Vagy egy éve azon rágódnak a filmbarátok, érdemes-e egy pompás dán horrorból gyorsan amerikai változatot készíteni. Most megszületett a válasz: igen. A Szádra ne vedd mellbevágóan jó lett, 88 százalékon áll a RottenTomatoes kritikai portálon.
A siker egyik oka, hogy az ítészek szerint a színészgárda kiváló, különösen ca főszerepben, a másik ok pedig az, hogy sikerült ügyesen finomhangolni az új változatot. Nem annyira sokkolóan brutális, mint a dán eredeti, de ez pont jót tett az eredeti mondanivalónak.
A Szádra ne vedd két szinten igyekszik megzavarni a közönség nyugalmát, és sikerül is neki: maró társadalmi szatíra és lélektani horror egyszerre. A Blumhouse stúdió új változata a kritikusok szerint mesterien zongorázik a húrokon, mindvégig feszültségben tart és szórakoztat, de egy pillanatig sem feledkezik meg az eredeti opusz által közvetített üzenetekről.
Egy amerikai kisgyerekes házaspár nyaralás közben összebarátkozik egy rendkívül nyájas, hasonló angol kiscsaláddal, akik vendégségbe hívják őket magukhoz. A kies birtokon aztán kiderül, hogy a vendéglátókkal sokkal nagyobb baj van, mint újdonsült barátaik valaha is képzelték volna.
„Még a hollywoodi manikűr sem tudta kihúzni a teljesen nihilista dán horror méregfogát, ami jórészt James McAvoynak köszönhető” – méltatja a filmet enyhe képzavarral az egyik kritikus. „James McAvoy igazi házigazda a pokolból” – írja az Empire magazin. „Ez a remake az évtized legnyomasztóbb filmjéből mocskosul szórakoztató thrillert varázsol, ami nem ad olyan könyörtelen gyomrost, mint a dán eredeti, de egy pillanatig sem érezzük azt, hogy már megint egy túlvizezett hollywoodi limonádéval van dolgunk” – örvendezik a RottenTomatoes egyik kritikusa. „A Szádra ne vedd hatásosan figyelmeztet arra, mennyire rémisztőek tudnak lenni az angolok, ha James McAvoy alakítja őket” – tréfálkozik a másik. „A kigyúrt James McAvoy dermesztően üdítő meglepetés, és főleg neki köszönhető, hogy a Szádra ne vedd, bár kevésbé nyers, ugyanolyan felkavaró tud lenni, mint a dán eredeti” – írja a The Independent ítésze. „McAvoy lidércesen zseniális a főszerepben, maga a film pedig mesterien fordítja ki a horror/thriller kliséket. A közönség torkaszakadtából együtt ordít a szereplőkkel, különösen a hihetetlenül feszült harmadik felvonásban” – írta Tony Mosello kritikus.
Szádra ne vedd – Már a hazai mozikban!