Caroline Côté, nagy állóképességű sportoló és sarkkutató, elképesztő világrekordidővel, 34 nap 2 óra 53 perc alatt érte el a Déli-sarkot, így egyike lett annak a mindössze 10 nőből álló csapatnak, akik saját erejükből teljesítették ezt az embert próbáló kihívást.
Caroline nőként világelső, hiszen egyénileg, a leggyorsabban teljesítette az 1130 km-es felfedezőutat, megdöntve Johanna Davidsson korábbi, 38 nap és 23 órás rekordját. Caroline egyedül, sílécen tette meg az utat az Antarktiszon, miközben minden felszerelését és ellátmányát szánon húzta maga mögött. Eddig kevesebb, mint 10 nő jutott el ilyen módon a Déli-sarkra, Caroline pedig rekordteljesítményével egyenesen ebbe az elit társaságba írta be magát.
Caroline küldetésének érezte, hogy nekivágjon és célba vegye a világ egyik legelérhetetlenebb helyét, hogy ezzel utat nyithasson a jövő női kalandorainak, ezen a férfiak uralta terepen és lebonthassa a nőkkel szemben támasztott nemi sztereotípiákat. Bízik abban, hogy expedíciója több nőt és fiatal lányt inspirálhat arra, hogy átlépjék határaikat, és rendkívüli dolgokat érjenek el.

Caroline sikeres expedícióját a Helly Hansen felszereléseiben tette meg, amit a folyamatos szél, a -25°C és -40°C közötti hőmérséklet, ami akár -50°C-osnak is érződhetett az erős szél miatt és a 24 órás világosság nehezített. A díjnyertes Odin 9 Worlds Infinity Shell kabát és az Odin Mountain Infinity 3L Bib sínadrág védelmet nyújtott számára a 34 napban, hiszen ezeket a ruhákat igazi kalandokra tervezték. Mindkét darab a márka eddigi leginnovatívabb és legfenntarthatóbb vízálló-légáteresztő technológiáját, a LIFA Infinity Pro™ háromrétegű szövegszerkezetét foglalja magában, így vegyi anyagok nélkül biztosítják a tartós vízlepergetést, időtállóak és könnyen kezelhetőek.

Ez a rekordot jelentő expedíció a ’Protect Our Winters Canada’ szervezet, amely az antarktiszi éghajlatváltozás már látható hatásaira hívja fel a figyelmet és a Helly Hansen együttműködésével valósult meg.
