Nagyon nagy utat jártam be, hogy ma az legyek, aki vagyok

Mostanában többször is feldobta az Instagram a képeit, és egyik este azon kaptam magam, hogy kicsit elvesztem bennük. Miután megszületett a fejemben a gondolat, hogy nekem is szükségem van egy ilyen alkotásra, gondolkodás nélkül írtam is neki. Gurics Krisztivel közvetlenül ugyan nem dolgoztunk együtt, mégis régóta ismerjük egymást, egykori közös munkahelyünk révén. Én is váltottam és ő is. Erről beszélgettünk.

Az én fejemben a te neved  – bár tudom, hogy több fontos állomása is volt a karrierednek – egybe forrt az Elle magazinnal, hiszen te voltál a szépségszerkesztője. De hogy indult a karriered?
Az eredeti szakmám sminkes. Érettségi után hosszabb időt töltöttem Dél-Afrikában a családomnál (ahol eredetileg születtem, csak 2 éves koromban hazaköltöztünk édesanyámmal és a nővéremmel), ott végeztem el egy két éves tanfolyamot abban a reményben, hogy itthon filmes vagy színházi sminkes leszek. A divatsmink egyáltalán nem érdekelt, inkább sebeket kreáltam vagy testfestettem – utóbbiban Dél-Afrikában elég sikeres is voltam. Hát nem így lett, itthon a kilencvenes években bejutni ebbe a körbe csak kihalásos alapon vagy erős hátszéllel lehetett, ami nekem nem volt. Rövid ideig dolgoztam a Magyar Televíziónál, de a napi műsorokban púderezni nem volt nagy szakmai kihívás. Aztán következett néhány vargabetű, míg végül az egyik francia luxusmárkákat forgalmazó cégnél helyezkedtem el trénerként és sminkesként. Ezen a területen két cégnél összesen 9 évet dolgoztam, ezalatt az idő alatt

több ezer nőt sminkeltem a Chanel, a Clarins, a Guerlain, a Lancôme, és az YSL márkák vezető sminkeseként,

adtam bőrápolási és sminktanácsokat a márkák által rendezett eseményeken, oktattam a parfümériákban dolgozó szépségtanácsadókat, írtam és szerkesztettem a márkák PR anyagait.

Akkor te mindig is erre a pályára készültél…
Egyáltalán nem, egy véletlen hozta az egészet. Engem már egészen kisgyerekként is két dolog érdekelt csak, a színészet és a képzőművészet. Érettségi után nem vettek fel a színművészetire, de ha felvettek se maradhattam volna, mert akkor már édesanyám eldöntötte, hogy Dél-Afrikába költözünk egy időre. Ott választanom kellett valamilyen képzést, hogy az angolt gyakoroljam. A divattervezés tetszett a legjobban, merthogy ott legalább rajzolhatok, de az első nap után kiderült, hogy inkább afrikaans nyelven tartja a tanár az órákat. Mivel egy szót sem értettem, választani kellett valami mást. A nővérem találta a hirdetést a maszkmester képzésről, és bár semmi kedvem nem volt hozzá, jobb híján elkezdtem.

Amennyire szenvedtem a kint léttől, annyira hálás vagyok ma érte. Rengeteget köszönhetek annak a pár évnek.

Hogy kanyarodott az életed a magazinok világába?
Valahogy mindig ment az írás, csak nem igazán tulajdonítottam neki jelentőséget, mert természetes volt, hiszen gyerekkorom óta írtam novellákat, verseket. Amikor a Clarins márkán dolgoztam, a PR anyagok írása, szerkesztése kapcsán egy nagyon kedves kollégám figyelt fel erre, és hónapokon át naponta elmondta, szerinte lehetnék én a magyar Carrie Bradshaw. Jókat mulattam rajta bevallom, és bár kicsit tetszett az ötlet, de teljesen elvadultnak gondoltam. Ki venne fel pont engem, újságírói végzettség, tapasztalat nélkül? Aztán egy nap mondta, hogy küldjem el az önéletrajzomat az egyik kiadóhoz, mert jön Magyarországra a Glamour magazin, és épp keresik a leendő stábot. Én csodálkoztam a legjobban, hogy behívtak interjúra, aztán meg hogy próbamunkát is kértek. Amit a legnagyobb ámulatomra el is fogadtak. Így lettem szépségrovat-szerkesztő. Három év Glamour, két év Marie Claire (szintén az indulástól), majd egy év Cosmo után jött az Elle, ahol kilenc évet töltöttem és a szépségrovat mellett pszicho témákat is írtam.

Ha ilyen jól kitudtál teljeseni a munkádban, mégis, miért érett meg benned a váltás?
Már a Marie Claire alatt volt egy szünetem, mert azt éreztem, túl sok a stressz, nincs magánéletem, és valami sokkal nyugodtabbra vágyom. Még 2009-ben elvégeztem a Panarom Aromaterapeuta Intézet aromaterapeuta képzését, és a magazinszerkesztés mellett otthon masszíroztam, tanácsadást tartottam, így kézenfekvő volt, hogy ez lesz az út. Aztán mikor elváltam, úgy döntöttem, biztonságosabb visszamenni és egy stabilabb helyzetet teremteni magamnak. A visszatérésem mellett továbbra is maradt a masszírozás és a személyre szabott sminktanácsok (és ez így van a mai napig).  Az Elle-nél az utolsó 2-3 évben éreztem, hogy nagyon hív a festés, és hogy nincs elég szabad időm ezzel foglalkozni a munkám mellett. Tavaly nyáron már nagyon zakatolt bennem, hogy valamit lépnem kellene. A körülmények is egyre kevésbé voltak kedvemre valók, úgy éreztem, egyre inkább nyesegetődnek a szárnyaim, egyre szűkebb ez a cipő minden szempontból. Ezért is utaztam el egyedül, hogy megérkezzen a válasz, hogyan tovább. A tengerparton ücsörgés, a hosszú séták nem hozták meg a megoldást, kissé csalódottan is szálltam fel a repülőre. Aztán végül ott, a felhők felett megérkezett az isteni szikra, ami igazából mindvégig ott volt előttem, csak túl merésznek és túl elrugaszkodottnak tűnt. Kristálytisztán tudtam, hogy felmondok. Persze hazaérkezve újra egyik lapzárta folyt át a másikba, halogattam, hogy na, majd a következő után bejelentem, míg végül októberben a főnököm segített továbblépni egy elbocsájtással.

Mit szeretsz legjobban a munká(i)dban?
Minden munkámban azt szerettem a legjobban, hogy emberekkel, nőkkel foglalkozhatok. Hogy megmutathatom a szépségüket, aminek gyakran egyáltalán nincsenek tudatában. Hogy segíthetek nekik nem csak megmutatni, de megtanítani is, hogyan hangsúlyozzák a bennük rejlő egyedi és megismételhetetlen szépséget. Hogy ezáltal jobban érezzék magukat a bőrükben, szebbnek lássák magukat a tükörben, magabiztosabbak és elégedettebbek legyenek. És mindezt szinte láthatatlanul, nagyon finoman, harmonikusan, természetesen. És mindegy, hogy ez személyesen, vagy írásban történik vagy online. Az aromaterápiában is mindig ez motivált, hogy a keverékekkel, a masszázzsal harmóniába kerüljenek önmagukkal, a világgal, szeressék, élvezzék a nőiességüket, könnyebben vegyék az élet akadályait és tudják, milyen csodálatosak.

Én nagyon nagy utat jártam be, hogy ma az legyek, aki vagyok. Hosszú tanulás volt, amíg az élet rengetegében egyedül kitapasztaltam, mi az, ami működik, és mi nem.

Mi az, amitől boldogabb, elégedettebb önmagam lehetek. Ezt szeretném átadni, megosztani – hol a szépségápoláson, hol az aromaterápián, hol a festésen keresztül. Mindig.

A festészet mióta része az életednek?
Már óvodás koromban se lehetett kivenni a festéket a kezemből, és ez nagyjából gimnáziumig tartott is, aztán a kamaszkor kihívásai picit altatták a kreativitásomat ezen a téren. Úgy igazán aktívan olyan 8 éve festek, amióta egy véletlen bakinak köszönhetően az aprólékos, porcelánfestéshez hasonlatos technikáról áttértem az absztraktokra. Most már több mint 1 éve ez tölti ki a napjaimat.

Milyen technikával dolgozol?
Mostanában leginkább vegyes technikával dolgozom, akrilt ötvözök különböző anyagokkal, merített papírokkal, struktúrpasztákkal, arany füsttel. Minden képemben van arany valamilyen formában. Sokszor használok metálfestékeket, és az intenzív, élénk színeket legalább annyira szeretem, mint a pasztelleket. Az elmúlt időszakban több fehéret használok. Én egyébként nagyon ritkán veszem elő a vásznat olyankor, ha valamilyen nehéz, mély érzés van bennem.

Örömből, jó érzésből festek, mert azt akarom viszontlátni a képen, azt továbbadni annak, aki hazaviszi majd.

Kik a célközönséged? Hogy éred el őket?
Nincs konkrét célközönségem, inkább azt mondanám, mindenki, aki szereti a harmóniát az otthonában. Akinek fontos, hogy ha ránéz egy képre, jó érzéssel töltse el. Ezt is jelzik vissza azok, akik szeretik a képeimet. Szerintem a közérzetünk szempontjából nagyon fontos, hogy milyen tárgyakkal, színekkel, formákkal vesszük körbe magunkat, mert minden hat ránk, ez is.  Az értékesítéssel nem igazán foglalkoztam, én eddig csak festettem. Aztán az aromaterápiára, sminktanácsadásokra érkező vendégeim elkezdték vásárolni a képeimet, mert látták őket a lakásban. Néha megosztottam egy-egy munkámat a közösségi médián, és ismerősök rám írtak, hogy ha eladó, megvennék. Így kezdődött, és igazából túlnyomó részt most is így van, illetve akik már vásároltak, ajánlanak tovább az ismerőseiknek. Persze instagram oldalam van, és nemsokára elkészül a facebook oldalam is, ahol vásárolni is lehet majd.

Mik a jövőbeni terveid?
A festéssel kapcsolatban az, hogy szeretnék egy kiállítást, ha helyreállnak a dolgok odakint. Emellett pedig épp állítok össze egy online képzést ezekről a női témákról – szépség, egészség, wellness, mindfulness mentén haladva – angolul és magyarul, amivel tavasszal szeretnék elindulni.

Mesélj kicsit a családodról!
Nekem picit rendhagyóan alakult az életem. Ahogy már említettem, édesanyámmal és nővéremmel költöztünk ide Dél-Afrikából. Édesanyám már nem él, nővérem visszament, a családom többi része pedig a mai napig Dél-Afrikában él. Saját családom pedig még nincs, de szerelmem és nagyszerű barátaim, akik számomra a családot jelentik, igen.

Ha nem dolgozol, mivel töltöd szívesen a szabadidőd?
Imádom a vizet, a szelet, a fákat, ezért is költöztem pár hónapja a Római partra. Nagyon szeretek a Duna parton sétálni, vagy csak leülni, nézni a vizet. Egy jó baráti beszélgetés is aranyat ér, főleg, ha jókat eszünk mellé. Imádok főzni is, társaságban még inkább. És amit nagyon szeretek még, az a tánc és az éneklés. Közel 2 éve argentin tangózom, és mostanra jutottam el egy olyan szintre, hogy ez már igazi tánc. Énekelni pedig terápiás céllal kezdtem, mert régebben elég nehezen tudtam kifejezni vagy éppen kiadni az érzéseimet. Most meg már csak úgy élvezetből. Mindkettőben csodálatos tanáraim vannak.

Hogy élted/éled meg emberileg és szakmailag a mostani időszakot?
Persze minden nehezebb nekem is. Nem mennek úgy a dolgok, ahogy korábban, nem láthatom a családtagjaimat, a külföldön élő barátaimat, a tengert. Hiányoznak az éttermek, a közösségi programok, és nekem is megfontoltabban kell gazdálkodnom. Ugyanakkor, egy csomó új dolgot tanultam, mert folyamatosan kell használnom a kreativitásomat és a kitartásomat sokszor ahhoz is, hogy egészen hétköznapi dolgokat megoldjak.

Most különösen nagy érték az számomra, hogy vannak hozzám hasonlóan gondolkodó barátaim, hogy közel vagyok a természethez, és egy ilyen nyugodt, békés helyen élek.

Bár 20 perc autóval a belváros, mégis olyan, mintha vidéken lennék. Itt, ha nem megyek ki valamelyik üzletbe, nem is érzékelem, hogy milyen időket élünk. Én alapvetően nagyon optimista ember vagyok, amit a rengeteg önmunkának köszönhetek. Sokáig tartott és nagyon megdolgoztam érte, hogy ezt elmondhassam magamról, de minden perc megérte. Van egy napi rutinom: a reggeleket mindig meditációval kezdem, ez segít abban, hogy ellenállóbb legyen az elmém és a testem a stresszhelyzetekben, és hogy az immunrendszerem erős maradjon. Közel két éve nem hagytam ki szinte egy napot sem. Szerintem ez a ma emberének kulcsfontosságú lenne. Ezen kívül, igyekszem, amennyire csak lehet kizárni a kinti valóságot az életemből, legalábbis, ami ezt a részét illeti, mindenképp.

Évek óta nincs tévém, és nem nézek, olvasok híreket a neten sem. Amióta így teszek, kiegyensúlyozottabb vagyok.

Sokan szörnyülködnek ezen, de én nagyon megtanultam, hogy mik azok a dolgok, amik építenek engem, és mik nem, és azokat, ha van lehetőségem rá, kihagyom az életemből. Ez nem jelenti azt, hogy érzéketlen lennék, vagy hiányozna belőlem az empátia. Természetesen, ahol szükség van rám, ott vagyok. Nekem meggyőződésem, hogy akkor tudunk igazán adni az embereknek, ha jól vagyunk, mert akkor még a puszta jelenlétünkkel is szeretetet sugárzunk. Annál pedig nincs több, gyógyítóbb.

Kriszti elérhetőségei:

www.facebook.com/artgurics

www.instagram.com/artgurics/

Képek: DeSacco Photography, Gurics Krisztina saját
Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva