Kávé mellé

Az aktív nyár után az esős, hideg őszi és téli napokon több időnk van a szépségünkkel foglalkozni, jól esik ilyenkor új szépségtermékeket kipróbálni, például egy új arcmaszkot, egy tápláló testápolót vagy egy arcszérumot. Ajánlónkban ez alkalommal egy egészen új technológiával kifejlesztett, látványosan hatékony arcszérumot hoztunk Nektek. Szépséges szerdát kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint néhol tartósan megmaradhatnak a pára-, ködfoltok és napközben csak kisebb körzetekben szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. A Dunántúlon helyenként élénk, néhol erős lesz a szél, zivatarok környezetében viharos széllökések lehetnek. Délután 14-23 fokra van kilátás, az északnyugati tájakon lesz hűvösebb.

🆘 Ma napközben időjárási front nem lesz felettünk, de az érzékenyek körében ízületi panaszok, keringési problémák és vérnyomás-ingadozás is előfordulhat. Fejfájás, migrén is jelentkezhet, a szelesebb tájakon élők körében pedig tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat. A szeles időben csökken hő- és komfortérzetünk, de a napos időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre. Könnyen megfázhatunk, ezért ajánlott a réteges öltözet. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Vencel

Híres születésnapos

Ma ünnepli 54. születésnapját Naomi Watts angol származású színésznő. Isten éltesse szülinapja alkalmából!

Az első kiugrási lehetősége a nálunk is vetített 1995-ös képregény feldolgozás, a Tank Girl volt, ahol a Jet Girl szerepét kapta. Ha másra nem, hát arra jó volt ez a szerep, hogy Naomi fotói innentől kezdve nagyobb amerikai ügynökségek portfoliójába is bekerültek, a szereposztók gyakran láthatták, és így került 2001-ben Watts fényképe David Lynch elé. A Mulholland Drive főszerepe aztán egy csapásra ismertté tette. A szakmai sikert egy kasszasiker követte: Naomi kapta a japán kultusz(horror)film, a Ringu amerikai remake-jének, a Körnek a főszerepét, amely megerősítette Naomi sztár-státuszát. És ha még ezt is lehetett fokozni, 2004-ben hősnőnk Oscar-jelölést kapott a 21 Gramm című filmdrámában nyújtott alakításáért. Ezt kisebb, de minőségi szerepek követték, illetve Naomi önéletrajzi elemekkel megtűzdelt 2001-es rövidfilmjének, az Ellie Parkernek a felfuttatása a 2005-ös Sundance Fesztiválon, majd jött a legnagyobb elismerés, a Gyűrűk ura után az egekbe emelt Peter Jackson felkérésére elvállalt az újra forgatott King Kong főszerepe. Ann Darrow, a puszta megélhetésért küzdő kezdő színésznő szerepét mintha Naomira írták volna, aki szerint a kudarc, a fájdalom és csalódás a színészi munka talán legfontosabb alapja. Érdekes adalék, hogy a King Kong új-zélandi forgatásán Naomi hatalmasat zuhant az egyik magas díszletről, ám az aggódó stáb legnagyobb meglepetésére csak kisebb zúzódásokat szerzett – amit ő maga szerint a szigorú és rendszeres jóga gyakorlatoknak köszönhet.

2004-ben a Maradj című pszichothrillerben, utána pedig a The Painted Veil (A festett fátyol) című filmben láthattuk férje és Edward Norton oldalán. 2010-ben Woody Allen filmjében tűnt fel, a Férfit látok álmaidban című moziban. 2011-ben pedig a Clint Eastwood által rendezet J. Hoover című filmben szerepelt Leonardo Dicaprio oldalán. 2012-ben a Lehetetlen című filmben volt látható, 2013-ban pedig a Diana című filmje került bemutatásra, ahol Diana hercegnőt alakította, majd a soron következő Birdman című filmjét 2014-ben mutatták be, ebben partnerei Emma Stone és Michael Keaton voltak. 2015-ben egy sci-fi filmje a Lázadó került a mozikba, melyben Maggie Q és Kate Winslet voltak partnerei. 2016-ban és a 2017-ben A hűséges című film első és második részében volt főszerepe. 2018-ban az Ophelia című filmben kapott szerepet, illetve a Larrikins című animációs filmben szinkronizált. 2019-ben a Legharsányabb hang című politikai sorozatban, majd 2020-ban Boss Level című filmben játszott. 2022-ben három filmben játszik, a The Burning Season, az Infinite Storm és a Goodnight Mommy című filmekben.

Naomi pár éve buddhista, vegetáriánus, van egy Bob nevű Yorkshire terrierje, életét pedig Liev Schreiber színész-rendezővel osztja meg. Ha teheti a következő zenéket hallgatja: Fiona Apple, Coldplay, Björk, Radiohead és persze a Pink Floyd, a tévében pedig leginkább focit, bokszot és teniszt néz.

Forrás: starity.hu

Innováció a bőrápolásban: Giorgio Armani Crema Nera Meta Concentrate

A Giorgio Armani új, Crema Nera Reviscentalis Meta Concentrate széruma feltárja a metabolitok tudományán alapuló bőrápolás erejét. Ez a természet által ihletett, tudományos innovációval karöltve kifejlesztett szérum új szintre emeli a bőrápolás hatékonyságát.

A Reviscentalis Meta Concentrate több, mint egy milliárd újjáéledő, növényi metabolitot tartalmaz egyetlen üvegben. A szérum az újjáéledő Phoenix Plant növényből megalkotott Reviscentalis™ koncentrátum erejét C és E-vitaminokkal, ferulasavval, ceramidokkal, aminosavakkal és hialuronsavval egyesíti, így minden használat során újra aktiválódik a formula. Az eredmény: simábbnak tűnő, egységesebb bőrfelület és kevésbé látható ráncok. A Reviscentalis™ metabolitokból épül fel, melyek kulcsfontosságú tényezői a bőr megújulásának. 

Egyetlen nap után a bőr ragyogóbbnak tűnhet, egy hét után a bőr textúrája jelentősen javulhat. Egy hónap után a bőr fiatalabbnak tűnhet, a ráncok látványosan halványabbak lehetnek.

Használjátok reggel és este, szérumként, vagy a sűrűbb textúrájú szérumok és hidratálókrém előtt. Minden bőrtípusra ajánlott.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.