Kávé mellé

Nekünk kifejezetten szükségünk volt most erre a kis pihenésre. Ti, hogy vagytok vele? Valahogy ma nem is olyan nehéz nekikezdeni a munkának. Mondjuk azért egy menő sminkkel könnyebben indulunk el otthonról. Mutatjuk, mi a mai befutó nálunk.

Időjárás

Az Időkép előrejelzése virradóra egyre inkább a keleti-északkeleti országrész fölé tolódik a csapadék, így a nap első felében itt még sokfelé eshet az eső, miközben nyugat-délnyugat felől szakadozni kezd majd a felhőzet. Ezt követően azonban a megnövekvő gomolyfelhőkből országszerte kialakulhatnak záporok, zivatarok. Élénk, erős, az ország északkeleti felén és intenzív csapadékgócok közelében viharos lesz a nyugati szél. Visszaesik a hőmérséklet, a maximumok csak 12 és 19 fok között alakulnak, a tartósabban esős északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő.

🆘 Ma hidegfronti hatásra készülhetünk, emiatt fokozódhatnak a görcsös panaszok, megnőhet a koraszülések száma, egyeseknél pánikszerű rohamok jelentkezhetnek. Fejfájásra, migrénre panaszkodhatunk, melyet a szeles idő csak tovább fokozhat, valamint ingerlékenységet, nyugtalanságot is kiválthat. Az idősek és a szívbetegek különösen nehezen viselhetik ezeket a napokat, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Névnap: Áron

Híres születésnapos

36. születésnapján köszöntjük Jesse Plemons, színészt.

A dallasi Plemons már gyermekként gyakran járt meghallgatásokra, számos kisebb szerepet eljátszott. Pályafutása során olyan filmekben tűnt fel, mint A szerv, a Csatahajó, a Fekete mise, a Kémek hídja, vagy A Pentagon titkai, de játszott a Totál szívás, a Fargo és a Fekete tükör c. sorozatokban is. 2021-ben olyan produkciókban vállalt szerepet, mint a Dzsungeltúra és A kutya karmai közt. A színészet mellett zenéléssel is foglalkozik. Felesége Kirsten Dunst, két gyermekük született.

Ne csak színezd, ápold is bőröd! A bőrápoló sminkek előnyei

A szépség folyamatosan fejlődő világában napjainkra a tudatos bőrápolás lehetőség helyett, már-már alapvető részévé vált legtöbbünk mindennapjainak. Ahogy a tudomány fejlődik és egyre tudatosabban állunk hozzá bőrünk ápolásához, magától értetődő lehet, hogy a sminkeléssel is szeretnénk inkább támogatni bőrünk egészségét, mintsem negatív hatásoknak kitenni. A szépségipar is igyekszik ezeket az igényeket kielégíteni, így napjainkra elmúltak azok az idők, amikor a sminkelés kizárólag a tökéletlenségek elfedéséről és az arcvonások kiemeléséről szólt. Ma a smink a művészet és a tudomány ötvözete is lehet, amely támogatja magabiztosságunkat, miközben egyidejűleg ápolja is bőrünket. Károlyfi Edit, az AVON Szépségszakértője a bőrápoló sminkekről és azok előnyeiről mesélt nekünk.

Az ápoló összetevőket tartalmazó sminkek, amelyeket gyakran hibrid vagy multifunkcionális szépségápolási termékeknek is neveznek, kettős célú megközelítést kínálnak. A hagyományos sminktermékekkel ellentétben nem csupán bőrhibáink elfedését és előnyös arcvonásaink kiemelését teszik lehetővé, hanem bőrbarát formuláiknak köszönhetően aktívan és célzottan kezelhetik különböző bőrápolási problémáinkat is. „A tudatos bőrápolás szerelmeseként nagy rajongója vagyok a hibrid sminktermékeknek és előszeretettel használom őket sminkelés közben magamon és modelleimen egyaránt. Hiszen ki ne rajongana egy olyan alapozóért, amely nemcsak kiegyenlíti a bőrszínt, de hidratál és véd is az UV-sugarak ellen, vagy egy olyan rúzsért, amely nemcsak lenyűgöző színt biztosít, hanem hidratálja is ajkunkat, és megóvja a kicserepesedéstől?”– tette fel a kérdést Károlyfi Edit Szépségszakértő. A multifunkcionális termékek pontosan ezekre a problémákra nyújtanak megoldást, és kínálnak egész napos ápolást még kisminkelt bőrünknek is. Gyakran tartalmaznak olyan vitaminokat, antioxidánsokat, vagy más hatékony összetevőket is, amelyek az egésznapos hidratálás és fényvédelem előnyein is túlmutatnak, akár adott bőrtípusnak, vagy speciális bőrproblémákra nyújtanak segítséget.

A bőrápoló sminktermékek legjellemzőbb előnyei:

Fokozott bőregészség: A bőrápoló összetevőkkel gazdagított sminkek célja, hogy túlmutassanak a puszta esztétikán. Egész nap táplálják a bőrt, így javítják textúráját, tónusát és általános egészségét. A hosszantartó hidratálás fokozása és a bőrpír csökkentése érdekében gyakran tartalmaznak olyan összetevőket, mint a hialuronsav vagy a niacinamid, de elterjedtek az antioxidáns tartalmú termékek is, amelyek például C-vitamin segítségével veszik fel a harcot a szabad gyökök és a bőr korai öregedése ellen.

Egyszerűsített szépségápolási rutin: Ezeknek a termékeknek az egyik legnagyobb előnye lehet, hogy tudatos kombinálásukkal képesek lehetünk racionalizálni szépségápolási rutinunkat.  Megfelelő használat mellett csökkenthetjük többlépcsős bőrápolási rutinunk lépéseit, amely különösen előnyös lehet a legrohanósabb reggeleken, vagy ha a sminkelés és a bőrápolás minimalistább megközelítését kedveljük. „Azonban nagyon fontos átgondolnunk, hogy bőrápolási rutinunk mely lépését kívánjuk sminktermékünkkel helyettesíteni. Egy C-vitamint tartalmú alapozó használata kiváló választás lehet egy C-vitamin szérum helyettesítésére, azonban egy SPF tartalmú termékkel nem helyettesíthetjük fényvédőnket, hiszen alapozónk nem tud olyan mélyre hatolni, illetve könnyebben lekophat bőrünkről a nap folyamán”- hangsúlyozza az AVON szakértője.

Hosszú távú eredmények: A hagyományos sminktermékek használata bizonyos esetekben súlyosbíthatja bőrproblémáinkat, hiszen könnyebben eltömíthetik pórusainkat, nem hagyják megfelelően lélegezni és általában szárítják a bőrfelszínt. A bőrápolási összetevőkben gazdag sminkeket úgy tervezték, hogy harmonikusan működjenek együtt bőrünkkel, ne tömítsék el pórusainkat, ne irritálják érzékeny bőrünket, így következetes használatuk hosszú távú javulást, a bőrpír, a tartós bőrszárazság és bőrirritáció csökkenését eredményezhetik.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.