Kávé mellé

A szerda már nem számít olyan nehéz napnak. Mostanra már belerázódtunk a napi rutinba újra. Azért abban egyetértünk, hogy a reggeli kávé, tea nem maradhat el, ugye? Hozzá pedig hoztuk a mai frisseket. 

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint nyugat-délnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Eleinte helyenként eshet, délután egyre nagyobb területen. Főként eső várható, a Duna mentén és a középső tájakon gyenge ónos eső, északon pedig tartósan ónos eső eshet kevés hó, havas eső mellett. A délies szél többfelé élénk, erős, néhol viharos lesz. A minimumok -9, -2 fok között alakulnak, de a fagyzugokban ennél hidegebb lehet. Kora délután 0 és 11 fok várható a csúcshőmérséklet.

🆘 Ma melegfront érkezik, ami erősebb fejfájást, görcsös fejfájást, görcsös panaszokat okozhat. Szédülés, bágyadtság, tompaság jelentkezhet, csökken a koncentráló-képesség, nő a reakcióidő. A szeles idő fokozhatja a panaszokat, alvászavarok, ingerlékenység előfordulhat. A fagyos reggelen sajoghatnak végtagjaink, felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok. Öltözzünk melegen, rétegesen, sapka, sál, kesztyű viselése ajánlott. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Névnap: Antal, Antónia

Híres születésnapos

69. születésnapján köszöntjük Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológust.

A mainzi BioNTech cég alelnöke. Az USA-ban és Németországban él és dolgozik. Széchenyi-díjas. Az első Nobel-díjas magyar nő, ugyanakkor a harmadik magyar állampolgár (Kertész Imre és Szent-Györgyi Albert) után. A 2023. évi fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítélték oda a módosított nukleozidokkal kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését. Karikó és Weissman korszakalkotó eredményüket a járvány előtt 15 évvel, 2005-ben publikálták először. A módszert különböző betegségek megelőzésére, kezelésére is használni akarják, ilyenek a fertőző betegségek, tumor betegségek, akut betegségek (szív elégtelenség, seb gyógyulás) és a genetikai betegségek.

Télen is megőrizhetjük bőrünk hidratáltságát

Az újév első napjaival beköszöntött a valódi tél is, amely igazán hűvös időjárást és fagyos szelet hozott magával. A hideg és a fűtésszezon minden évben kihívások elé állítják bőrünk védekezőképességét, ezért cseréljük a könnyed nyári arcápolási kedvenceinket testesebb, táplálóbb termékekre. Sokan azonban hajlamosak vagyunk testápolási rutinunk aktualizálásáról megfeledkezni, pedig bőrünk minden területe szomjazza a gondoskodást ebben az időszakban. Károlyfi Edit, az AVON szépségszakértője elárulta nekünk, miért fontos, hogy az arcápolási mellett, testápolási rutinunkra is fokozottan figyeljünk ebben az időszakban.

A tél bőrünk számára a legnehezebb időszak. A csípős hideg és bántó szél mellett, a fűtés és a kinti-benti hőmérséklet közötti jelentős különbség is próbára teszi bőrünket és kimeríti nedvességtartalmát. Az erős külső hatások, a ruhánkon átfújó szél, a meleg anyagok dörzsölése és a fűtés okozta száraz levegő kiszárítják felső rétegét, amely következtében csökken ellenálló képessége, viszkethet, berepedezhet és könnyebben jelenhetnek meg ekcémás tünetek is felszínén. Mi több, a tartós hideg hatására szervezetünk megpróbálja megakadályozni testünk lehűlését, amelynek következtében ereink összehúzódnak, és -8 Celsius-fok körül a faggyúmirigyek működése is lassul, csökken a bőr faggyútermelése, ezzel még inkább felgyorsítva bőrünk kiszáradását.

Ahhoz, hogy télen is megőrizhessük bőrünk szépségét és megkímélhessük magunkat a bőrszárazság kellemetlen mellékhatásaitól, elegendő betartanunk néhány egyszerű bőrápolási szabályt a hűvös hónapok során.

  1. Ne vigyük túlzásba a fürdőzést

Habár egy hűvös, rohanós nap után kevesen tudunk nemet mondani egy forró habos fürdőre, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a hosszas áztatás és a meleg alapvetően szárítja bőrünket. Nem kell minden alkalommal tartóztatni magunkat, de érdemes a habos kényeztetést heti egy alkalomra és maximum 15 percre korlátoznunk, a vizet pedig maximum 35 fokra melegítenünk.

  1. Használjunk hidratáló tusfürdőt

Zuhanyzás során érdemes krémes, lágy állagú, hidratáló összetevőket tartalmazó termékeket használnunk. Ha nem feltétlenül muszáj, karunkat, lábunkat és törzsünket ne szappanozzuk, dörzsöljük, elegendő csak vízzel leöblíteni ezeket a területeket. Részesítsük előnyben a langyos vizes, gyors zuhanyzásokat, főleg, ha bőrünk viszketésre hajlamos. Károlyfi Edit kedvenc téli fürdőterméke az Avon Care hidratóló tusfürdő kókuszolajjal, amely gazdag összetevőivel zuhanyzás közben is mélyen hidratálja bőrünket.

  1. Ne szerénykedjünk a testápolóval

A hideg időszakban elengedhetetlen, hogy ne csak arcunkat, hanem egész testünket rendszeresen és gondosan hidratáljuk. Használjunk minden nap gazdag testápolót közvetlenül fürdés után, amely enyhén nedves bőrre felvíve a felületi nedvességet is képes magába zárni. Ha bőrünk különösen száraz, hidratáljuk naponta akár többször is és ne felejtsünk el minden kézmosás után is kézkrémet használni. Károlyfi Edit kedvenc téli testápoló termékcsaládja a Care Essential Moisture hidratáló termékcsalád, amelynek testápolóját, többfunkciós krémét és kézkrémét is minden nap használja. Habár télen kevésbé van szem előtt, de ne feledkezzünk meg lábunk ápolásáról sem ebben az időszakban, hiszen a vastag zoknik, csizmák és bakancsok talpunk bőrét sem kímélik. Használjuk lefekvés előtt a Footworks Intenzíven tápláló lábápoló krémet, hogy minden nap pihe-puha lábakkal ébredhessünk.

  1. Zárjuk bőrünkbe az értékes összetevőket

Ahhoz, hogy bőrünk hidratálása még eredményesebb legyen, bevethetjük az AVON szakértőjének kedvenc téli praktikáját: tusolás és testápolónk bemasszírozása után vigyünk fel egy hidratáló testolajat, így zárva bőrünkbe minden hasznos hatóanyagot, hogy még eredményesebbé tegyük az értékes hidratáló összetevők mélyre ható hasznosulását. Károlyfi Edit kedvence az Avon Skin So Soft Hidratáló testápoló olajspray jojobaolajjal, amellyel pillanatok alatt befújhatjuk testünket.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.