Kávé mellé

Akkkor fussunk neki a ropogós harmadik hétnek a 2022-es évben. Igen, még mindig találkozunk 2021-es dátumproblémákkal, de sebaj. Belejövünk, ez tuti, van még rá 11 hónap. Volt már Vízkereszt, vagyis a szabadon elszállítható fenyőfák száma az utcákon megnövekedett. Volt már férfi kézilabda Európa-Bajnokság nyitó is, vagyis megcsodálhattunk újra egy olyan performasz-sorozatot, amiről még mindig elmélkedünk csendesen. De vajon mit hoz ez a hét? Boldog hétfőt!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint egy hidegfront hatására sokfelé megerősödik, az ország északi felén pedig viharossá fokozódik a nyugati-északnyugati szél. Kezdetben csak elszórtan számíthatunk hószállingózásra, egy-egy hózáporra, majd napközben és az esti órákban észak felől egyre többfelé alakulhat ki kisebb eső, zápor, északon a magasabban fekvő tájakon havas eső, hózápor is előfordulhat. Reggel -7 és +2, napközben 3 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Erős hidegfronti hatás érvényesül, emiatt felerősödhetnek a görcsös és ízületi panaszok, sokunknál fejfájás is jelentkezhet, melyet a szél csak tovább fokozhat. A szél miatt ugyanakkor alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, ingerlékenyek, nyugtalanok lehetünk. Alvászavarok is előfordulhatnak.

Névnap: Antal, Antónia

Híres születésnapos

Ma lenne kereken 100 esztendős Betty White, az örökifjú és életvidám komika. Nagy kedvencünk volt a 2021. december 31-én tragikus hirtelenséggel elhunyt színésznő, akinek minden megmozdulása mosolyt csalt az arcokra. Páratlan pályafutása az 1930-as években indult, méghozzá rádiózással, hangjátékokkal, reklámok felolvasásával, merthogy több stúdió is visszautasította azzal az indokkal, hogy nem elég csinos. A második világháború időszakában önkénteskedett, majd később ismét rádiós és televíziós programokban szerepelt. Különleges humora és ragyogó intellektusa nem maradt visszhang nélkül, 1954-ben már saját talkshowt kapott az NBC csatornán. Ahogy szokott lenni, ettől kezdve már megállíthathatlan volt. Számtalan filmben, vígjátékban, televíziós sorozatban szerepelt. Összesen 7 Emmy-díjat kapott, többek között első nőként nyerte el a Daytime Emmy-t is, amit csak napközben futó műsorokért ítéltek oda. 91 évesen, 2013-ban ő volt a legidősebb jelölt a díj történetében. Az első és az utolsó díja között 61 év telt el. A hazai közönség az Öreglányok televíziós vígjáték-sorozatból ismerheti, de mi például minden ismétlését megnézzük Sandra Bullock-kal és Ryan Reynolds-szal közös filmjének, a Nász-ajánlatnak.

Betty White bár örökifjú, vagány, mindenre kész, önálló nőket játszott többnyire, háromszor is férjhez ment életében. Először 1945-ben egy amerikai pilótához, ám ez a kapcsolat, nem tartott sokáig. 1947-ben egy hollywoodi ügynök mellett gondolta megtalálni a boldogságot, ám ez is véget ért 1949-ben. Egy hosszabb szünet után, 1963-ban ment hozzá Allen Ludden televíziós műsorvezetőhöz, akivel akkor ismerkedett meg, amikor szerepelt a férfi egyik műsorában. Sosem született gyermekük, de Ludden első házassága lévén Betty mégis három gyermek mostohaanyja lett. Férje 1981-ben halt meg, ezután nem ment férjhez a színésznő.

És hogyan is ünnepelhetnénk meg egy ilyen legendás karriert és ennyi könnyesen nevetős percet? Az életigenlés ismétlésével.

Kezdjük egy klasszikussal az Öreglányokból:

Itt példát mutat a Saturday Night Live-ban 2010-ben 88 és fél évesen:

David Letterman műsorában egy évvel később életvezetési tanácsokat adott:

 Itt sajátos stílusban köszönti Morgan Freemant az Amerikai Filmakadémai tagjai előtt:

Mindig tudott segíteni:

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.