Művészetek Völgye – Mintegy 500 program az idei fesztiválon

Idén is saját színdarabbal és csaknem 500 további programmal várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye július 21. és 30. között Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre.

A Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol az irodalom, a színház és az újcirkusz ugyanúgy fontos szerepet tölt be, mint a zene. A 10 napos rendezvény mostanáig csaknem 500 programot jelentett be, a Panoráma Színpad mellett már teljes a Kaláka Versudvar, a POKET Udvar, a Cirque du Tókert, a Színház Színpad, a Hobo Udvar és a Világzenei Udvar programja is.

Mint emlékeztetnek, a Művészetek Völgyében immár hagyomány, hogy a nyitónapon a fesztivál saját előadást mutat be, ezúttal Goldoni Mirandolina című darabja debütál Szulák Andreával, Szemenyei Jánossal és Jantyik Csabával a főbb szerepekben.

A Színház Színpadon emellett olyan társulatok produkciói élvezhetők majd, mint az Art-Színtér, a Játékszín és a Lepkegyűjtő Produkció, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Nézőművészeti Kft., az Orlai Produkció vagy a Veszprémi Petőfi Színház.

A vigántpetendi Cirque du Tókert tíz napra zsonglőrök, artisták, táncosok, operaénekesek és különleges koncertek otthonává válik. Itt lép fel többek között a Recirquel újcirkusz-társulat, amely Solus Amor című előadásával érkezik, a Duda Éva Társulat Mirror című darabját hozza el, a Feledi Projecttől pedig a Car(wo)men című táncszínházi előadás látható majd.

A Cirque du Tókertben minden nap új trükköket tanulhatnak az érdeklődők a Firebirds társulat tagjaitól, de itt lép fel Zorán, Dés László, Kern András és a Danubia Zenekar is.

Az irodalom kedvelőit tizenharmadik éve várja a Kaláka Versudvar, ahol ezúttal sem maradnak el a Lackfi János vezette Zenés Versimprók és Versműhelyek, de lesznek világzenei és népzenei koncertek, valamint gyerekműsorok is.

Vigántpetenden a POKET Udvar az irodalom és a zene találkozási pontja lesz – emelték ki a szervezők.

A Vecsei H. Miklós vezette helyszínen rengeteg kvíz, beszélgetés, koncert és workshop várja a fesztiválozókat, és újdonságként minden nap dalpremier is lesz. Vecsei H. Miklós megkeresésére ugyanis Szakács Gergő, Noémo, a Blahalouisiana, Barabás Lőrinc és más előadók megzenésítettek egy-egy Csoóri Sándor-verset, amelyet a fesztiválon mutatnak be.

A kapolcsi katolikus templom komolyzenei koncerteknek ad helyet: itt lép fel többek közt Szokolay Dongó Balázs Fohász című előadásával, a Weiner-nap alkalmával bemutatkoznak a Weiner Leo Zeneiskola ifjú tehetségei, de játszik a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Danubia Zenekar brácsaegyüttese is.

A taliándörögdi Világzene Udvarban olyan előadók muzsikálnak majd, mint Palya Bea és zenészei, a Kerekes Band, a Besh o droM, a Cimbaliband, a Góbé, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák.

A vigántpetendi Hobo Udvar előadóestjeivel vezeti be a Hobo zenéje iránt is rajongó közönséget az irodalom és színház mélységeibe.

Az alkotni vágyókhoz szól a taliándörögdi Analóg Udvar, ahol egy óriás lyukkamera belsejében tett látogatás során megtudható, hogyan jön létre a fénykép, a fotólaborban megismerhető a fényképezés mágiája, sőt az archaikus, nedves kollódiumos fotóeljárás is.

Szintén Taliándörögdön várja a helytörténet és a falusi szokások iránt érdeklődőket az Ősök Háza, ahol Szőke András filmrendező vezeti be a látogatókat olyan rejtelmekbe, mint a gyógy- és fűszernövények termesztése.

A frissen bejelentett helyszínek programjai már elérhetők a www.muveszetekvolgye.hu oldalon.

Forrás: mti
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.