Kávé mellé

Ma van a Malária elleni küzdelem világnapja, amely a megelőzésre hívja fel a figyelmet. Érdekesség még, hogy ma 304 éve jelent meg Daniel Defoe Robinson Crusoe élete és különös, meglepő kalandjai című regénye. Ha pedig a könyveknél tartunk és még jobb munkát akarunk végezni a gyerekneveléssel, akkor érdemes megnézni lenti könyvajánlónkat! Csodás keddet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint reggel nyugaton napos, a Dunától keletre esős, borongós időre készülhetünk. Délután keleten is egyre több helyen szakadozik fel a felhőzet, de a legkeletibb részeken szinte egész nap kitart az eső. A napos-gomolyfelhős időben elszórtan záporok, futó záporok, néhol zivatarok előfordulhatnak. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. Hajnalban 7-13 fok, napközben 12 -20 fok várható, a borongósabb északkeleti tájakon maradhat hűvösebb az idő.

🆘 Ma is hidegfronti hatás várható. A frontérzékenyek görcsös fejfájásra, izom- és hasi görcsökre panaszkodhatnak, valamint vérnyomás-ingadozás és keringési problémák is előfordulhatnak. A szeles időben fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. Alacsony lesz a hő- és komfortérzetünk, a felhős idő lehangoltságot, kedvtelenséget okozhat. Nő a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet. Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Márk

Híres születésnapos

Boldog 83. születésnapot kívánunk Al Pacino amerikai színésznek! Középiskolás évei alatt Csehov Sirálya című darabban lépett fel és ekkor rájött a színészi képességeire. Arra vágyott, hogy a Broadway-re mehessen azonban a tanulással nem nagyon foglalkozott, ami látszódott is a romló eredményein. A method acting mestere szárnyai alá vette, majd off-Broadway darabokban szerzett neki szerepeket. Szereplései miatt a következő években több díjra is jelölték őt mint például Tony vagy Obi díjakra. Miután átment a filmek világába sokáig kábítószerfüggő témában hagyták őt, mivel az utolsó színházi produkciójában egy drogos alakított.

Az igazi ismeretséget a 1972-es Francis Ford Coppola rendezésében bemutatott Keresztapa című film hozta meg számára ahol egy katonatisztet játszott, majd később a maffiafőnök helyébe lépve a családi vállalkozás élére áll. Alakításáért Oscar-díjra jelölték, azonban nem nyerte meg. Az 1974-es folytatásában szintén főszerepet játszott, alakításáért újra Oscar-díjra jelölték. Innentől kezdve a legjobb rendezők akartak vele dolgozni, és olyan siker filmekben kapott szerepet mint például  1973-as Serpino-ban amiért Golden Globe-díjat kapott. Majd a 1975-ös Kánikulai délután-ban láthattuk, de szerepelt az 1977-es Boddy Deerfield-ben ami már kevésbé volt siker számára. Majd az 1979-es Az igazság mindenkié című filmben való alakításáért újfent Oscar-díjra jelölték, azonban a szobrot nem kapta meg.1980-ban szerepet kapott a Portyán című filmben, majd az 1982-es Szerző! Szerző! című filmben. Majd 1983-ban Tony Montanát a kubai bevándorlót alakítja A sebhelyesarcú című filmben. Szereplésért Golden Globe-díjra jelölték, melyet nem kapott meg.

1985-ben Arany Málna díjra jelölték, az Amerikai fegyver című filmben való alakításáért. Majd három év múlva 1989-ben A szerelem tengere című filmben láthattuk őt. 1990-ben újra és egyben utoljára Michael Corleone-ként láthatjuk a Keresztapa III. részében. Majd rá egy évre 1991-ben a Krumplirózsa című romantikus drámában láthattuk. Majd 1992-ben Oscar-díjat kap az Egy asszony illata című szereplése miatt, még ebben az évben a Glengarry Glen Ross című produkcióban láthatjuk. 1993-ban egy újabb gengszterfilmben láthattuk a Carlito újtában.

Ezután olyan filmekben kapott szerepet mint például a 1995-ös Szemtől szemben amiből később videojáték is készült vagy a 1997-es Az ördög ügyvédje. 1996-ban kipróbálta magát a rendezői székben a Richard nyomában című film forgatása alatt. 1998-ban Johhny Depp mellett láthattuk a Fedőneve: Donnie Brasco című krimiben. Majd egy év kihagyással a Minden héten háború című filmmel tért vissza. Még ebben az évben 1999-ben A bennfentes alakításáért, Oscar-díjra jelölték hét kategóriában. 2002-ben három filmet is forgatott ezek pedig az Álmatlanság, Ismerős játékok és a Gengszter románc című filmek voltak, az utóbbi kettő kudarcot vallott. Majd az HBO által sugárzott Angyalok Amerikában című minisorozatban láthattuk. 2003-ban Walter Burke-ként láthatjuk a Beavatás című kalandfilmben. Majd rá egy évre A velencei kalmár Shakespeare-adaptációjában láthatjuk Shylock-ként. 2007-ben a 88 perc című filmben láthatjuk, majd olyan filmekben szerepelt még mint például az Ocean’s Thirteen vagy épp A törvény gyilkosa. 2010-ben a Dr. Halál című filmben láthatta a közönség Jack Kevorkian-ként. Majd Adam Sandlerrel játszott együtt a 2011-es Jack és Jill című vígjáték filmben.

Ezután olyan filmekben láthattuk őt mint például a 2013-as Salomé, a 2014-es Manglehorn. 2015-ben Danny Collins-t alakította a Danny Collins című filmben. 2016-ban a Beyond Deceit-ben láthattuk Abrams-ként, illetve a Misconduct-ban láthattuk. Jimmy Hoffa-ként láthattuk 2018-ban Az ír című filmben, illetve Joe Paterno-ként a Paterno – Eltemetett bűnök című alkotásban. 2019-ben a Volt egyszer egy Hollywood című filmet forgatta, ahol Marvin Shwarz-ként láthatta a nagyközönség, illetve 2020-ban a The Hunt című produkcióban. 2021-ben szerepelt a Gucci-ház és Az árulás csapdájában című filmekben. 2022-ben a Sniff című thrillerben láthattuk.

Forrás: starity.hu

Plusz muníció tudományos alapokon: Így neveld a gyereked, hogy ne legyen s*ggfej

Mind tisztában vagyunk vele, hogy a fiatalok komoly empátiára, rugalmasságra és nagy tettekre képesek, és mindannyian olyan gyerekeket akarunk nevelni, akik segítenek egy szebb jövő építésében. De miként vihetjük ezt véghez? Hogyan neveljünk olyan gyerekeket, akik kedvesek, figyelmesek és etikusak otthon és a családon kívül is, akikből olyan felnőttek lesznek, akik elkötelezettek a világ jobbá tétele iránt?

A közösségi médiából, a hírekből, sőt a politikából is egyre inkább az az üzenet áramlik a gyerekek felé, hogy az önző, ellenszenves és goromba viselkedés rendben van, sőt az a kifizetődő. A gyerekek és tizenévesek körében ijesztő mértékben növekszik a gyűlölet-bűncselekmények száma, a kamaszoknál pedig egyre csökken az együttérzés.

Az Így neveld a gyereked, hogy ne legyen s*ggfej könnyen érthető, megvalósítható, humoros (de mindig tudományos alapokon nyugvó) útmutató a szülőknek arról, hogyan formálják gyerekeiket őszinte, kedves, nagylelkű, magabiztos, független és kitartó emberekké – akik egy nap talán megváltják a világot. Friss és gyakran meglepő nézőpontból veszi górcső alá a nevelési kérdéseket kisgyermekkortól tinédzserkorig: felvázolja azokat a tulajdonságokat, amelyekkel szeretnénk, ha gyermekeink rendelkeznének – például őszinteség, nagylelkűség, tolerancia –, majd tudományos alapokon nyugvó stratégiákat mutat be, amelyek segítségével a szülők elültethetik ezeket a jellemvonásokat a gyerekeikben.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.