Kávé mellé

Az első tavaszias hétvége után vágjunk bele az új hétbe, aminek az elején (kedden) a meterológiai tavasz elős napja is elérkezik, a végén pedig az órát is átállítjuk. Közben pedig egyre inkább élvezhetjük a napsugarak jótékony hatását. Ma egy természetes bőrápolócsaládot mutatunk be amelynek tagjai akár 12 éves kortól is használhatóak. Pozitív élményekkel teli hetet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint többfelé erősen megnövekedhet a felhőzet, inkább csak szűrt napos időszakokra számíthatunk. Kisebb eső, zápor főként délen és a Dunántúlon fordulhat elő. Északnyugaton megélénkül az északnyugatira forduló szél. Enye lesz a délután, 13-17 közé melegedhet a levegő.

🆘 Ma kettősfronti hatás várható. A frontérzékenyeknél fejfájás, migrén, rossz közérzet, alvászavarok jelentkezhetnek. A szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőknél nagyobb eséllyel alakulhat ki vérnyomás-ingadozás, rosszullét, szédülés. Napközben több felhő lesz felettünk, helyenként borongós körzetek is lehetnek, ahol romlhat az ott élők hangulata, közérzete. Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Klaudia

Híres születésnapos

Boldog 37. születésnapot kívánunk Ruby Rose ausztrál modell, VJ, színésznőnek! 2013-ban Christina Ricci mellett játszott az Around the Block című filmben, valamint epizódszerepet kapott a Mr and Mrs Murder című sorozatban. 2014. július 17-én jelent meg a Break Free című rövidfilmje, amelyben nőies nőből erősen tetovált férfivá alakult át. 2015-ben az Orange is the New Black és a Dark Matter című sorozatokban játszott (az utóbbiban csak egy epizód erejéig), valamint filmeket is forgatott. 2016-ban a hangját kölcsönözte Biancának a Sheep and Wolves című animációs filmben. 2017-ben olyan filmekben volt látható, mint A Kaptár – Utolsó fejezet, John Wick: 2. felvonás, Tökéletes hang 3 és az xXx: Újra akcióban. 2018-ban jelent meg a Meg – Az őscápa című filmje, amelynek forgatásán majdnem vízbe fulladt – ugyanebben az évben több sorozatban (The Flash, Arrow, Supergirl) egy-egy epizód erejéig a Batwoman-t alakította. 2019-ben kezdték el forgatni és vetíteni a Batwoman című sorozatot, amelyben ő kapta a főszerepet – ugyanezt a karaktert alakította a 2020-ben induló DC’s Legends of Tomorrow sorozatában. Ugyanebben az évben játszott a The Doorman – Több mint portás című filmben és az Acting for a Cause egyik epizódjában. 2021-ben olyan filmekben játszott, mint a Stowaway, SAS: Vonatrablás a Csatorna-alagútban és a Vanquish. 2022-ben két filmben kapott szerepet (Taurus, 1UP).

Jelenleg ő a Maybelline NY arca Ausztráliában.

Forrás: starity.hu

Tudatos és fenntartható bőrápolás – akár már 12 éves kortól

A tisztálkodás és testápolás mára messze túlmutat a pusztán higiéniai szempontokon. Bőrünk és hajunk ápolása már élményszerű, rituális tevékenységgé vált, amelyet beépíthetünk a napi rutinunkba. Az egyre tudatosabbá váló fogyasztók számára előtérbe kerültek a természetes összetevőket tartalmazó termékek, és arra is odafigyelnek, hogy amit használnak, fenntartható forrásból származó alapanyagokból készüljenek.

A tiszta összetevőkből álló bőrápolást olyan alapanyagok használata jellemzi, amelyek természetes eredetűek. Az ilyen termékek megújuló forrásból származó gyengéd, biológiailag lebomló összetevőkön alapulnak, hatékony hidratáló, nyugtató tulajdonságokkal rendelkeznek. Nem tartalmaznak színezéket, szilikonokat, mesterséges tartósítószert vagy egyéb vitatott összetevőket, emellett megfigyelhető esetükben a környezetvédelem kiemelt szerepe is.

„A Ziaja új Natural Care kozmetikumcsaládja a mindennapos ápolás jegyében született. A termékek célja az arc-, test-, és hajápolás, valamint az intim higiénia. A termékek annyira gyengédek a bőrhöz, hogy már 12 éves kortól javasoljuk használatukat, így tökéletes lehet azok számára, akiket az olyan értékek vonzanak, mint például a bioaktív olajok, növényi kivonatok, természetes puhító hatóanyagok, és más felbecsülhetetlen értékű összetevők” – fejtette ki Bartek Kata, a Ziaja márkamenedzsere.

A Natural Care termékcsalád 14 féle vegán arc-, test-, és hajápoló, intim higiéniai termékből áll, amelyek megújuló forrásból származó gyengéd biológiailag lebomló összetevőket tartalmaznak. Összhangban állnak a természettel és a bőr szükségleteivel, valamint 99%-ban természetes összetevőket tartalmaznak. A termékek színezék, szilikon és mesterséges tartósítószer mentesek. FSC tanúsított csomagolóanyagokban elérhetőek.

A termékek elérhetőek a drogériákban, a Ziaja Neked üzletekben és a ziajashop.hu oldalon.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.