Kávé mellé

Ma van a Műemlékvédelmi világnap, amely azért jött létre, hogy felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire és szükségességére. Gondoltátok volna, hogy az építészet is inspirálhat egy ruházati kollekciót? Nézzétek meg lentebb! Szépséges keddet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett még gyakran megnövekszik a felhőzet. Északkeleten már csak néhol, máshol eleinte még több helyen, délután inkább már csak délen és néhol a Dunántúlon lehetnek záporok, néhol zivatarok. Az északi-északkeleti szél többfelé lesz élénk, nyugaton és északon-északkeleten erős lökések is lehetnek. Napközben 15-21 fokot mérhetünk.

🆘 Ma sem jön front, de marad a változékony, többfelé szeles, esővel, záporokkal, néhol zivatarokkal tarkított időjárás. A változékony időben ingadozó lehet a hő- és komfortérzet, a szelesebb nyugati és északi, északkeleti tájakon pedig fejfájás, nyugtalanság is jelentkezhet. A keringési rendszer panaszaival élők és szívbetegek kerüljék a megterhelő fizikai tevékenységeket! A többfelé fülledtté váló időben nehézlégzés, légszomj, rosszullét is előfordulhat, záporok, zivatarok környezetében pedig az asztmások állapota romolhat, nekik célszerű ezeket az időszakokat zárt térben tölteni.

Névnap: Andrea, Ilma

Híres születésnapos

Boldog 34. születésnapot kívánunk Alia Shawkat amerikai színésznőnek!

Alia karrierje kezdetén szerepelt egy Calvin Klein katalógusban, ami több ügynök érdeklődését felkeltette Hollywoodban. Ezt követően hirtelen George Clooney oldalán találta magát, a Sivatagi cápákban. Következő filmje a The Trial of Old Drum volt. A siker szele 11 éves korában csapta meg, amikor is szerepet kapott az ABC-n futó családi sorozatban, a State of Grace-ben. Nem sokkal ezután szerepelt az Emmy díjas Az ítélet: család című sorozatban is, amiben Maeby Funke-t alakította, egy olyan Orange megyei család lázadó és pajkos tagját, amely próbál túllenni az anyagi gondjain. Ezeken kívül vendégszereplő volt számos nagysikerű sorozatban, például: J.A.G. – Becsületbeli ügyek, Nyomtalanul, Boomtown, Presidio Med, Újra a pályán.

Legismertebb szerepe a The Runaways című filmben alakított Robin karaktere, amelyben színésztársai Kristen Stewart és Dakota Fanning. A film a címmel megegyező nevű együttes életét dolgozza fel.

Forrás: starity.hu

Az építészet ihlette etikusan gyártott ruhák

A PLIÉ prémium magyar ruha márka új kollekcióval köszönti az évszakot, amely egy több szezonon átívelő időutazásra invitál. Az időtlen termékeket a 60-70-es évek építészeti irányzatai, a korszakot meghatározó épületek, bútorok, kárpitok inspirálták.

A PLIÉ az elmúlt szezonokban a könnyű variálhatóságot helyezte előtérbe, amely a legújabb szériában is megjelenik. A ruhakollekció az emberi érzésekre és az egyéneket összekötő közös emlékek fontosságára, kollektív tudatára fókuszál. Az etikusan gyártott ruhák – ingek, nadrágok, blézerek, overálok és felsőrészek minden helyzetben megállják a helyüket, és ideális választások lehetnek egy alapruhatár kialakításához.

A fenntartható magyar márka célja, hogy előtérbe helyezze a nők szépségét, egyediségét és karakterét. A termékek letisztult egyszerűségükkel hangsúlyozzák minden nő saját értékét. Mindehhez az egymásra épülő kollekciók praktikus alapdarabokat kínálnak, és kényelmes viseletet biztosítanak. Az új designer ruháknál megmaradtak a kissé mosott, pasztell árnyalatok, de megjelennek az alapszínek és az állandó stílusjegyek is.

A női szerepek támogatása mellett a márka a fenntarthatóságot, a minőséget, és a magyar design, magyar vállalkozások támogatását is előtérbe helyezi. A slow fashion termékek készítésénél fontosak a természetes, prémium, fenntartható alapanyagok, de nagy hangsúlyt fektetnek a varrási folyamatokra is, hogy hosszú élettartamú, magas minőségű, nagyobb komfortérzetet biztosító ruhák készülhessenek.

Avatar photo
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.