Kávé mellé

Eljött a várva várt utolsó munkanap a héten és végre az időjárás is igazolja, hogy nyár van! Szombatra szuper programot ajánlunk Nektek, mégpedig az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakáját, amelyről lentebb olvashattok. Nagyon kellemes, feltöltődős hétvégét kívánunk Nektek!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő felhőkből napközben legfeljebb nyugaton alakul ki egy-egy zápor, estefelé néhol zivatar. A keleti-délkeleti szél többfelé megélénkül, északnyugaton megerősödhet. Hajnalban 10-18, napközben 28-33 fok várható.

🆘 Ma nem érvényesül fronthatás, de kissé nagy lesz a napi hőingás, emiatt főként délelőtt vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok jelentkezhetnek. Napközben a gyors felmelegedés a melegfrontra érzékenyek körében okozhat migrénes fejfájást, fáradékonyságot és koncentrálási problémákat.Északnyugaton a megerősödő délkeleti szél fokozhatja a fejfájásos panaszokat, valamint ingerültséget, nyugtalanságot is kiválthat. Sok napsütés várható, ez jó hatássla lesz hangulatunkra, közérzetünkre.

Továbbra is ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 11 és 15 óra között országszerte nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről, illetve ebben az időszakban lehetőleg kerüljük a napon való tartózkodást!

Névnap: Iván

Híres születésnapos

Ma ünnepli 55. születésnapját Sherry Stringfield amerikai színésznő. Első szerepét 1989-ben kapta az 1952 óta futó szappanoperában, a Vezérlő fényben. Christina Blake Thorpe szerepéért kétszer jelölték Soap Opera Digest Awards-ra a Legjobb intrikus kategóriában. 1993-ban a New York rendőrei című sorozatban David Caruso exfeleségét alakította. 1994-ben megkapta a Vészhelyzetben Dr. Susan Lewis szerepét, ami meghozta számára az áttörést és a szakmai elismerést. Dr. Lewis karakterének megformálásáért háromszor jelölték Emmy- és kétszer Golden Globe-díjra. 1996-ban sikerei csúcsán mégis otthagyta a sorozatot. Úgy érezte, hogy a szerep megfojtja. Egyre gyakrabban törtek rá a gyerekkori kórházi élmények (8-13 éves kora között nagyon súlyos epilepsziás rohamai voltak) és a magánéletét is féltette a hajszás forgatásoktól. 2001-ben, a nyolcadik évadban azonban – a rajongók nagy örömére – visszatért a sorozatba és a 12. évadig ismét a csapat tagja lett, majd a sorozat záróepizódjában, 2009-ben másodjára is visszatért.

A Vészhelyzet után látható volt az 54 című filmben Mike Myers és Salma Hayek partnereként és Richard Gere és Winona Ryder mellett szerepelt az Ősz New Yorkban című romantikus drámában. Vendégként szerepelt az Angyali érintés, a Félig üres és a Shark epizódjaiban. 2002-ben egy rész erejéig Lewis doktornő szerepében felbukkant a Harmadik műszak egyik epizódjában is. 2007-ben az HBO Mondd, hogy szeretsz című sorozatának egyik állandó szereplője lett. 2014-ben az A búra alatt című sorozat második évadában kapott szerepet. 2016-ban a The Wrong Side of Right című filmben együtt szerepelt James Remarral és Lea Thompsonnal. 2016-tól visszatérő szerepet kapott a Gyilkos elmék: Túl minden határon című sorozatban, amelyben Gary Sinise feleségét játszotta.

Sherry két gyermekével él együtt Los Angelesben.

Forrás: starity.hu

Program ajánló: Múzeumok Éjszakája

Ha az elmúlt években nem vettetek még részt a Múzeumok Éjszakáján, akkor idén itt az alkalom, ugyanis ebben az évben 20. alkalommal rendezik meg ezt a népszerű és nagyon sikeres eseményt. Június 25-én délutántól egészen éjfélig élvezhetitek a résztvevő intézmények színes programkínálatát: idén mintegy 431 intézmény több mint 2500 programmal várja a látogatókat.

A Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton, azaz az év legrövidebb éjszakáján kinyitják kapuikat a múzeumok, és koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal és egyéb érdekességekkel várják az érdeklődőket. 2022-ben Szolnok városa a kiemelt helyszín, ahol 23 városi helyszínen várják változatos programok az érdeklődőket, ezen kívül idén első alkalommal 9 Szolnok környéki település is csatlakozott az eseménysorozathoz – mondta el Szalay Ferenc Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere a beharangozó sajtótájékoztatón.

Az idei év tematikája az ÚJRAGOMBOLT HAGYOMÁNYOK. A Múzeumok Éjszakája nem titkolt szándéka, hogy azoknak is felkeltse az érdeklődését a közgyűjtemények, kiállítóhelyek iránt, akik nem, vagy csak ritkán járnak múzeumba. Ezért is fontos megmutatni, hogy hagyományainkat, értékeinket „újragombolva”, azaz újszerű módon, a 21. századi audiovizuális igényeknek megfelelően, izgalmas, érdekes múzeumpedagógiai eszközökkel és társművészetek bevonásával tudják azt a múzeumok bemutatni a látogatók számára.

Idén Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok kötöttfogású birkózó állt a rendezvénysorozat mellé, hogy az esemény szóvivőjeként népszerűsítse azt. Tamással nagyon jó hangulatú filmek készültek kedvcsinálónak a Múzeumok Éjszakájához, amelyek az esemény felületein követhetőek nyomon.

Budapesten a kedvezményes árú felnőtt karszalagok, amelyek érvényesek az összes budapesti részt vevő intézménybe, 2200 forintba kerülnek, míg a gyermekjegyekért (6–18 éves korig) 1000 forintot kell fizetni. 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. Jegyek válthatók a múzeumok pénztárában vagy a jegymester.hu oldalon. A karszalagok érvényesek a Budapesten kizárólag ezen az estén közlekedő múzeumi körjáratokon, azonban NEM érvényesek a budapesti menetrend szerinti tömegközlekedési eszközökön.

Még több információ: muzej.hu

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.