Kávé mellé

Megint egy hétfő, ismét új kezdet, bírjátok még a telet és a hideg időt? Ilyenkor nem csak a testünket érdemes vastagabb ruhákba öltöztetni, de a napi bőrápolási rutin is megkívánhatja a tartalmasabb, sűrűbb krémeket. Amíg elvonul a zimankó, mutatunk néhány olyan újdonságot, amelyek segítenek megszépíteni arcbőrünket még ilyenkor is. Boldog hétfőt és csodás hetet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint reggel sokfelé kisüthet a nap, majd délelőtt északnyugat felől beborul az ég, és délután egyre több helyen fordulhat elő eső, havas eső, kisebb havazás. Többfelé élénk, erős lesz a nyugati-délnyugati szél, majd este északnyugaton az északnyugatira forduló szelet akár viharos lökések is kísérhetik. A fagyos hajnalt követően napközben 1-7 fokot mérhetünk.

🆘 Ma kettősfronti hatás érvényesül, emiatt fejfájás, migrén, alvászavar, fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság, keringési panaszok és vérnyomás-ingadozás is előfordulhat. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. Felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok, ugyanakkor görcsös és gyulladásos jellegű panaszok is előfordulhatnak. Nehéz nap vár a szívbetegekre és az idősekre, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést. Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk. A felhősebb, borongósabb tájakon élők kedvtelenek, lehangoltak lehetnek. Nagy lesz a megfázásveszély, ezért öltözzünk melegen, rétegesen, figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Gerda, Martina

Híres születésnapos

Ma ünnepli 72. születésnapját Phil Collins angol zenész, színész. Nagyon boldog szülinapot kívánunk neki! Phil 1951. január 30-án született Londonban. 5 évesen megkapta az első dobkészletét, ami egy játék volt. Már az iskolában is érdeklődött a zenélés iránt. Dobolt a The Real Thing iskolai együttesben. 1964-ben a The Beatles ‘Egy nehéz nap éjszakája’ című filmjében is kapott egy kisebb szerepet, nyakkendős rajongót kellett játszania, majd 1965-ben pedig a West Enden az Oliver című musicalben, ahol egy Dörzsölt nevű karaktert formált meg. Collinsnak volt még két mellékszerepe, de az már zenei műfajban. A Freehold és a Flamming Youth együttesekkel is voltak fellépései. Utóbbinak egy lemeze meg is jelent, a kritikusok tetszését is elnyerte, de a banda mégis feloszlott.

1967-ben felfigyelt egy újságos hirdetésre, amiben azt olvasta, hogy a Genesis együttes dobost keres. Jelentkezett a szerepre, és sikerrel járt. Olyannyira, hogy nem csak dobolt, de alkalomadtán még énekelt is. 1975-ben Peter Gabriel otthagyta az együttest, így ezentúl énekelni is mindig őt hallhattuk. Ebben az időben már nős volt, megszületett két fia, de a házasság mégis felbomlott. A Genesis egyre poposabb stílust vett föl, ezért már a gitáros (Steve Hackett) is elhagyta a zenekart. Phil, Tony Banks és Mike Rutherford két kiegészítő-tagot vettek be a csapatba (Chester Thompson dobost, Daryl Stuermer gitárost). Ennek az új bandának már nagyobb sikere volt, több országba eljutottak fülbemászó slágereik. Phil mindeközben a Brand X nevű jazz csapatba is belépett.

1981-ben nem csak magánéletében maradt egyedül, de ki is adta első szólóalbumát Face value címmel. Szólóénekesként is akkora sikere lett, mint a Genesis bandának együttvéve. Phil ezután már egyedül is turnézott, és a Genesissel is. Közben már második feleségétől vált el, de nem ez volt a legrosszabb, hanem hogy halláskárosodása miatt az orvosok azt tanácsolták neki, hagyja abba a turnézást. Ekkor ‘szövetkezett’ Henry Mancinivel, és megalapították a Phil Collins Big Bandet, amivel lágyabb, jazz koncerteket adtak. Ebben az időszakban kezdett el filmzenéket írni. Nem teljes albumokat, csak egy-egy számot, például az 1999-ben szerzett Tarzan You’ll be in my heart című zenéért Oscar-díjat kapott. 2002-ben jelent meg Testify címmel újabb albuma, ekkor már a búcsúkoncerteken gondolkozott. 2004-ben Zürichben kezdődött el az Első végső búcsúturné. Ennek keretében látogatott el Magyarországra is, 2005. november 26-án a Papp László Sportarénában láthattuk Philt. 2006-ban azonban kijelentették a Genesis tagjai, hogy újra összeállnak egy turné erejéig 2007-ben. Érdekesség, hogy nem csak új, hanem 30 évvel ezelőtti számok is elhangoztak az állomásokon. Erről a turnéról megjelent egy válogatáslemez is.

Phil Collins nem csak gyerekként fitogtatta színészi tehetségét, hanem 1988-ban a Buster főszerepében láthattuk, a Hookban Good felügyelőt testesítette meg, és ezeken kívül szerepelt még az És a zenekar tovább játszik és a Szigorúan piszkos ügynök című filmekben. Emellett televíziós műsorvezetőként is bemutatkozott. A Grand Theft Auto (GTA) című játék Vice City kiadásában láthatunk egy koncertet Phil Collinstól. Collins saját bevallása szerint nem énekes, aki egy kicsit dobol, hanem dobos, aki egy kicsit énekel. Magának tudhat egy tucat Grammy-díjat és egy csillagot a Hollywood Walk of Fame-en, de nem mindenki szerint érdemli meg, ugyanis a South Park alkotói annyira megharagudtak rá, amiért elvitte előlük az Oscart, hogy sorozatukban többször is szerepeltették.

Forrás: starity.hu

Bőrápoló formula sminkmesterektől: a MAC Hyper Real család

A MAC Hyper Real bőrápoló formulákat egy ritka összetevő teszi különlegessé, a japán babarózsa kivonat, amely kiegyenlíti a bőrtónust, láthatóan javítja a bőr állapotát, idővel ragyogóvá válik, hogy egészséges megjelenésű, természetes ragyogó bőrt biztosítson. Két tagját bemutatjuk Nektek.

Hyper Real Skincanvas Balm

Ára: 21 900 Ft

Kényeztessétek el a bőrötöket a tudományos alapokon nyugvó, sminkmesterek által jóváhagyott hidratáló krémmel, amely mélyen és azonnal hidratál, illetve hosszú távon is simítja a bőrötöket. A könnyű, gyorsan beszívódó krém megerősíti és megvédi a bőr védőrétegét, megnyugtatja a bőrt, és megelőzi a látható irritációt. A magas minőségű hidratáló krém ereje a Pro-4 Power Infusion Matrix™ összetevőben rejlik, amely ellenálló és ritka japán bazsarózsa kivonatot, bőrszépítő niacinamidot, hidratáló és feltöltő hialuronsavat és helyreállításért felelős ceramidokat tartalmaz, amelyekkel azonnali és hosszú távú eredményt értek el. Ezenkívül a mangó- és avokádóvaj hozzájárul ahhoz, hogy a bőr puhának, tápláltnak és kondicionáltnak érződjön.

Viseljétek önmagában, vagy a sminketek alatt. Nem olajosodik és nem pereg le, a könnyű, lélegző textúra azonnal beszívódik, a zökkenőmentesebb és egyszerűen jobb sminkfelvitelért. 12 órán át frissen tartja a sminket.

Hyper Real Fresh Canvas Cleansing Oil

Ára: 17 200 Ft

A tudományos alapokon nyugvó, sminkmesterek által jóváhagyott, könnyű bőrtisztító olaj gyengéden, mégis hatékonyan eltávolítja a makacs sminket, a szennyeződéseket, miközben puhítja is a bőrötöket. Ez a puha, luxus érzetű formula könnyedén felsiklik a bőrre, és ugyanolyan egyszerűen le is lehet öblíteni – anélkül, hogy olajos érzetet hagyna maga után. Az erőteljes, ám mégis gyengéd arctisztító fenntartja a bőr nedvességtartalmának egyensúlyát, azonnal kisimítja a bőrt és javítja annak textúráját. Az ellenálló és ritka japán bazsarózsa kivonattal, a Tsubaki, jojoba- és napraforgómag- olajjal, valamint az E-vitaminnal, ez az olajalapú arctisztító kondicionálja a bőrt a még rugalmasabb arcbőrért. Nem okoz pattanásokat, nem tömíti el a pórusokat, és minden bőrtípushoz megfelelő – beleértve a zsíros bőrt, valamint az érzékeny bőrt és szemeket.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.