Kávé mellé

Ma két jeles eseményt is ünnepelünk: a Független Magyarország napját, illetve 119 éve történt, hogy Henry Ford megalapította a Ford Motor Company-t. Milyen is lenne az életünk ma már autó nélkül? Nehéz elképzelni, ugye? A gyors közlekedés nagyon megkönnyíti a mindennapjainkat, legyen az magánélet vagy munka. Ennek a századnak a kihívása az, hogy ez a közlekedési eszköz mindenki számára elérhető módon környezetbarát is legyen. Boldog csütörtököt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint sok napsütés várható, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől egy hidegfront hatására egyre több helyen számíthatunk záporra, zivatarra. Főként a Dunántúlon hevesebb zivatarok is kialakulhatnak felhőszakadás, jégeső kíséretében. A délies szél nyugaton, északnyugaton megélénkül, majd a front érkezésekor északnyugatira fordul, és többfelé viharossá fokozódik. A reggel friss lesz, 10-18 fokig hűl le a levegő, délután 28-33 fok valószínű.

🆘 Ma a nap nagy részében napos nyári időre van kilátás. A meleg időben dekoncentráltabbak, fáradékonyabbak lehetünk, alvásproblémák is jelentkezhetnek. Késő délután északnyugat felől hidegfront érkezik, így este a Dunántúlon már fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, ingadozhat a vérnyomás. A viharossá fokozódó szél is fokozhatja a tüneteket, illetve ingerlékenységet, nyugtalanságot is okozhat. Záporok, zivatarok idején jelentősen romolhat az asztmások állapota, ők töltsék ezt az időszakot lehetőleg zárt térben.

Továbbra is ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 11 és 15 óra között országszerte nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről, illetve ebben az időszakban lehetőleg kerüljük a napon való tartózkodást.

Névnap: Jusztin

Híres születésnapos

Ma ünnepli 49. születésnapját Eddie Cibrian amerikai színész. Isten éltesse! Karrierje 1993-ban vette kezdetét a Saved by the Bell: The College Years című sorozatban, ahol Janitor megformálója volt. Ezt követően 1995-ben feltűnt egy rövidke szerepe erejéig a CBS Schoolbreak Special című sorozatban, és ugyancsak 1995-ben kapott szerepet az Amerikában nagy sikerrel futó The Young and the Restless, amiben összesen 4 epizód erejéig formálta meg Matt Clark karakterét. 1996-ban feltűnt egy-egy rész erejéig a Beverly Hills 90210-ben és a Sabrina, a tiniboszorkányban. 1996 és 1997 között 34 epizód erejéig formálta meg Griff Walker karakterét a Baywatch – Forró éjszakák című szériában. 1997-ben megkapta Cole St. John szerepét a Sunset Beach című sorozatban. A szériában később Cole Deschanelként tűnt fel. Szerepelt 1998-ban a Sunset Beach: Shockwave, a sorozat egy különkiadású televíziós filmjében, majd ezt követte ugyancsak 1998-ban a Logan bosszúja, amiben Logan Fallon karakterét keltette életre. 1999-ben a Jackie’s Back! című filmben alakította önmagát, majd a But I’m a Cheerleader-ben keltette életre Rock karakterét Natasha Lyonne és Michelle Williams oldalán. 1999-ben kapta meg talán eddigi legismertebb szerepét a Harmadik műszak című sorozatban. A szériában Jimmy Doherty karakterét keltette életre 101 epizódon keresztül. 2000-ben az In the Beginning című filmben volt látható Martin Landau és Jacqueline Bisset oldalán.

2005-ben Tyler McAllister-ként láthattuk A barlang című alkotásban, Cole Hauser, Piper Perabo és Daniel Dae Kim társaságában. Az ABC csatorna 2005-ben indította útnak az Invázió című sorozatot, amely csak 22 epizódot élt meg, majd alacsony nézettség miatt kaszálták. 2006-ban a FOX csatorna által gyártott Vanished című szériában tűnt fel 7 rész erejéig. 2009-ig több sorozatban is vendég szerepelt ilyen például a Gyilkos elmék, a Samantha Who, a Dirty Sexy Money, az Ugly Betty és a The Starter Wife. 2009-ben megkapta Jesse Cardoza szerepét a CSI: Miami című sorozatban, ahol 25 epizód erejéig volt tagja a stábnak. 2010 és 2011 között a Chase című szériában szerepelt, majd főszerepet kapott az NBC újabb nagy dobásában, a The Playboy Clubban, ami a csatorna többi sorozatához képest óriásit bukott. 2012-ben a Tyler Perry által írt és rendezett Good Deeds című filmben bukkant fel Thandie Newton, Gabrielle Union és az író/rendező, Tyler Perry oldalán. Ugyancsak a 2012-es évben vendégszereplő volt a Született detektívek című sorozatban, majd ezt követte a For Better or Worse című széria, amiben Chris megformálója volt 5 epizód erejéig. 2013-ban a Hallmark családi filmjében, a Notes from Dad-ben volt főszereplő, ezt követte 2012 és 2013-ban Sean karaktere, akit a Hot in Cleveland sorozatban keltett életre 3 epizódon keresztül.

Ugyancsak a 2013-as évben került bemutatásra a The Best Man Holiday című film, amiben Eddie is szerepet kapott Taye Diggs, Regina Hall, Terrence Howard és Nia Long oldalán. 2014-ben pedig ismét egy Tyler Perry filmben kapott szerepet, a The Single Moms Clubban. 2018-ban a Páratlan páros majd 2021-ben a Country ereje című sorozatokban játszott.

Forrás: starity.hu

A hét illata: Vagheggi illatpermetek

Azonnali felfrissülésre vágytok nyaraláskor vagy egy meleg nyári napon? Ha imádjátok a tavasz és nyár illatait, akkor ezeket a limitált kiadású alkoholmentes illatpermeteket mindenképpen próbáljátok ki!

Vagheggi Sea Blend Illatpermet

A Vagheggi limitált kiadású illatpermetei és testápolói három különböző illatkombinációban születtek meg azzal a céllal, hogy aromaterápiájukkal energetizáljanak, nyugtassanak vagy éppen felfrissítsenek, amikor arra van szükség. A megszokott napi bőrápolási rutint is új színnel gazdagíthatják, és az illatvariációknak köszönhetően az önkifejezést is új szintre emelik. Permetezzük nyakra, csuklóra vagy a test bármely részére.

A Vagheggi illatpermetek egyik aktív összetevője az alacsony molekulatömegű hialuronsav, mely elősegíti a mély hidratációt, csökkenti a bőr vízveszteségét, növeli a bőr rugalmasságát és védelmi funkcióját. Emellett galaktóz és fukóz természetes polimereket is tartalmaznak, amelyek tovább fokozzák a védő, hidratáló hatást.

GIN BLEND Illatpermet: fehér virágok bimbójának illata keveredik citrusfélékkel, a bőrre permetezve pedig a vanília édessége és a pézsma frissessége hagy hosszan tartó kellemes illatot.

LOVE BLEND Illatpermet: a feketeribizli és körte hívogató jegyei a keleti virágok szimfóniájával harmonizálnak, mely erős tonkabab komponenssel egészül ki.

SEA BLEND Illatpermet: a tengeri szellő citrusos jegyeit hordozza, melyek különleges összhangot alkot az ibolyával és tulipánfával.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.