Kávé mellé

Ma van Halloween napja, amely szó szerinti fordításban a Mindenszentek előtti estét jelenti. Ezen az éjjelen rémisztő jelmezekbe bújnak felnőttek és gyerekek, kísértet történeteket mesélnek, mulatnak és természetesen töklámpásokat faragnak, a gyermekek pedig csokit gyűjtenek. Az ajánlónkban bemutatott termékektől megszépülni fogtok, így a rémisztő jelmezek után jól is fognak jönni az új Booster formulák. Szépséges hétfőt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint párás, ködös, szürke időre ébredhetünk szinte mindenhol. Napközben is sokfelé lesz borongós, nyirkos az idő, de helyenként rövid időre a nap is kisüthet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, ködszitálás előfordulhat. Gyenge marad a szél. Hajnalban 7 és 12, napközben 12 és 21 fok között alakul a hőmérséklet, a naposabb tájakon számíthatunk a melegebb délutánra.

🆘 Ma nem lesz időjárási front felettünk, de a sokfelé párás, ködös időben felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok, valamint fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság jelentkezhet. Egyeseknél vérnyomás-ingadozás és alvászavar is előfordulhat. Napközben a ködtakaró és alacsony szintű rétegfelhőzet helyenként zsugorodni kezd, a naposabb tájakon élők közérzete javulhat, a szürke, nyirkosabb tájakon élők hő- és komfortérzete viszont alacsonyabb lehet. A téli időszámításra való átállás miatt egyeseknél átmenetileg felborulhat a bioritmus. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Farkas

Híres születésnapos

Ma ünnepli 59. születésnapját Rob Schneider amerikai színész, forgatókönyvíró, rendező. Sok boldog szülinapot kívánunk neki!

Rob 1990-ben elkezdett meghallgatásokra járni, ekkor figyelt fel rá a Saturday Night Live akkori producere és ezáltal rögtön ismertté vált, 1994-ig rendszeres szereplőként jelentkezett. 1998-ban szerepelt a The Bad Boys of Saturday Night Live video kiadásában Adam Sandler, Chris Rock és David Spade oldalán. Első jelentősebb szerepét 1992-ben kapta a Reszkessetek betörők 2. – Elveszve New Yorkban című filmvígjátékban, ahol a londíner fiú, Cedric karakterét formálta meg. Ezt követte a Surf Ninjas amerikai családi film, ahol Iggy szerepében látható. A vígjátékok sorát a Beverly Hill-dilivel folytatta Woodrow Tyler szerepében, aki a Drysdale bank egyik alkalmazottja. Kisebb szerepben feltűnt még ebben az évben A pusztító című sci-fi/akciófilmben, melyet Marco Brambilla rendezett, a főszerepben Sylvester Stallone, Sandra Bullock és Wesley Snipes látható. Miután 1994-ben otthagyta az SNL show-t, rögtön szerepet vállalt Sylvester Stallone mellett a Dredd bíró című amerikai sci-fi/akciófilmben. Martin Pascal hadnagy szerepében látható a Tűz a víz alá! című 1996-os vígjátékban. Még ebben az évben szerepet kapott az NBC Mintapasik című szitkomjában, ahol Jamie Coleman bőrébe bújt. 1998-ban az Adam Sandler által fémjelzett A vizesnyolcas című vígjátékban szerepelt, majd Jean-Claude Van Damme mellett alakította Tommy Hendricks-et a Rajtaütés című akciófilmben. 1999-ben újra Adam Sandler oldalán tűnt fel az Apafej vígjáték-drámában. Valamint ebben az évben még a Muppet-show az űrből című gyerekeknek szóló mesés sorozat producere volt. Ezután megkapta Deuce Bigalow akvárium tisztító, később gigolo szerepét a Tök alsóban. 2000-ben láthattuk a Sátánkában is, melynek főszereplője nem más volt, mint Adam Sandler. Ezt követte 2001-ben a Tök állat vígjáték, melyben Marvin Mange szerepét alakítja, aki életveszélyesen megsérül egy autóbalesetben és egy őrült tudós állati részekből végez rajta szervátültetéseket, ezáltal furcsa változásokat és viselkedést tapasztal magán. 2002-ben egy piti tolvajt játszik a Tökös csaj című vígjátékban, majd egy ellopott fülbevalónak köszönhetően másnap reggel Jessica, a népszerű és elkényeztetett lány bőrében találja magát. Szintén 2002-ben Nazo szerepét vállalta el A kismenőben, majd egy kínai pincérnek kölcsönözte a hangját a 8 őrült éjszakában, valamint a narrátor is ő volt. 2004-ben ismét Adam Sandler filmjében kapott szerepet, az Az 50 első randiban, ahol Ulát alakítja, a sokgyerekes családapát és Henry (Adam Sandler) legjobb barátját. 2005-ben láthattuk a Csontdarálóban, ahol Punky-t személyesítette meg. Ebben az évben jelent meg a Tök alsó folytatása, a Tök alsó 2. – Európai turné, ahol szintén Deuce Bigalow bőrébe bújt. 2006-ban feltűnik A nagyi szeme fényében, a Kiscsávóban egy dinoszaurusz jelmezben szórakoztatja a gyerekeket egy születésnapi partin, a Cápa csaliban pedig a pelikánnak és az indiai ráknak kölcsönzi a hangját. Főszerepben láthatjuk viszont a Lúzer SC című baseball témájú családi vígjátékban David Spade mellett.

2007-ben rendezőként is debütált a Kegyenc fegyenc vígjátékban, melyben főszerepet is vállalt Big Stan/Stan Minton személyében, aki egy szélhámos ingatlanügynök és csalás vádjával börtönbe kerül. 2008-ban a Ne szórakozz Zohan-nal! című vígjátékban egy taxisofőrt alakított. Craig Sheffer független filmvígjátékában, az Amerikai rémálomban Bill-ként tűnik fel és szerepet kapott az Esti mesékben is. 2009-ben a Szexmentes övezetben Ed Curtzman karakterét játszotta, a film főszereplője Jenna Dewan-Tatum. 2010-ben Adam Sandlerrel, Kevin James-szel, David Spade-el és Chris Rock-kal a főszerepben leforgatta a Nagyfiúk című vígjátékot, melyben Rob Hilliardot formálta meg. Olyan neves színészek is szerepeltek a filmben, mint Salma Hayek, Maya Rudolph, Maria Bello és Jamie Chung. Még ebben az évben rendezői székbe ült és megalkotta a saját keze által írt The Chosen One című vígjátékot, melyben főszerepet is vállalt Paul személyében. Neal karakterét Steve Buscemire osztotta akivel szintén együtt játszott a Nagyfiúkban. 2012-ben Zed hangját kölcsönzi a Noah című animációs filmben és a focistát szólaltatja meg a Dínó kalandban, ezen kívül a Rob című amerikai szitkomban alakítja Robot, ám a sorozatot az évad közepén lecserélték a Rules of Engagementre. 3 epizódban feltűnt a Nyugdíjas bajkeverők című sorozatban. 2013-ban az InAPPropriate Comedyban csillogtatta meg tudását, valamint szinkronizált a kínai Frog Kingdom animációs kaland-dráma filmben. 2014-ben vendégeskedett a Vérmes négyesben, valamint rengeteg animációs filmben kölcsönözte a hangját valamelyik – akár egyszerre több – karakternek, többek között Dr. Loconak és a nagy majomnak a Jungle Shuffle-ban, Frednek a Wings: Sky Force Heroes-ban, Shelby kutyusnak a Shelby: A kutya, aki megmentette a karácsonytban.

2015-ben elkészítette saját független szituációs komédiáját a Real Rob-ot. A sorozat Rob mindennapi életét követi nyomon, beleértve a feleségét és kislányát. A sorozat sztárvendégei David Spade, Norm McDonald és George Lopez. Az epizódokat maga Rob rendezte, a forgatókönyvet közösen írta meg feleségével és Jamie Lissow-val. A szériát megújították egy második évadra. Ramon szerepét tölti be a The Ridiculous 6 című westernben, melyben 5 év után újra együtt dolgozott Adam Sandlerrel és David Spade-el és olyan színészekkel is, mint Luke Wilson, Terry Crews, Taylor Lautner, Steve Zahn és Jorge Garcia. 2016-ban feltűnt a Hitting the Breaks című sorozat egy epizódjában és Normnak kölcsönzi a hangját a Norm, az északi 3D-s számítógépes animációs filmben, melyet Trevor Wall rendezett. 2016-ban jelent meg a The Adventures of Panda Warrior című animációs film, melyben Rob a főszereplő, Patrick karakterének a hangját kelti életre. 2017-ben Kevin James-szel együtt csatlakozott Adam Sandler következő filmjéhez, a Sandy Wexler című vígjátékhoz. 2020-ban játszott A másik Missy és a Hubby, a Halloween hőse című vígjátékokban, 2021-ben pedig a Kutyaösszeesküvés című családi vígjátékban. 2022-ben szerepelt a Daddy Daughter Trip és a Hazai csapat című filmekben.

Forrás: starity.hu

3 bőrprobléma – 3 Vagheggi arcbooster

A 40 éve a bőr természetes ápolása mellett elkötelezett Vagheggi folyamatosan kutatja az olyan új kozmetikai eljárásokat, melyek képesek rövid időn belül nagyon intenzív és hosszantartó hatást gyakorolni a különböző bőrproblémákra. A legújabb kutatások eredményeként születtek meg a Vagheggi új BOOSTER formulái, melyek sokkhatású kezelést biztosítanak a bőrnek. Nézzük csak meg alaposabban miért is jók a boosterek!

A bőrápolásban a boosterek egy külön kategóriát képviselnek, kevés összetevőt tartalmaznak, de nagyon tiszta és stabil molekulákat magas koncentrációban. A Vagheggi új booster formuláinak is ez az alapja, egy intenzív sokkhatású kezelés a bőrnek, amit kúraszerűen javasolt alkalmazni minden olyan helyzetben, amikor a bőrnek átmeneti problémák miatt szüksége van rá. 4-5 koncentrált csepp felvitelével a napi rutinba beillesztve, akár szérum vagy krém használata előtt, ezek a bőrproblémák hatékonyan kezelhetőek és a többi termék hatékonysága is növelhető. Így 2-3 héten belül látványos változás érhető el a bőr állapotában.

A bőr belső működése során szabad gyököket termel, a fiziológiai reakció eredményeként és számos külső hatás miatt is (pl. UV sugárzás), ami oxidációs folyamatokat indít el. Ennek a következménye a bőr, a bőrsejtek gyors öregedése és egyéb bőrproblémák kialakulása. Ezért minden bőrnek nagy szüksége van az antioxidánsokra, melyek ellensúlyozzák a szabad gyökök káros hatását.

A Vagheggi 3 új arcboostert alkotott, ezek mindegyike 2-2 összetevőt tartalmaz. Mindhárom termékben rendkívül fontos szerepet kaptak az antioxidánsok, melyek közül a vitaminokat csak kívülről tudjuk bejuttatni a bőrbe és a szervezetbe. Ezek a molekulák viszont gyakran instabilak, ezért a Vagheggi termékekhez olyan szállítórendszert hoztak létre, úgynevezett biometrikus nanokapszulákat (deep delivery system), melyek segítségével a vitaminok stabilan a bőr célzott területeire juttathatóak el. Ez az innovatív rendszer képes vízben és zsírban oldódó hatóanyagokat is tárolni és lehetővé teszi, hogy a hatóanyag akár tizenkétszer nagyobb mennyiségben is elérje a bőr belsejét, mint önmagában alkalmazva.

A C-VITAMIN + ALPHA ARBUTIN ARCBOOSTER egy olyan age care kozmetikum, mely a pigmentfoltok ellen veszi fel a harcot, homogenizálja az arcbőrt és növeli a bőr egészséges fényét.

A NIACINAMID + GLYCOGEN ARCBOOSTER egy age care kozmetikum a ráncok ellen, fokozza a bőr tömörségét és csökkenti a pórusok méretét.

A B12-VITAMIN + RESVERATROL ARCBOOSTER egy age care plus kozmetikum, mely vitalizál és regenerál. Nyugtatja a bőrt, elősegíti regenerálódádát és megelőzi a fotoaging okozta bőröregedési tüneteket.

A boosterek bármelyik csodás Vagheggi termékkel végzett bőrápolási rutinba beilleszthetők a bőr aktuális igényei szerint, sőt akár együtt is alkalmazhatóak.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.