Kávé mellé

A Magyar dráma napja van ma, amelyet a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben ezen a napon tartanak. Célja felhívni a figyelmet a magyar drámairodalom értékeinek mélyebb megismerésére. Mi szeretjük az irodalmat, de istennők is szeretünk lenni, erre ad lehetőséget a lenti parfümmel, amelyet a női szépség és erő víziója ihletett. Csodás csütörtököt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint reggelre többségében az északi, északkeleti tájakon párássá, ködössé válhat a levegő, a Dunántúlon pedig helyenként előfordulhat gyenge eső, zápor. Délután több helyen, főként délen, délnyugaton alakulhatnak ki újabb záporok, zivatarok. A csapadék mellett azonban többórás napsütésre készülhetünk. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon megerősödik a déli-délkeleti szél. A minimumok 10-19 fok között alakulhatnak, a legmelegebb órákban pedig 25-32 fokot mutathatnak a hőmérők.

🆘 Ma nem érkezik front. Hajnalban hűvös lesz az idő, pára-, ködfoltok képződnek, így felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi bántalmak. A délelőtt folyamán gyorsan melegszik az idő, nagy hőingadozás alakulhat ki, ami keringési problémákat idézhet elő. Tovább melegszik az idő, így a melegedésre fokozottan érzékenyeknél előfordulhat migrén, fáradékonyság, tompaság. A szeles idő ingerlékenységet, nyugtalanságot okozhat. A reggeli hűvösebb, néhol nyirkos időben könnyen megfázhatunk, ezért öltözzünk kicsit rétegesebben! Fogyasszunk sok gyümölcsöt, zöldséget, és ügyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre!

Névnap: Máté, Mirella

Híres születésnapos

Boldog 40. születésnapot kívánunk Maggie Grace amerikai színésznőnek! Maggie 2002-ben a Gazdagok és gyilkosok című filmből Martha Moxley megszemélyesítésével kiérdemelt egy jelölést a ‘Young Artist Award’-on. 2004-ben kiválasztották Shannon Rutherford szerepére a Lost – Eltűntek című sorozatba, ahol főszereplő volt az első két évadban, ezzel bezsebelve egy ‘Screen Actors Guild Award’ díjat a többi szereplővel együtt. Megjelent A Jane Austen könyvklub című filmben (2007), majd az Elrabolva első részében (2008), mint Kim Mills. a trilógia 2. (2012) és 3. (2015) részében is ő alakíthatta ezt a karaktert. Ő játszotta a főszereplő Alice-t, a Malőr Csodaországban című filmben 2009-ben. Ezután Maggie még két epizód erejéig alakíthatta Shannon szerepét a Lost-ban, beleértve a sorozat fináléját is. 2011-ben láthattuk az Alkonyat – Hajnalhasadás I., majd 1 évvel később az Alkonyat – Hajnalhasadás II. részében. 2013-ban megjelent a Kaliforgia című sorozat 6. évadában, mint Faith. 2018-ban csatlakozott a Fear the Walking Dead stábjához, ahol Althea-t alakította. 2018-ban láthattuk a Hurrikán melóban és a Supercon-ban. 2020-ban a Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák című romantikus fimben szerepelt.

Forrás: starity.hu

A hét illata – Burberry: Goddess Eau de Parfum

Burberry Goddess Edp (50ml) – 46.290 Ft

Engedjétek szabadjára a bennetek élő Istennőt! A Burberry idén egy teljesen új illatpillérrel jelentkezik. A BURBERRY GODDESS Eau de Parfum– a már jól ismert Her és My Burberry vonalak mellett – egy új, izgalmas életérzést képvisel.

A Burberry Goddess Eau de Parfum-öt a női szépség és erő víziója ihlette, önmagunk felfedezésének története által. A Burberry nőből a határozottság, függetlenség, és nem utolsósorban az érzékiség árad. Megvan az ereje ahhoz, hogy felszabadítsa igazi önmagát, a saját szabályai szerint élje az életét, és felelősséget vállaljon döntéseiért. A Burberry Goddess Eau de Parfum egy ragyogó, vibráló illat, amely a vanília és a levendula mámorító találkozása által azonnal elbűvöli az érzékeket. A különleges gourmand-aromás illatot az élénk vanília trió teszi egyedivé. A Goddess Eau de Parfum alkotója innovatív eljárással feltárta a vanília fekete gyöngyeinek gazdag aromáját. Az értékes kis gyöngyök édes illatjegyei a napfényt idézik, így tökéletesítve a kompozíciót. Az érzéki, magabiztosságot sugárzó Goddess Eau de Parfum a legelső fenntarthatóság-fókuszú Burberry illat, mely vegán és etikus forrásból származó összetevőkből készül.

A Burberry Goddess a márka gazdag múltját elegyíti a jövőjével, így illatüvegét egyaránt inspirálták a korábbi illatok és a modern Burberry nő. Az arany illatüveg erőteljes, szögletes formája a közepén fénylő kerek márkalogóval alkot kontrasztot, mely a Burberry megújult szellemiségét jelképezi. A kupak finom vonala és fényes aranyló színe az 1991-es Burberry Society parfüm előtt tiszteleg.

A fenntarthatóság jegyében az újrahasznosított anyagokat felhasználó, spray nélküli illatüveg újrahasznosítható, és minden kiszerelésben újratölthető.

Kampányfilm:

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.