Ha csütörtök, akkor már tudjátok, hogy egy illat újdonsággal készülünk nektek. Most inkább nem lőjük le előre, melyik illatra esett a választásunk. Görgessetek érte lejjebb!
Időjárás
Az Időkép előrejelzése szerint sok napsütésben lesz részünk, felhők szinte nem is lesznek az égen, csapadék sehol sem várható. Gyenge, mérsékelt marad az északi, északnyugati szél. Hajnalban 14, délután 25 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között nagyon erős lesz, helyenként akár az extrém erős fokozatot is elérheti.
Ma időjárási front nem lesz felettünk, de többfelé hűvös lesz a hajnal, emiatt átmenetileg felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok. Napközben a magasban melegebb légtömeg érkezik fölénk, valamint a délelőtti melegedés együttesen fejfájást, migrént, fáradékonyságot, dekoncentráltságot, bágyadtságot válthat ki az érzékenyek körében. Keringési panaszok, vérnyomásproblémák is előfordulhatnak. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. A napos idő viszont jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között országszerte nagyon erős lesz, helyenként elérheti az extrém erős fokozatot is, ezért a szabadban gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk szezonális zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Névnap: Villő
Híres születésnapos
46 éves lett ma Gáspár Laci.
Balassagyarmaton született 1979-ben. Országos ismertségre a Megasztár c. tehetségkutató műsor első szériájának köszönhetően tett szert, amelyben a harmadik helyen végzett, illetve ő lett abban az évben a legjobb férfihang. Első albuma 2004 végén jelent meg. Számos tévés produkcióban felbukkant, 2016 óta az X-Faktor egyik mentora. Énekesi és tévés munkái mellett filmen és színházban is kipróbálta már magát.
A hét illata: Lancôme – Ô Zenith
A Lancôme a Les Ô illat termékcsaláddal igazi érzelmeket fejez ki. Az Ô Zenith – a felhőtlen boldogság illata.
A Domaine de la Rose napfényben fürdő földjén, Grasse szívében, gondosan termesztett alapanyagokból készülnek a parfümalapanyagok, melyek magukban hordozzák a mediterrán táj minden érzését. A mesterparfümőrök által megálmodott Les Ô kollekció túlmutat az illatok világán: valóságos érzelmeket testesítenek meg, melyeket a tudomány segítségével keltettek életre.
A grasse-i Domaine de la Rose-ból származó jázmin és egy egzotikus monoi-akkord ragyogó elegye pezsdítően hat az érzékekre. Érezze a napfény simogatását és merüljön el ebben az egyedülálló illatban!
Keresd a kiemelt Marionnaud üzletkben vagy online!