Kávé mellé

Mindig öröm sikertörténeteket olvasni, a mai híres születésnaposunknak hihetetlenül inspiráló a története, ugyanis karrierje elején többen is kijelentették, hogy nem elég tehetséges a filmiparhoz. Ő nem adta fel és ki is jelenthetjük, hogy nem sok ember – főként nő – van a bolygónkon, aki ne tudná ki is ő. Ha pedig szeretnétek egy hasonlóan vonzó férfi fejét elcsavarni, akkor nézzétek meg lentebb a hét csábító illatát! Csodás csütörtököt Nektek!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint eltámadó északnyugati szélre, illetve többfelé kialakuló záporokra, zivatarokra kell számítanunk. Jégesővel, felhőszakadással, viharos széllökéssel kísért heves viharok alakulhatnak ki. Az északnyugati szél többfelé feltámad, a zivatarok szélviharral vonulhatnak. Nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt, 26 és 36 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet, délen lesz a legmelegebb.

🆘 Ma hidegfront vonul át felettünk, de a hőség az ország déli felén továbbra is kitart. Sokaknál alakulhat ki fáradtság, fejfájás, migrén, dekoncentráltság. A melegebb éjszakák miatt alvászavarok, álmatlanság felléphet. Az idősek és szívbetegek különösen veszélyeztetettek, akiknél a hőség miatt nagyobb eséllyel jelentkezhet vérnyomás-ingadozás, rosszullét, keringési problémák. Csökkenhet a szellemi és fizikai munkavégző képesség, lehetőleg kerüljük a nehéz fizikai megterhelést! Zivatarok környezetében fülledtebbé válik a levegő, ami nehézlégzést, légszomjat idézhet elő, egyúttal az asztmások állapota is romolhat. 10 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről, illetve ebben az időszakban lehetőleg kerüljük a direkt napfényt. Mindenkit fokozottan fenyeget a napszúrás és hőguta veszélye. Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Jenő

Híres születésnapos

Boldog 81. születésnapot kívánunk Harrison Ford amerikai színésznek!

Eleinte kisebb színdarabokban lépett fel, ennek köszönhetően a Columbia stúdió egy tehetségkutató program keretében szerződést ajánlott neki: heti 150 dolláros fizetést és filmszerepeket ígértek Fordnak. A megállapodás létrejött, és Harrison megkezdte mellékszereplői karrierjét. Az első filmjében mindössze két soros szövege volt, és az egyik producer már ez alapján lehúzta őt, és kijelentette, hogy Fordnak nincs jövője a filmiparban. Még két filmben szerepelt (mindkettőben Harrison J. Ford néven, hogy ne keverjék össze egy másik színésszel, aki 1957-ben elhunyt), majd a stúdió kirúgta őt arra hivatkozva, hogy nem elég tehetséges. Harrison ezután elhagyta a J. betűt a nevéből, leszerződött a Universal stúdióval, és pár évig tévésorozatok mellékszerepeiben bukkant fel.

A hetvenes évek elején úgy döntött, hogy egy időre félreteszi színészi ambícióit: Harrison addigra már két kisfiú apja volt (Benjamin 1967-ben, Willard 1969-ben született), és a filmezésből nem tudtak megélni. Autodidakta módon kitanulta az ácsmesterséget, és ezzel a munkával már biztos bevételhez jutott. A színészettel sem hagyott fel teljesen, tévéfilmekben, sorozatokban szerepelt, és 1973-ban bekerült George Lucas American Graffitijébe. Érdekesség, hogy az ácsmunka juttatta be további filmekbe: Frances Ford Coppola irodájának barkácsolása után szerepet kapott a Magánbeszélgetés című filmben, és nem sokkal késõbb Lucas megbízta azzal, hogy készítsen neki pár szekrényt. E munka hová vezetett? Lucas, aki épp egy sci-fin dolgozott, megkérte a nála serénykedő ácsot, hogy segítsen be az olvasópróbán. Eleinte eszébe sem jutott, hogy Fordot is szerepeltesse a filmjében, de hamarosan rájött, hogy Han Solo szerepére megfelelőbb színészt keresve sem találhat. A Star Wars első részét 1977-ben mutatták be. Hatalmas siker lett, és Lucasék leszerződtették a színészeket további két folytatásra (1980 – A Birodalom visszavág, 1983 – A Jedi visszatér). A trilógia új mítoszt teremtett, és a popkultúra szerves részévé vált. Karakterei egytől egyig ikonikusak, de az őket megszemélyesítő színészek közül egyedül Fordnak sikerült szilárd, sikeres karriert kiépítenie. Az első rész sikerét meglovagolva újabb filmekben vállalt szerepet: Navarrone ágyúi 2., Apokalipszis most, Rabbi a vadnyugaton, More American Graffiti.

1980-ban új korszak kezdődött Harrison életében. Először is, bemutatták a második Star Wars filmet, A Birodalom visszavágot, amely sötét hangulatával egyhamar a trilógia legkedveltebb darabjává vált. A következő évben Ford ismét beletenyerelt a jóba, George Lucas és Steven Spielberg közös kalandfilmjében vállalt szerepet. Újra mellé szegődött a szerencse: a készítők első választása Tom Selleck volt, aki azonban visszadobta az ajánlatot az épp készülőfélben lévő sorozata miatt, így Indiana Jones régészprofesszor szerepe Fordnál landolt. 1981-ben bemutatták az Elveszett frigyláda fosztogatóit, és íme, megszületett az újabb legenda. A nyolcvanas években folytatódott Ford diadalmenete, a harmadik Star Wars-filmet még két Indiana Jones-folytatás követte (a Végzet Temploma 1984-ben és az Utolsó kereszteslovag 1989-ben – ez utóbbiban Sean Connery is csatlakozott a stábhoz, és Forddal feledhetetlen párost alkottak), és 1982-ben mozikba került egy újabb kultfilm, a Ridley Scott által rendezett Szárnyas fejvadász. A kalandfilmek és sci-fik után Ford újabb területeken próbálta ki magát: A kis szemtanú főszerepéért Oscarra és Golden Globe-ra jelölték, majd jött Peter Weir Moszkító partja, Roman Polanski Őrülete és Pakula Ártatlanságra ítélve című thrillere. 1988-ban látogatást tett a romantikus komédiák világába, ennek eredménye a tüneményes Dolgozó lány, amelyben Melanie Griffith és Sigourney Weaver oldalán feszített.

A magánéletében is bekövetkezett pár változás: 1979-ben elvált Marytől, és 1983-ban feleségül vette Melissa Mathison forgatókönyvírót, aki két gyereket szült neki (1987 – Malcolm, 1990 – Georgia). A kilencvenes évek elején felajánlották neki Jack Ryan szerepét a Tom Clancy-regény alapján készült Férfias játékokban (a karaktert először Alec Baldwin alakította a Vadászat a Vörös Októberre című filmben). 1993-ban jött Harrison pályafutásának újabb emlékezetes állomása, A szökevény, amelyben űzött vadként bujkált Tommy Lee Jones rendőrbírója elől. 1994-ben ismét belebújt Jack Ryan bőrébe a Végveszélyben című film kedvéért. 1995-ben újabb romantikus film következett: bemutatták a Sabrina remake-jét, amelyben Humprey Bogart, Audrey Hepburn és William Holden szerepeit Ford, Julia Ormond és Greg Kinnear örökölték meg. A romantikázás után visszatért az akciókhoz, először Brad Pittel küzdött Az ördög maga című filmben, majd az Egyesült Államok tökös elnökét személyesítette meg Az Elnök különgépében. 1998-ban Anne Heche oldalán játszott egy könnyed komédiában, a Hat nap, hét éjszakában.

Ezután a karrierje hanyatlani kezdett: Ford már a nyolcvanas években kialakította az egy év-egy film tempót, és törvényszerű volt, hogy egy idő után bekerüljön pár bukás is az életrajzába. Szerepelt a Zuhanás című drámában, kipróbálta a sötét oldalt a Temetetlen múlt című thrillerben, hidegháborúzott az Atomcsapdában, és Josh Hartnettel komédiázott a Hollywoodi őrjáratban. A 2006-os Tűzfalat némi pihenés követte, hogy aztán újult erővel vesse magát a munkába: több, mint 18 év után végre elkezdődött a negyedik Indiana Jones-film forgatása. Az Indiana Jones és a  kristálykoponya királyságát 2008 májusában mutatták be. 2010-ben Diane Keaton és Rachel McAdams oldalán tűnt fel az Ébredj velünkben, 2011-ben pedig a Cowboyok és űrlényekben láthattuk. 2013-ban olyan alkotásokban láthattuk, mint A 42-es, a Paranoia, a Végjáték vagy a Ron Burgundy: A legenda folytatódik. 2014-ben csatlakozott a The Expendables – A feláldozhatók 3. stábjához. 2015 elején a Blake Lively főszereplésével készült Adaline varázslatos élete című filmben láthattuk, majd ugyanezen év végén a Star Wars: Az Ébredő Erőben Han Soloként tért vissza. 2016-ban a filmhez készült Lego videójátékban Han Solo hangját kölcsönözte. 2017-ben ismét Deckard bőrébe bújt a Szárnyas fejvadász 2049-ben. 2019-ben A kis kedvenc titkos élete 2. részében szinkronizált. 2020-ban John Thornton megformálója volt A vadon hívó szava című filmben, ami Jack London azonos című regényének adaptációja. 2022-ben megkapta Jacob Dutton szerepét az 1923 című sorozatban, amelynek első évadát 2022 végén és 2023 elején vetítették le. Főbb szerepben láthattuk a Direkt terápia című sorozatban is, Jason Segel oldalán. Idén láthatjuk az Indiana Jones és a sors tárcsája című kalandfilm, amelyben utoljára ölti magára Indiana Jones szerepét. 2004-ben Melissa és Harrison elváltak (a válópert még 2000-ben adták be), és nemsokára a 22 évvel fiatalabb Calista Flockhart oldalán mutatkozott. A színésznőt 2010 júniusában feleségül vette és kisfiát, Liamet is adoptálta.

1965-ben Harrison autóbalesetet szenvedett. Szerencséjére megúszta annyival, hogy az állán felszakadt a bõr – a sebhely késõbb a védjegyévé vált, több filmjében is szóba került. Pl. Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, Dolgozó lány.

Forrás: starity.hu

A hét illata: Bruno Banani Magic Woman Eau de Toilette 

A csábítás játékában nincsenek határok, ezért ne vonakodjatok kihasználni a női varázsotokat és elcsavarni a férfiak fejét. A Bruno Banani Magic Woman Eau de Toilette olyan zamatos gyümölcsökkel és gyöngéd virágokkal van tele, melyek igazi dívává tesznek. Legyetek az est csillagai, és keltsetek felejthetetlen benyomást.

A Bruno Banani Magic Woman parfüm 2009-ben jelent meg a piacon. Összetéveszthetetlen üvegcséje a csábos női idomokat jeleníti meg, míg lila színe a mágikus vonzerőt idézi meg. Összetétele alapján először a golgotavirággal, vizes dinnyével és a piros bogyókkal az élen, az édes gyümölcsös jegyek jelennek meg. Utánuk az édes eper és a gyöngéd gyöngyvirág bontakozik ki. Alapillatát a szantálfa és az elbűvölő pézsma melengető tónusai alkotják.

Az illat egész évben ideális viselet.

Avatar photo
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.