Kávé mellé

Érdekesség mára, hogy 89 éve New Yorkban a Postal Telegram Co. bemutatta az első éneklő táviratot. A szolgáltatás lényege az volt, hogy megrendelhette a kedves vevő a speciális, egyedi szöveges táviratot, amit a szolgáltató énekelve (telefonon) juttatott el a címzetthez.. Csodás Csütörtököt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint a napsütést időnként felhők zavarják meg, de jelentős csapadék sehol sem várható, legfeljebb kezdetben elszórtan nyugaton fordulhat elő átmenetileg egy-egy futó zápor. A nap első felében nyugaton, napközben az Alföldön lehet élénk az északi-északkeleti szél. Hajnalban 12 és 21, délután 29 és 36 fok között alakul a hőmérséklet.

🆘 Maidőjárási front nem lesz felettünk, a fokozódó kánikula viszont továbbra is okozhat alvászavart, keringési panaszokat, vérnyomás-ingadozást, fáradékonyságot,  dekoncentráltságot, tompaságot, fejfájást, migrént egyaránt. Többfelé nagy lesz a napi hőingás, így megterhelő nap vár az idősekre és a szívbetegekre, ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést.

A napos időben a napszúrás, hőguta elkerülése érdekében ne tartózkodjunk huzamosabb ideig a tűző napon! Ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 10 és 16 óra között országszerte nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Névnap: Szabolcs

Híres születésnapos

Ma ünnepli 58. születésnapját Lori Loughlin amerikai színésznő, forgatókönyvíró, executive producer. Isten éltesse szülinapja alkalmából!

Lori 12 éves korában kezdett el modellkedni, amely egész életét végig kísérte. Amikor Lori 15 éves volt beválasztották az ABC által futtatott szappanoperába, a The Edge of Night-ba, ahol egy feltörekvő táncost alakított, Jody Travist. Három és fél év után, Joel Crothers felbújtotta őt, így otthagyta a sorozatot, és szerencsét próbált a filmek világában. Egy kis szünet után, munkát kapott a Who’s the Boss előkészületénél. Több mint valószínű, hogy nem nyerte ez el Lori tetszését, ugyanis következő évben visszament az ABC-hez, ahol szerepet kapott a Bír-lak című sorozatban, mint Rebecca Donaldson, később pedig Becky Katsopolis. A sorozatban, Danny randijaként szerepelt. Többször is elmentek randizni, azonban egy idő után mindketten érezték, hogy ez soha sem fog működni, hogy kapcsolatuk szinte csak munkai, illetve baráti. Miután megkapta a teljes állású szerepét a sorozatban, a készítők egy csavart tettek ebbe bele, ugyanis szerelmes lett Jesse-be, akivel végül a sorozatban össze is házasodik Becky. 1984-ben szerepet kapott a Terminátorban, ahol Sara Connort alakította hihetetlen nagy ügyességgel. Három év múlva, 1987-ben Lori szerepet kapott a Back to the Beach filmben, ahol Frankie Avalon lányát alakította: Annette Funicello-t.

1997-ben a Bír-lak című sorozat után, az In the Line of Duty: Blaze of Glory című filmben szerepelt Bruce Campbell-lel, ahol Jill Ericksont alakította. Még ugyanebben az évben mellékszerepet kapott a Seinfeld című sorozatban, ahol Patty-t alakította egy részen keresztül. 2001-ben Lorit felkérték a Kritikus tömeg című filmbeli szereplésre, ahol Janine-t kellett eljátszania. A filmben olyan hírességekkel dolgozott, mint Treat Williams és Fred Olen Ray-helmed. Ebben az évben Lori a mellékszerepek tömkelegét kapta meg, ilyen volt például a Kerge Város, ahol Mitchelle-t alakította, a The Drew Carey Showban, ahol Robint alakította két részen keresztül. 2002-ben szerepet kapott a Birds of Prey című sorozatban, ahol a szuperhőst, Carolyn Lancet alakította. 2004-ben Louglin által írt és rendezett sorozatban, a Mindig nyárban főszerepet játszott. Ava-t alakította, egy feltörekvő divattervezőt, akinek a testvére egy árvíz által meghalt, s a gyerekeinek a nevelését Ava-ra bízta. E nagyszerű sorozat azt dolgozza fel, hogy Ava hagyon birkózik meg azzal a ténnyel, hogy egész életében egyedül volt, és most, hirtelen három gyerek nevelését bízták rá. 2007-ben Lori szerepet kapott az In Case of Emergency című sorozatban, ahol tizenhárom rész erejéig láthattuk Dr. Joanna Lupone szerepében, David Arquette oldalán. Még ugyanebben az évben, a Mindig nyárban megismert, Kay Panabekarral az oldalán játszott a film Moondance Alexanderban, ahol Gelsey Alexander alakította. 2008-ban szerepelt a Beverly Hills, 90210 spinoffjában, a 90210-ben, ahol Debbie Wilson szerepét formálta meg. 2009-ban szerepet kapott a Vén csontok című sorozatban, ahol Amand-t személyesítette meg. Rá egy évre, 2010-ben szerepelt a Meet my Mom című filmjében, amelyet Anyák napján vetítettek le a Hallmark televízión. Még ugyanebben az évben játszott a Levelek egy katonának, ahol Dana Marshallt alakította, majd 2012-ben főszerepet kapott a Crawlspace című filmben, Steven Weber és Jonathan Silverman oldalán. Rá egy évre, 2013-ban pedig játszott a Ha szólít a szív című filmben, ahol Abigal Stanton alakítja Maggie Grace mellett. Még ebben az évben szerepelt A Mother’s Rage nevű amerikai filmben, ahol Rebecca Mayert alakítja. 2014-ben a The Neighbors című sorozatban játszott, ahol egy részben Tina Giannullit alakította. 2015-ben leszerződtették a Garage Sale Mystery: The Wedding Dress és a Garage Sale Mystery: The Deadly Room című film együttesre, ahol Jennifer Shannon szerepét kapta meg. A Garage Sale mistery filmeknek még több folytatása lett 2016-ban és 2018-ban. Ezenkívül szerepet kapott a Northpole: Open for Christmas című amerikai filmben is, ahol Mackenziet alakította. 2016-ban játszott a Fuller House című amerikai sorozatban is, ahol egy részben tűnik fel, mint Becky Katsopolis.

Forrás: starity.hu

A hét illata: Diesel D EDT

Valaha gondoltad volna, hogy lesz egy olyan illat, amely olyan jól áll majd mint a kedvenc farmered? A Diesel illata kizárólag a Notino-n lesz elérhető Augusztustól! A Diesel D EDT a kedvenc farmered illatban kifejezve, mely arra bíztat, hogy tégy a változásért. Bőröddel érintkezve egy nyers és letörölhetetlen nyomot hagy-nincs helye a kételkedésnek, csak a tetteknek! Akár csak egy farmer, ez az illat is genderfluid.

Gyömbérrel, farmer akkorddal és vaníliával az első EDT, melyet co-kreációban készítettek a Z generációval. 100%-ban vegán illat. 25% (a jelenlegi technológiával elérhető legmagasabb) újrahasznosított üvegből készült és 100%-ban újrahasznosítható 0% külső fólia csomagolással rendelkezik. D a Dieseltől: a valódi, nyers és diverz emberek vágya, hogy együtt változást idézzenek elő.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.