Kávé mellé

Ma nem csak a tavasz első napját ünnepeljük, hanem a Down-szindróma világnapja is ma van, amikor világszerte a Down-szindrómára irányul a közvélemény figyelme azért, hogy az érintettek a társadalom aktív tagjaiként teljes életet élhessenek, hogy elfogadjuk és segítsük őket. Azért a mai lett a kiválasztott nap az üzenet átadására, mivel ez az év harmadik hónapjának 21. napja, a Down-szindrómát pedig a 21-es kromoszóma öröklődésének zavara okozza. A Húsvét is lassan itt van, amikor bizony parfüm nélkül is lehetünk illatosak. Néhány ide illő meglepetéshez mutatunk lentebb pár ötletet a szivárvány minden színében! Szuper keddet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint napközben többórás napsütésre készülhetünk, melyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Keleten, északkeleten elszórtan zápor, helyenként zivatar előfordulhat. Az északnyugati szél a középső tájakon és a Dunántúlon többfelé megélénkülhet. Enyhe idő várható, 15-20 fokot mérhetünk.

🆘 Ma nem várható fronthatás, de az átlagosnál melegebb tavaszi időben migrén, alvászavarok jelentkezhetnek, egyeseknél fokozódhatnak a gyulladásos panaszok. Északkeleten a változékonyabb, záporokkal tarkított időben ingadozó lehet a hő- és komfortérzet. Azokon a tájakon, ahol nagy lesz a napi hőingás, vérnyomás-ingadozás, enyhe rosszullét is előfordulhat. A napos időszakok viszont jó hatással lesznek a közérzetre, hangulatra. Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Benedek

Híres születésnapos

Boldog 60. születésnapot kívánunk Matthew Broderick amerikai színésznek! Matthew igen korán lehetőséget kapott arra, hogy tehetségét a kamera előtt is megmutassa, az alkotók őt szemelték ki az izgága Alex szerepére a később nagy sikert arató Family Ties című családi vígjáték-sorozathoz. Ám Broderick édesapja halálos betegsége miatt visszaadta a szerepet, amely végül is Michael J. Foxot tette egy csapásra ismertté Hollywoodban. Korai filmjeiben játszott egy atomháború kitörését megakadályozó számítógépzseni srácot (Háborús játékok), és szeretnivaló, csavaros eszű iskolakerülőt is (Meglógtam a Ferrarival). Az előbbi szerepek alapján a szakma már kezdte angyalarcú jófiúként beskatulyázni, ezért stílust váltott, és az 1988-as Kakukktojásban a filmbeli homoszexuális nőimitátor megformálásával próbálta bizonyítani tehetségének sokrétűségét. A 90-es évektől kezdve már egyre változatosabb szerepekben csillogtathatta tudását: egy tisztán fekete katonákból álló osztag fiatal, fehér parancsnokát alakította az amerikai polgárháború idején játszódó Az 54. hadtest című filmdrámában, Jim Carrey partnere volt a bohóckodásban a Kábelbarátban, kényszeredett hős a Godzilla című sci-fi/katasztrófafilmben, és a rajzfilmhős Bigyó felügyelő hús-vér megtestesítője az azonos című Disney-produkcióban.

2003-ban láthattuk a Jó fiú!-ban, 2004-ben Az utolsó jelenet és A stepfordi feleségek voltak emlékezetes alakításai. 2005-ben a Producerekben együtt játszott Uma Thurman-nel és Will Ferrell-el. 2006-ban jött egy vígjáték, a Kiskarácsony mindenáron. 2007-ben a Mézengúz egyik eredeti szinkronhangjaként halhattuk, majd feltűnt a Szesz, szex és steksz és a Csodálatos világ című filmekben is. 2011-ben a Hogyan lopjunk felhőkarcolót című akció-vígjátékban Ben Stiller és Eddie Murphy oldalán láthattuk, illetve feltűnt a Szilveszter éjjel egyik kisebb szerepében is.

2012 tavaszán visszatért a Broadway-re, ahol a Kathleen Marshall által rendezett és koreografált Nice Work If You Can Get It című musicalben tűnik fel. Ebben az évben vállalt egy szerepet a David Letterman-showban (nem vendégként jelent meg). 2014-ben a The American Side című misztikus thrillerben láthattuk, 2016-ban pedig a Kivétel és szabályban szerepelt. 2018-ban a Porrá című drámában játszott. 2019-ben a Love is blind, a Csodapark és a Napkelte című filmekben láthattuk. 2020-ban a Lazy Susan című vígjátékban majd 2022-ben a Painkiller című drámasorozatban szerepelt.

Felesége Sarrah Jessica Parker színésznő, akivel 1997. május 19-én házasodtak össze, Jessica bátyja mutatta be őket egymásnak. A pár a civil ceremóniát a történelmi zsinagógában tartotta Manhattanban. Bár Matthew kultúrális szempontból zsidónak vallja magát, a nővére, Janet Broderick adta össze őket, aki egy püspöki pap. Első gyermekük, James Wilkie Broderick 2002. október 28-án született meg. 2009. június 22-én béranya segítségével születtek meg ikerlányaik, Marion Loretta Elwell és Tabitha Hodge.

Forrás: starity.hu

Egg-észen elképesztően változatok Húsvétra – kölni nélkül!

Olyan meglepetést kerestek, ami nem csoki? Akkor próbáljátok ki ezeket az egg-észen szenzációs fürdőbombákat és zuhanycsodákat a Lush 2023-as Húsvéti kollekciójából! Húsvét idén április 7-10. közé esik, úgyhogy ugorjatok rá időben a húsvéti kollekcióra! Készüljetek fel az aranyban szikrázó fürdőkre, a szivárványszínben pompázó habokra és az ínycsiklandóan illatos élményekre!

Golden Eggtusfürdő – 3 190 Ft-tól

A szikrázóan csillogó tusoláshoz habosítsatok fel magatokon ez a folyékony aranyhoz hasonló, édes illatú tusfürdőt, melyet az azonos nevű, limitált kiadású húsvéti luxus fürdőbombánk inspirált. A mézes illatú habot műanyagmentes csillám egészíti ki, a napfényes bergamott- és brazil narancsolaj pedig bearanyozza a húsvétotokat.

Henny Penny habfürdő – 2 590 Ft / 100 g

Tanítsátok meg úszni a vízben ezt a kis kotlóst, ha gyümölcsös-virágos habokra vágytok! A tömjén és a bergamott olaja együtt lágy, gyümölcsös illatot teremt, miközben pelyhes, puha habok kotlanak a borostyánszínű víz tetején.

Follow The White Rabbit fürdőbomba – 1 990 Ft / db

Igazi fürdőkaland vár rátok, ha ez a gyümölcsös kis barát a kádatokba pattan! Adjátok a fürdővizetekhez, és figyeljétek, ahogyan ropogva szivárványos ösvényt húz maga után és mutatja az utat Csodaország felé!

Rainbows And Waterfalls szappan – 2 690 Ft / 100 g

Három bölcs nő a 90-es években azt énekelte, hogy nem érdemes vízesések után rohangálni (TLC, valaki?), de ugyan ki is hibáztathatna, ha ennyire vidám illatúak és színpompásak? Ez a sokszínű szappan pompásan krémes, bőrpuhító habot rejt, frissítően görögdinnyés illattal.

Let’s Be Eggcellent To Each Other ajándékcsomag – 5 490 Ft / db

Eggskluzív alternatíva a csokitojások helyett, mely garantáltan kielégíti az édesség utáni sóvárgást! Ez az ajándékcsomag két édes illatú, limitált kiadású húsvéti fürdőterméket tartalmaz.

A termékeket megtaláljátok a Lush üzleteiben, webshopjukon sőt, Wolt applikáció segítségével házhoz is rendelhetitek őket Budapesten belül!

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.