Kávé mellé

Ma ünnepeljük a távközlés világnapját. Nehezen tudnánk már elképzelni az életünket okos telefon, számítógép vagy internet nélkül, az elmúlt években pedig még jobban fokozódott életünkben ezeknek az eszközöknek a jelenléte, amelyik azért – valljuk be – nagyban megkönnyítik mindennapjainkat. Csodás keddet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint hidegfront érkezik élénk, erős, helyenként viharos északi-északnyugati széllel, többfelé futó záporokkal, zivatarokkal, de elszórtan felhőszakadás, illetve jégeső is előfordulhat. Emellett rövid napos időszakokra is számíthatunk. Reggel 9 és 18 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet. Napközben 21-28 fokot mérhetünk, de a záporokat, zivatarokat követően több fokot hűlhet a levegő.

🆘 Ma hidegfronti hatásra számíthatunk, így az érzékenyek körében fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Megnő az infarktus veszélye. A szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk, csökken hő- és komfortérzetünk, nő a megfázásveszély. Záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmások panaszai, így ők lehetőleg ebben az időszakban tartózkodjanak zárt térben.

Fogyasszunk legalább napi 2-3 liter szénsavmentes, valamint alkoholmentes folyadékot! A napos időszakokban 11 és 15 óra között az UV-sugárzás erős lehet, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről!

Névnap: Paszkál

Híres születésnapos

Ma ünnepli 34. születésnapját Nikki Reed amerikai színésznő, forgatókönyvíró. Boldog születésnapot kívánunk! Édesanyja egyik közeli barátnője meghívta őt, hogy dolgozzon vele, mikor kiderült, hogy Nikkit érdekli a színészkedés. Hat nap alatt teljesen befejezték a Tizenhárom című film forgatókönyv írását, mikor is a producer felkérte őt, hogy játssza el a főszerepet, Evie szerepét. A 2003-ban megjelenő film pozitív visszajelzéseket kapott, aminek következtében Reed elismerést kapott, mint színész és mint forgatókönyvíró. 2005-ben szerepet kapott az Amerikai fegyver című drámában, ahol Tally szerepét kapta meg. A következő film, amiben szerepelt a Dogtown urai című amerikai-német életrajzi film, ahol Kathy Alva-t alakította.

A narancsvidék című amerikai sorozatban Sadie Campbell szerepét kapta meg. 2007-ben szerepet kapott a Cherry Crush című filmben, ahol Shay Bettencourtot alakította. 2008-ban felkérték Stephenie Meyer: Alkonyat című könyv film adoptációjában Roisalie Hale szerepére, illetve még ugyanebben az évben feltűnt a Familiar Strangers című komédia-drámában, ahol Allison-t alakította. 2009-ban feltűnt az Alkonyat: Újhold című filmben, ahol Rosalie Hale szerepét játszotta el. 2010-ben szerepelt a Chain Letter című horrorfilmben, ahol Phillip és Jane Campbell lányát, Jessie Campbell-t alakította.

A következő film, amiben szerepelt a Privileged című drámafilm, ahol Lauren Carrington karakterét alakította. Még ebben az évben feltűnt az Alkonyat: Napfogyatkozás című filmben, ahol Rosalie Hale-t alakította. 2011-ben szerepet kapott a Catch 44 című akciófilmben, ahol Kara szerepét játszotta el Bruce Willis, Malin Akerman és Deborah Ann Woll oldalán. Feltűnt az Alkonyat: Hajnalhasadás című film első részében, ahol Rosalie Hale szerepét kapta meg, majd ugyanennek a filmnek a második részében 2012-ben. 2013-ban szerepet kapott a Snap című thrillerben, ahol Wendy szerepét játszotta, ezenkívül mellékszerepet kapott az In your Eyes című amerikai romantikus filmben, ahol Zoe Kazan mellett alakította Donna karakterét.

2014-ben feltűnik a Rekviem egy macskáért című komédiában, ahol egy nyomozó macskájának a gyilkosságát nyomozza ki. 2015-ben szerepet kapott az About scout című drámában, ahol Georgie szerepét kapta meg. A film díjat nyert, és további négy díjjelölést kapott. 2016-ban szerepet kapott a Jack Goes Home című amerikai horrorfilmben, itt Crystal szerepét kapta meg, Britt Robertson mellett. 2015 és 2016 között szerepet kapott Az Álmosvölgy legendája című misztikus sorozatban, ahol Betsy Ross szerepét kapta meg.

Férje a Vámpírnaplók sztárja Ian Somerhalder, akivel közös kislányukat nevelik.

Forrás: starity.hu

A GHRAOUI Chocolate a 75. cannes-i filmfesztiválon

Éheztek egy finom desszert különlegességre, amelyet idén a sztárok is megkóstolnak a cannes-i filmfesztiválon? Ti is beszerezhetitek budapesti márkaboltjukban sok más finomsággal együtt. A GHRAOUI, mely 2022-ben a filmfesztivál hivatalos ajándékozó partnereként kínálja fenséges finomságait a kiemelt vendégek és a jelen lévő világsztárok részére Cannes-ban.
A szenvedély, az érzelmek, és a család évszázados története teszik a GHRAOUI-t világszerte kiemelkedővé, budapesti márkaboltja, és csepeli manufaktúrája pedig hazánk különlegességévé.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.