Kávé mellé

A magyar kórusok napja van ma, amelyet 1991 óta rendeznek meg a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége és a Magyar Zenei Kamara védnökségével Kodály Zoltán születésnapján. Szintén ma történt, hogy 92 éve először jelent meg a Miki egér képregény fiatalságunk egyik kedvencével. Ha pedig érzékeny arcbőrre való termékeket kerestek, akkor újdonságokkal szolgálhatunk lentebb! Szépséges, ünnepekre hangolódós hétvégét kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerintegy mediterrán ciklon hatására a felhős, borongós időben sokfelé kell számítani esőre, záporokra, de átmeneti szünetek is lesznek a csapadékhullásban. Hajnalban északon és északnyugaton helyenként ónos eső is előfordulhat. Napközben a délkeleti és a déli tájakon egy-egy helyen akár az ég is megdörrenhet. Több tájegységünkön is élénk lehet a változó irányú szél. Éjjel hidegebb lehet, mint a hajnali órákban, reggel -1 és +5 fok között alakulhat a hőmérséklet. Kora délután 2 és 14 fok közötti csúcsértékekre van kilátás, délen, délkeleten lehet legenyhébb az idő.

🆘 Ma a nap első felében kettősfronti hatás érvényesül, majd délután egyre többfelé hidegfronti hatás veszi át az uralmat. Emiatt fejfájás, migrén, vérnyomás-ingadozás, keringési problémák, szédülés és alvászavarok is jelentkezhetnek. Nehéz nap vár a szívbetegekre és az idősekre, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést. Dekoncentráltak, fáradékonyabbak, álmosabbak lehetünk. Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, romolhat a hangulatunk. Délután az egyre erősödő hidegfronti hatás miatt a görcsös panaszok kerülhetnek előtérbe. Ajánlott a meleg, réteges öltözet, nagy lesz a megfázásveszély. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Aletta, Etelka

Híres születésnapos

Ma ünnepli 59. születésnapját Benjamin Bratt amerikai színész. Sok boldog szülinapot kívánunk neki! Legismertebb televíziós szerepe Reynaldo Curtis detektív az Esküdt Ellenségek-ből, amiért 1999-ben Emmy-díjra jelölték, legismertebb filmjei a Beépített szépség (Sandra Bullock-kal és Michael Caine-nel) és a Macskanő Halle Berryvel.

Színészi karrierje 1987-ben indult, amikor szerepet kapott a Juarez című TV-filmben, ezután kisebb szerepeket kapott televíziós sorozatokban és filmekben. Három év múlva kezdték megtalálni a mozifilmszerepek és nagy szerencséjére már 1993-ban Hollywood legnagyobb sztárjaival játszhatott együtt a Pusztítóban (Wesley Snipes, Sylvester Stallone, Sandra Bullock). 2013 szorgalmas év volt Benjamin számára: egy film és két sorozat mellett két rajzfilm-szereplőnek is kölcsönözte a hangját. 2014-ben egy televíziós sorozatban, a 24: Élj egy új napért! című sorozatban kapott jelentős szerepet. 2015-ben Az Igazság Ligája: Istenek és szörnyek című minisorozatban és videóban kölcsönözte a hangját két szereplőnek. 2016-ban olyan filmekben szerepelt, mint a Ride Along 2, Doctor Strange, a Hírhajhászok, valamint szerepet kapott a Kegyetlen csillogás című sorozatban. 2017-ben a Coco és a Shot Caller című filmekben láthattuk, valamint a Modern család és a Kegyetlen csillogás című sorozatok epizódjaiban. 2018-ban tovább vitte a szerepét a Kegyetlen csillogás sorozatában. 2019-ben a The Homecoming: A Musical és az A Score to Settle című filmeket forgatta. 2020-ban a Best Summer Ever filmjében kisebb szerepet kapott, míg 2021-ben kezdte el forgatni a DMZ minisorozatát. 2022-ben két sorozatban játszik (Poker Face, DMZ), valamint a Dead for a Dollar című filmben.

2002. április 13-án San Franciscoban feleségül vette állapotos barátnőjét, Talisa Soto-t, akivel még a Blood In Blood Out című film válogatásán ismerkedtek össze és hébe-hóba találkoztak, de csak a Piñero című film forgatásán kezdett komolyabb kapcsolat kialakulni közöttük. Első gyermekük, Sophia Rosalinda Bratt 2002. december 6-án született, második gyermekük, Mateo Bravery Bratt pedig 2005. október 3-án Los Angelesben.

2002-ben Benjamin (Priscilla Lópezzel együtt) megkapta a Rita Moreno HOLA Award for Excellence nevű kitüntetést a Latin Színészek Szervezetétől (HOLA).

Forrás: starity.hu

Újdonságok az érzékeny bőr francia szakértőjétől

A Mixa bőrápoló termékeit orvosok segítségével fejlesztették ki az érzékeny bőr számára, hogy az egész családnak megfelelő ápolást nyújtson. MIXA, az érzékeny bőr szakértője, 1924-ben jelent meg a francia gyógyszertárakban. Eleinte a kisbabák érzékeny bőrének a szakértőjeként ismerték, majd fokozatosan kiszélesítette a termékkínálatát az érzékeny bőr minden területére.

Ára: 1999 Ft (50 ml)

Mixa niacinamide glow ragyogást adó krém

A MIXA Niacinamide Glow arckrém minden nap pontosan megadja arcotoknak a megérdemelt ápolást. Regenerál és vitalizál, intenzíven hidratál, valamint frissé és sugárzóvá teszi az arcbőrt. Vigyétek fel a megtisztított arcbőrötökre és körkörös mozdulatokkal masszírozzátok bele. Használjátok rendszeresen minden reggel.

Ára: 2199 Ft (400 ml)

Mixa niacinamide glow micellás víz

A MIXA Niacinamide Glow micellás víz pár perc alatt alaposan eltávolítja a sminket az arcotokról, ugyanakkor megtisztítja az arcbőrötöket a mindennapi szennyeződésektől és az elhalt hámsejtektől is. Frissítő és nyugtató hatású, megőrzi az arcbőr egyensúlyi állapotát. A teljes arcfelület, a szem és az ajkak sminkeltávolítására is használható. Vigyetek fel megfelelő mennyiségű készítményt a kozmetikai vattakorongra, majd lágyan törölve távolítsátok el a sminket és tisztítsátok meg az arcbőrt. Reggel és este, illetve szükség szerint használjátok.

Ára: 3999 Ft (30 ml)

Mixa hyalurogél super serum

Kényeztessétek bőrötöket egy nagy adag hidratálással, mellette pedig nyugtató hatással is! A MIXA Hyalurogel Super pontosan olyan ápolásban részesít, amilyenre szükségetek van – különösen, ha érzékeny és szárazságra hajlamos a bőrötök. Ez a hidratáló hatású, gyorsan beivódó szérum hipoallergén és már az első használattól kezdve megnyugtat, az arcbőrötök feltöltöttnek látszik. Használjátok reggel és este, megtisztított arcbőrre, ezután folytassátok a rutint krém felvitelével.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.