A kisujjában van a turizmus, saját élménybirtokot működtet és 4 gyereket nevel. 46 évesen mi lehet a titka, hogy mindig kipihent, mosolygós? Ismerjétek meg Gyetvainé Zováth Anikót!
Mesélj kicsit a kezdetekről. Minek készültél?
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán (ma BGF) végeztem idegenforgalmi- szálloda szakon. A gyakorlati időmet az Eravis Hotels (utána Hunguest Hotels ) központjában töltöttem, majd ott is maradtam 2 szálloda értékesítési vezetője voltam. A GYES alatt indítottam el pályázati tanácsadó cégemet, elsősorban KKV-k beruházási projektjeihez írtunk, kezeltünk pályázatokat, ezt a tevékenységet 12 évig csináltam.
Közben születtek a gyermekeim, 3 lányom és egy fiam van. Ezalatt az idő alatt nem szakadtam el a turizmustól, a szállodaipartól, szálláshelyek pályázatait is koordináltuk.
4 gyerek (Rebeka 18, Dóra 16, Janka 10, Áron 8 éves) számomra elképzelhetetlen akárcsak papíron is kilogisztikázni, mikor, mit kell csinálnod, éppen hol kell lenned? Mi a titkod?
Fontos a pontos időbeosztás, de azért a nagyszülők is besegítenek. Legnagyobb lányomnak 1 éve van jogosítványa, most már ő is segítséget jelent a kicsik délutáni begyűjtésében.
Mikor döntöttél úgy, hogy belevágsz egy saját vállalkozásba?

Gondoltad volna, hogy ilyen naggyá növi ki magát a KidsOasis?
Először csak a minősítési rendszerben gondolkodtunk, aztán jöttek az újabb ötletek a meseútikönyv sorozat, amelynek most már a 9. kötete készül, vagy a print magazin.
Mivel foglalkoztok pontosan?
A KidsOasis a tartalmas programokra vágyó, utazó családokat szólítja meg, egyedülálló szereplő a magyar turizmuspiacon, működtetjük a családbarát szálláshelyeket minősítő védjegyet, szakmai tanácsadást végzünk szállások számára, meseútikönyv- sorozatot adunk ki. A családok megszólításában ötvözzük az online és nyomtatott megoldásokat, számos rendezvényen vagyunk jelen, és kreatív kampányokat szervezünk. Nyomtatott, de online is olvasható Utazik a család magazinunkat azoknak a családoknak készítjük, akik szeretnek országot-világot látni, együtt lenni. Hasznos és egyben szórakoztató társai kívánunk lenni a családi utazásnak, mert tudjuk, hogy milyen nagy érték a közösen töltött idő.
A KidsOasis, egy a családok igényeire kidolgozott átfogó koncepció: Magyarországon egyedülálló minősítési rendszer (bejegyzett védjegy).
A védjegyrendszer alapvető célja, hogy garanciát nyújtson a szállások családbarát szolgáltatásainak meglétére, minőségi színvonalára. A portálra csak azok a szálláshelyek kerülhetnek, akiket minősítettünk. A csatlakozni kívánó szálláshelyek felvétele nem önbevallás alapján történik, hanem egy meghatározott – több mint 50 szempontot vizsgáló – kritériumrendszer alapján, amit folyamatosan ellenőrzünk. A jelentkezők többlépcsős minősítés után nyerhetnek jogosultságot a KidsOasis szélforgós védjegyének használatára. A tanúsító védjegyet bármely kereskedelmi szálláshely és falusi szálláshely megkaphatja, jelenleg 21 szálláshely viseli a védjegyet. A következő fő szempontokat vizsgáljuk: a szálláshely kialakítása, környezettudatossága, arculata; a gyerekek biztonsága; a családi szobák és azon belül a fürdőszobák kialakítása és felszereltsége; ellátás és az étterem felszereltsége; szolgáltatások. A szálláshelyeket tanácsadással segítjük, van egy szakmai rész is, szakmai anyagokkal, programtervekkel, piaci elemzésekkel is segítjük a munkájukat. Eddig 6 alkalommal rendeztük meg a Családbarát turizmus konferenciát, ami nem csak szállodáknak szól, hanem minden olyan turisztikai szolgáltatónak, aki a családot fontos célcsoportjának tartja.
És, ha mindez nem lenne elég, elindítottál egy újabb szerelem projektet, a RoBirtok Élményközpontot. Erről mesélj kicsit! Kiknek szól?

Aki nyitásra érkezik bekapcsolódhat az állatok kifutóinak takarításába is, de 10 órára a tehénfejésre már népes csapat szokott összegyűlni.
Sokan mondják, hogy a bakancslistájukon volt már régóta a fejés. Kipróbálható a kézi fejés, majd fejőgéppel is megfejik a teheneket. Sokan nálunk kóstolnak először friss habos tejet, és rácsodálkoznak, hogy milyen finom, mennyivel más íze van, mint a bolti tejnek.
A fejés után egész napos ÁLLATI program következik, fél óránként más-más állathoz lehet bemenni, simogatni, etetni. A családok bekapcsolódhatnak a malacok, dámszarvasok etetésébe, simogathatnak nyuszikat, bárányokat, sőt még ormányos medvéket is.
A lovaglás sok gyereket vonz, de a nap fénypontja mégis az alpaka és a dámszarvas sétáltatás, melyet egyikőjük sem hagyna ki. Sőt vannak olyan családok, akik kifejezetten Séró, az alpaka miatt jönnek a birtokra.
A birtokon minden hétvégén más-más kézműves programmal, túrával várjuk a családokat: lesz tavaszi/ nyári ajtóakasztó készítés, virág ültetés, Naszály túra, birkanyírás, gipszfestés, sajtkészítés. Árnyas, erdei környezetben játszótér is van, de gyerekek nagy kedvence a szalmaugráló, bár délutánra néhány apuka is bóbiskol már benne. A RoBirtok programkínálatát böngészve úgy érezhetjük, itt akár több napot is el lehetne tölteni, mire mindent alaposan végigjárunk és kipróbálunk. Ha így érezzük, akkor jól érezzük, és szerencsére lehetőségünk is van rá a terület középpontjában álló, teljesen felszerelt és színvonalas 4 ágyas vendégházban, amely több meglepetést is tartogat az itt megszálló vendégek számára.
De nem csak a gyerekeket varázsolja el a mesebeli környezet és a sok állat, így a RoBirtok ideális helyszín felnőtt csapatépítő programokra is.
Amit mindig is szerettem volna megkérdezni, hogy hogy csinálod, bármikor találkozunk, mindig mosolyogsz, és nyomát sem látni rajtad fáradstágnak?
Nálunk nagyon sok szálon folynak az események, nagyon pörgős életet élünk, gyerekek, háztartás, vállalkozások, de ezt nem bánom. Nem nagy az alvásigényem, sokszor éjszaka dolgozom.
Hogy érint benneteket a jelenlegi helyzet. Mire számítasz, ha helyreáll a világ a rendje?
Sajnos sok minden más mellett most az utazásról is le kell mondani. Viszont hisszük, hogy nem tart örökké ez az állapot és lehet, hogy most úgy is érzik a családok, hogy be vannak zárva a négy fal közé, de azért álmodozni, tervezgetni lehet! Hogy amikor ez az egész véget ér, újra fantasztikus családi kalandjaik, nyaralásaik, kirándulásaik, élményeik legyenek. Minden KidsOasis minősített családbarát szállás be van zárva, a RoBirtok is zárva tart. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne tűnjünk el a családok látóköréből, arra bíztatjuk a szállásokat is, ne hagyják abba a kommunikációt, tartsák a kapcsolatot a régi és a leendő vendégekkel, a családokkal. Felhasználjuk ezt az időszakot arra, hogy új dolgokat készítsünk elő, hogy megújuljunk, hogy tanuljunk.
A KidsOasis egy új rovatot indított Álmodozz most, utazz később! címmel. Ebben a rovatban az alábbiakkal várjuk a családokat:
- Szállodai animátorok, programszervezők állítanak össze játékokat, kvízeket, jelentkeznek be videóban, várnak meseolvasással.
- Bemutatjuk, hogyan használják ezt az időszakot a szállodák felújításra, nagytakarításra, új dekoráció készítésre, új menü összeállítására, a gyereksvédasztal megújítására, új programok összeállítására stb.
- Bemutatunk Magyarország természeti értéket, múzeumokat, játszótereit, melyeket családdal ajánlunk majd felkeresni! Videók segítségével online ellátogathattok állatparkokba, múzeumokba Helyi szokások, történelmi események, legendák, mondák, gasztronómia, érdekességek színesítik ezt.
- Az Utazik a család meseútikönyv- sorozat 8 kötetéből videósorozat készül, részleteket hallhattok majd belőle.
- Partnereink utazáshoz kapcsolódó rejtvényekkel, nyereményjátékokkal készülnek nektek, melyeket majd be lehet váltani, ha újra utazhatunk!
