júliát, a Szentivánéji álmot, de rendezett Csehov drámákat, Madáchtól Az Ember tragédiáját, számos musicalt, operettet, operát és rockoperát egyaránt. Tehetségét és egyéni látásmódját, művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták.

 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.