A rövid haj dicsérete

A rövid haj dicsérete

40 év felett vagy az ’50-es éveinkben sokan kipróbáljuk, milyen is rövid haj viselése. És nem, nem azért, mert ennyi idősen már „nem való” hosszú sörényt hordani, inkább azért, mert ebben a korban már érettnek, kellően magabiztosnak érezzük magunkat az ilyen merész és kifejező hajviselethez.

Rövid haj = magabiztosság
A rövid hajhoz igenis erős egyéniség passzol – nyilatkozta Jane Fonda, mikor életében először megvált hosszú tincseitől. „Addig úgy éreztem a hosszú, logó sörény egy fajta menedéket nyújt nekem, elrejthetem mögé az arcom, ha rossz napom van és csak akkor mutatom meg magam, amikor én akarom. Ám a rövid frizurával mindig és minden helyzetben vállalnom kell önmagam. Ehhez pedig kell a kurázsi”. Szóval hölgyeim nem véletlen, hogy a sztárvilág erős, karakteres és határozott színésznői is a rövidebbet választják.

Rövid haj = erősebb testtudat
Pár évvel ezelőtt még Pamela Anderson is meglépte azt, amit előtte már Halle Berry vagy Robin Wright is megtett. Megvált védjegyének számító szexi lóboncától és rövid Pixie fazonra vágatta a haját. És milyen jól tette! De még neki is furcsa volt a kezdetekben ez a viselet. Úgy nyilatkozott: sokkal erősebb testtudatra volt szükségem a rövid hajhoz, hiszen hangsúlyosabb figyelmet kaptak az arcvonásaim, a vállaim, a fejformám, de még a dekoltázsom is. Hajvágás előtt arra is gondolnunk kell, hogy az ilyen sportos és egészen rövid frizura esetében a fejbőrünk is láthatóbbá válik. Ha valaki esetleg hajhullással küszködik, annak érdemesebb inkább a fokozatosabb vágást és a felfelé fésülést választani, mint ahogy May Musk is tette.

Rövid haj = színesebb egyéniség
Azzal mindenki tisztában van, hogy a rövidebb hajat könnyebb festeni, ám azt már kevesebben tudják, hogy a színek is jobban érvényesülnek rajtuk. Legyen akár őszbe hajló, hamvas szőke vagy égő vörös a választott tónus, mindenképpen karakteresebb megjelenést tükröz majd. Ha első merész lépésként levágattuk a hajunkat, akkor második lépésként bátran kísérletezzünk a színekkel is. És ha valami balul sül el? Csak gondoljunk arra, hogy nincs az az elrontott árnyalat, melyet egy jó fodrász ne tudna kijavítani.

Nézd meg a galériánkat!
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.