Sólyom Anna Budapesten született, 2012 óta Barcelonában él. Filozófus, író, az írás mellett testalapú stresszcsökkentő módszerekkel, mindfulnesszel és biodinamikus craniosacrális terápiával dolgozik. 2012-ben jelent meg magyarul Párnafilozófia című esszéje, spanyolul 2018-ban kezdett publikálni.
A spanyol mellett hollandul és portugálul olvasható A mindennapi élet mágiájának kicsiny kurzusa (Pequeño curso de magia cotidiana) című kézikönyve, míg a Kapcsolódj vissza a testedhez (Reconecta con tu cuerpo) című írása idén jelenik meg cseh nyelven. A Macskabár (Neko Café) az első regénye, amely több mint 12 nyelven jelent meg Laura Stagno illusztrációival, többek között franciául, németül, görögül, olaszul és portugálul. A Partvonal kiadó készített Annával interjút.
Magyarországon születtél, Budapesten végezted a filozófia szakot, rövidesen Barcelonába költöztél, majd néhány évvel később spanyolul jelent meg az első regényed, amelyet most 13 nyelvre fordítottak le. Szerencse vagy tudatosság vezetett az utadon?
Egész pontosan tíz év telt el azóta, hogy Barcelonába költöztem, így azt hiszem, mind a kettő. Szerencse, mert olyan lehetőségeket kaptam, amelyek segítettek abban, hogy ezen az úton haladjak tovább, és tudatosság is: akármennyire is élvezetes írni, időt és teret kell adni neki az életemben, ha folytatni akarom, mert egyetlen könyv sem írja meg saját magát. Talán az a legfontosabb, hogy sosem adtam fel azt az álmomat, hogy publikált író legyek, és bármikor, amikor egy repülőn ülve egy turbulencia közepén megérintett az elmúlás szele, arra gondoltam, hogy azért mégiscsak lenne még mit írnom… egyszóval nagyon örülök, hogy írhatok, ez szerencse, munka, ihlet, minden egyben.
A Macskabár főszereplője egy negyven felé közelítő nő, aki komoly életközépi válságban találja magát: külföldről költözik haza Barcelonába, nincs munkája, nincs barátja, nincs otthona, teljesen újra kell építenie az életét. Kiknek ajánlanád a regényt? A főhős életútja mennyire rímel a tiédre?
Semennyire nem hasonlítunk a főszereplővel, még bőven 40 éves korom előtt írtam, de a könyvek élete olyan, hogy sosem lehet tudni, mikor lát napvilágot a történet. Azért választottam a szereplőmnek, Nagorénak, egy ilyen kilátástalannak tűnő élethelyzetet, mert mire ennyi idősek vagyunk általában mindenkinek jut egy-egy ilyen élettapasztalat. Szerettem volna bemutatni azt, hogy a változás jön, akár akarjuk, akár nem, és hogy lényegében mindenki a tanítónkká tud válni, ha el tudjuk fogadni a vezetést. Felnőtt közönségre gondoltam elsősorban, amikor írtam a regényt, de kaptam visszajelzést 12 éves olvasótól is, akinek nagyon tetszett. Azért mégis inkább azt hiszem, felnőtt könyv ez, és különösen azoknak ajánlom, akik úgy érzik, nem találják a kiutat egy-egy élethelyzetben, megrekedtek, vagy egyszerűen csak pihennének egy jót egy könnyed mesével pár cicus társaságában. Ó, és különösen azoknak, akik ki nem állhatják a macskákat.
Miért éppen macskák tanítják meg újra élni a regény főszereplőjét?
Együtt élek két macskával, és nagyon sokat tanultam tőlük én is. Általában minden állatot nagyon szeretek (maximum 4 lábig), és jól esett róluk írni. A két macskám nagy inspiráció, és ugyanígy az utazásaim során Japánban, Taiwanban vagy épp Dél-Koreában meglátogatott cica-kávézók is nagyon inspiráltak. Általában az állatok, a háziállatok, akikkel szoros kötődésbe kerülünk, segítenek abban, hogy vissza tudjunk térni a jelen pillanatba, hogy visszataláljunk a természethez és saját magunkhoz. A macskák nagyon sokat tudnak segíteni abban, hogy újra otthon tudjuk érezni magunkat a saját bőrünkben. Persze épp így a kutyák, lovak, és menyétek, teknősök is. Én most éppen a macskákról akartam írni.
Testalapú stresszoldással foglalkozó terapeutaként is dolgozol. Mit gondolsz, hogyan hathatunk vissza a testi tapasztalatok révén a lelkünkre? Az e téren szerzett tapasztalataid is szerepet játszottak a regény írásakor?
A pszichiáter-neurológus Dr. Bessel van del Kolk azt tanítja a Test mindent számon tart című kötetében, hogy a traumáink lenyomatai nem az agykéregben, azaz az agy az evolúció szempontjából legkésőbb kialakult részében találhatóak, hanem az agytörzsben. Ez azt jelenti, hogy a testünk rengeteg olyan dologra emlékszik, érzetekben, érzésekben, illatokban, hangokban, amire az agy tudatosan nem tud emlékezni, esetleg még hozzá kapcsolható képet sem tudunk előhívni. Viszont a test nélkül nem tudunk eljutni ezeknek a lenyomatoknak a feloldásához, mert a kognitív részünk számára nem hozzáférhetőek. Évezredek óta átkozzuk a testet, pedig fontos részünk, és a folytonos háború helyett akár barátságot is köthetnénk vele. Szövetséget kötni a saját testünkkel egy felettébb forradalmi cselekedet még ma is. Egy bio-pszicho-szociális egység vagyunk, és az a tapasztalatom, hogy a test és a lélek (érzetek, érzelmek, percepciók) nem szétválasztható entitások: egy egységet alkotnak, hatnak egymásra, oda-vissza. Ez is jelen volt természetesen a regény írásakor. A macskák abszolút önazonosak, és pontosan ebben segítenek: hogy a test szükségleteire fontos odafigyelnünk, ha kiegyensúlyozottabban szeretnénk élni. Például, hogy egy-egy szieszta néha életet menthet.
Interjú: Partvonal Kiadó
