Megállapodott Prince családja az 156 millió dolláros hagyaték megosztásáról

Hatéves jogi vita után megállapodott Prince családja az énekes 156 millió dolláros hagyatékáról – jelentette be a The Guardian című brit lap tudósítása szerint a Primary Wave lemezkiadó vállalat szóvivője.

Az amerikai popsztár ötvenhét éves korában halt meg fentanil-túladagolásban 2016-ban. Azóta dollártízmilliókat fizettek ki ügyvédeknek és tanácsadóknak a hagyaték kezeléséért és az örökösök közötti elosztás megtervezéséért. A hagyatékot majdnem egyenlően osztják el a Primary Wave New York-i zenei cég és a zenészlegenda hat örököse közül a három legidősebb – és családjaik – között.

Három örökös ugyanis eladta a hagyaték rájuk eső részét a Primary Wave cégnek, amely tavaly augusztusban vásárolta meg Prince számos dalának a jogait. A másik három örökös megtartotta a rájuk jutó részt, amelyek kezelője továbbra is Prince jogi tanácsadója, L. Londell McMillan és Charles Spicer lesz.

Az Internal Revenue Service (IRS), valamint a hagyatékot kezelő Comerica Bank and Trust januárban állapította meg a hagyaték értékét, és a megállapított összeget az örökösök is elfogadták. A Billboard magazin rendelkezésére bocsátott közleményben a Primary Wave szóvivője “hatalmas örömét” fejezte ki, amiért véglegesen lezárult a Prince-örökségről folyó per. 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.