Kávé mellé

A hét második napján hogy vagytok? Ma hidegfront érkezik, és a szél is megélénkülhet, vigyázzatok magatokra! A frontok megviselnek minket is, időnként a bőrünket is. Ezzel és a bőr öregedéssel természetesen nem csak mi nők küszködünk, hanem a férfiak is. Ma mutatunk egy kifejezetten számukra készült hialuronsavval gazdagított bőrápoló családot. Szépséges keddet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint már egy hullámzó hidegfront alakítja időjárásunkat. A napos időszakok mellett nyugat, délnyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé, több hullámban kell számítani záporokra, zivatarokra. Heves zivatarok is nagy eséllyel lehetnek felhőszakadás, jégeső és károkozó szélrohamok kíséretében. A délnyugati, majd északnyugatira forduló szél zivataroktól függetlenül is többfelé megélénkül, megerősödik. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt: az ország északnyugati felén 23-29, délkeleti felén 30-36 fok várható.

🆘 Ma erős hidegfront érkezik, a markáns változás elsősorban a szívbetegeket veszélyezteti. A vérnyomás-ingadozás, keringési problémák mellett erős fejfájás, izom- és hasi görcsök léphetnek fel, növekszik az infarktusveszély. A front előterében még fülledt, meleg idő lesz, emiatt légszomj, nehézlégzés valamint szédülés jelentkezhet, zivatarok területén pedig romolhat az asztmások állapota, így nekik ezeket az időszakokat célszerű zárt térben tölteni. 10 és 16 óra között a napos időszakokban továbbra is nagyon erős lesz az UV-sugárzás, gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Jakab, Kristóf

Híres születésnapos

Boldog 38. születésnapot kívánunk Shantel VanSanten amerikai színésznőnek! Az igazi filmes karrier még várat magára, bár Mischa Barton oldalán ő szerepelt abban a drámában, amelyben elindul két diáklány Oroszországba egy T.a.t.u. koncertre. A filmben először mutathatta meg igazi tehetségét. Előtte is feltűnt pár TV film mellékszereplőjeként, de igazi főszerepet itt kapott először. Szerepelt a New York-i helyszínelők egy epizódjában, majd huzamosabb ideig a Tuti Gimi gárdáját erősítette, Haley James Scott húgaként, Quinn James szerepében. Ő volt a 7. szezon egyik kulcsfigurája és egészen a sorozat végéig, azaz 2012 tavaszáig összesen 57 epizódban láthatta a nagyérdemű. 2009-ben megkapta Lori Milligan szerepét A végső állomás című filmben, amely a sikersorozat 4. része. Itt már főszereplőként tűnt fel, és a magyar nézők is megismerhették. Szintén 2011-ben szerepelt még a You and I-ban, az In My Pocket-ban, valamint az Elvesztegetett időben. Látható volt a City and Colour nevű együttes Fragile Bird című dalához készült videóklipjében is.

2012 tavaszán kezdődtek a Karácsonyi szerelem forgatásai, novemberben pedig már be is mutatták. Mindeközben visszatért a modellkedéshez is, főleg ékszerek és ruhák kampányfotóin látható. Szerepelt még A szépség és a szörnyeteg című sorozat három epizódjában és a Glades – Tengerparti gyilkosságok egy részében. 2014-ben indult a Fox új, rendőrös sorozata, a Gang Related, mely a hősök sötét oldalára világít rá. Ugyanezen év áprilisában végre bemutatásra került a Something Wicked című horror, melyben a 2008-ban elhunyt Brittany Murphy is szerepel. Valószínűleg halála miatt tartott ilyen sok ideig a film elkészítése. 2015-ben jelent meg A hírnökök című sci-fi-sorozat, amiben Vera Buckleyt alakította, azonban sajnos egy évad után elkaszálták. Ugyanebben az évben megkapta Patty Spivot szerepét a CW csatorna The Flash című sorozatában, ami az azonos nevű DC képregények szereplőjéről szól. 2016-tól 2018-ig szerepelt a Shooter című sorozatban, amely az azonos című filmen, illetve a Hajtóvadászat című regényen alapul. 2017-ben a Hallmark csatorna romantikus drámájában, A szerelem illata című filmben kapott főszerepet. 2018-ban két epizód erejéig vendégszerepelt a Scorpion című sorozatban. 2019-ben Wraith szinkronhangja volt a népszerű Apex Legends battle-royale számítógépes játékban. Ugyanebben az évben megkapta Rebecca Butcherként szerepét A Fiúk című sorozatban. Végül két évadban is feltűnt, így összesen 9 részben, 2019-ben és 2020-ban is láthattuk a képernyőkön. 2019-ben beválasztották a For All Mankind című sorozat stábjába, amelynek harmadik évada 2021-ben került bemutatásra, Shantel pedig továbbra is állandó szereplője a sci-finek. 2022-ben megkapta Nina Chase különleges ügynök szerepét az FBI – New York különleges ügynökei című sorozatban. Ugyanebben az évben Jamie Brown megformálója az American Murderer című filmben.

Forrás: starity.hu

Power Age formulák férfiaknak

Ez alkalommal párotoknak hoztunk egy férfiaknak készült bőrápolási termékcsaládot. A Power Age formulái hialuronsavval gazdagítottak, amely segít csökkenteni a bőröregedés jeleit, megadni a bőrnek a szükséges hidratálást és nedvességgel feltölteni a ráncokat.

L’Oréal Paris Men Expert Power Age revitalizáló, akár 24 órás hidratáló, 50ml

Revitalizáló hidratáló kifejezetten száraz bőrű és az öregedés első jeleivel küzdő férfiaknak. Az új, többféleképpen ható krém intenzíven hidratálja a bőrt és frissességet ad neki. Támogatja a bőr feszességét, rugalmasságát és intenzív hidratálást biztosít a frissebb, revitalizált és sima bőrért. A hialuronsav szuper hidratáló tulajdonságairól ismert. Kulcsszerepet játszik a bőrstruktúra integritásában és a bőr hidratációjának megtartásában. A bőr feszesebb lehet és intenzíven hidratált. Borotválkozás után is alkalmazható az égő érzet enyhítéséért.

Ajánlott fogyasztói ár: 4 799 Ft

L’Oréal Paris Men Expert Power Age revitalizáló szemkörnyékápoló, 15 ml

Revitalizáló szemkörnyékápoló hialuronsavval a ráncok, a szemek alatti táskák és sötét karikák csökkentéséért. Kifejezetten ráncos és a szemkörnyék területén száraz bőrű férfiak számára kidolgozott revitalizáló szemkörnyékápoló. Láthatóan segít csökkenteni a ráncokat, a sötét karikákat, a szemek alatti táskákat és megszépíteni a szem kontúrját. A hialuronsav segít rögzíteni a nedvességet a bőrben.

Ez a szemkörnyékápoló hialuronsavat tartalmaz, amely kulcsszerepet játszik a bőr szerkezetének integritásában és a hidratálás megtartásában. Láthatóan segít csökkenteni a ráncokat. Segít csökkenti a sötét karikákat és megszépíteni a szem kontúrját. Segít csökkenti a szem alatti táskákat.

Ajánlott fogyasztói ár: 4 799 Ft

L’Oréal Paris Men Expert Power Age Hyaluronic Multi-Action szérum, 30 ml

Multifunkciós szérum 3 hatással:

  1. Láthatóan segít csökkenteni a kisebb és nagyobb ráncokat.
  2. Feszesíti a bőrt.
  3. Tartósan hidratál az üde bőrért.

Szérum 2 típusú hialuronsav erőteljes kombinációjával: mikro hialuronsavval az öregedés jelei elleni küzdelemért és nagy molekulasúlyú hialuronsavval a bőr hidratálásáért. Azonnal: a bőr hidratált, revitalizált és üde megjelenésű. Idővel: a ráncok jelei elleni hatás.

Ajánlott fogyasztói ár: 6 799 Ft

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.