Kávé mellé

Reméljük, szuperül telt a hétvégétek! A hetet az Energiatakarékossági világnappal indítjuk, amely a környezettudatosságra, az energiatakarékosságra és a fenntarthatóságra hívja fel a figyelmet. Ha pedig tudatosság, akkor egy gyengéd ápolást nyújtó természetes hajápoló termékcsaládot is mutatunk Nektek lentebb! Boldog hétfőt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint felhős, borongós időre van kilátás kevés napsütéssel, és többfelé kialakulhat eső, nyugaton, északnyugaton, majd északon havas eső, esetleg kisebb havazás. A változó irányú szél többfelé felélénkülhet. Hajnalban -4, +3, délután 4 és 11 fok között alakulhat a hőmérséklet, az északi, északkeleti tájakon lesz hidegebb.

🆘 Ma nem érkezik front, de a lassú enyhülés miatt az érzékenyek melegfronti tüneteket tapasztalhatnak. Ingadozhat a vérnyomás, hamarabb kimerülhhetünk, fáradtabbak, bágyadtabbak lehhetünk. Fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek. A szelesebb tájakon élők körében ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat. A szeles idő rontja hőérzetünket, romolhat hő- és komfortérzetünk. Hamar megfázhatunk, ezért öltözzünk melegen, rétegesen! Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Inez, Leonóra

Híres születésnapos

Boldog 55. születésnapot kívánunk Connie Britton amerikai színésznőnek! Constance Womack néven született Bostonban, gyermekkorát Virginiában töltötte. A Darthmout egyetemen Ázsia szakon végzett és Pekingben tanult a nyári időszakokban. Első filmszerepét 1995-ben kapta, azóta pedig tucatnyi tv sorozatban, tv filmben és mozifilmben is látható volt.

Jelenleg a Nashville és az American Crime Story című sorozatokban szerepel. 2015-ben két mozifilmje is bemutatásra került, ezek az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni és az American Ultra. 2016-tól az American Crime Story című sorozatban szerepelt, amely az OJ Simpson ügyet dolgozza fel. 2018-ban szerepelt az Aljas John című sorozatban, majd 2019-ben a Botrány című filmben. 2020-ban láthattuk a Good Joe Bell és az Ígéretes fiatal nő című filmekben. 2021-ben a Fehér Lótusz című nagy sikerű sorozat első évadában játszott. 2022-ben szerepelt a 892 és a Szerencselánya című filmekben.

Érdekességek Connie-ról:

  • 2008 óta vegetáriánus.
  • 2011-ben Etiópiából fogadott örökbe egy gyermeket.
  • házas volt 1991 és 1995 között, férje John Britton volt, akinek azóta is használja nevét.
  • volt szobatársa Heather Graham, az egyik legjobb barátnője Sheryl Crow.
  • jelenleg Hollywood Hillsben él.
Forrás: starity.hu

Gyengédség és hatékonyság természetes összetevőkkel

Ismerjétek meg a Payot legújabb Essentiel Biome termékcsaládját, amely gyengéd ápolást nyújt a mikrobiomunk számára és a 95%-ban természetes, gyógynövényes összetevőinek köszönhetően hozzájárul a hajunk ökoszisztémájának a kiegyensúlyozottságához. A cédrus és bergamott aromás illata pedig a tavaszi frissesség bódulatát árasztja a fürdőszobánkba. Íme a termékcsalád tagjai:

GENTLE BIOME-FRIENDLY SHAMPOO – KÍMÉLŐ SAMPON

Finom átlátszó gél minden típusú és állapotú hajra, amely gyengéden tisztítja a hajat és a fejbőrt. Biombarát gyógynövény komplex pacsulival és organikus zsályával kiegyensúlyozza a mikrobiomot, és revitalizálja a haj ökoszisztémáját, védi a fejbőrt és puhítja a hajat.

Kókusz alapú természetes eredetű micellák, amelyek mágnesként magukhoz vonzzák a szennyeződéseket. 94%-ban természetes eredetű összetevő, szulfátmentes és szilikonmentes.

BIOME-FRIENDLY CONDITIONER – KÍMÉLŐ HAJKONDÍCIONÁLÓ

Minden típusú és állapotú hajra ajánlott gazdag, fehér krém. Megkönnyíti a kifésülést anélkül, hogy a hajat elnehezítené. Ápolja a haj teljes hosszát és a hajvégeket, puhítja a hajat.

Biombarát gyógynövény komplex pacsulival és organikus zsályával kiegyensúlyozza a mikrobiomot, és revitalizálja a haj ökoszisztémáját, védi a fejbőrt és puhítja a hajat. Növényi alapú keratinnal dúsított formula, amelyet édesmandulából nyernek. Helyreállítja a hajszálak szerkezetét és tartósan védi a hajat. 93%-ban természetes eredetű összetevő, szulfátmentes és szilikonmentes.

SOLID BIOME-FRIENDLY SHAMPOO – SZILÁRD SAMPON

Normál típusú és mindenféle állapotú hajra ajánlott szilárd tömb. Biombarát gyógynövény komplex pacsulival és organikus zsályával kiegyensúlyozza a mikrobiomot, és revitalizálja a haj ökoszisztémáját, védi a fejbőrt és puhítja a hajat. Kókusz alapú természetes eredetű micellák, amelyek mágnesként magukhoz vonzzák a szennyeződéseket. Szilárd alapú ricinus kivonatot tartalmaz, amely magas E-vitamin- és zsírsavtartalma nyugtatja a fejbőrt és táplálja a hajat.

86%-ban természetes eredetű összetevő, szappanmentes, szulfátmentes és szilikonmentes.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.