Biztonságos fényvédelem természetesen, kockázatok nélkül?

Nemcsak a napozás során, hanem a hétköznapokon is érdemes megfelelő faktorszámú fényvédőt használni, amivel több órát is a szabadban tölthetünk a leégés veszélye nélkül. De vajon melyik fényvédőben bízhatunk? Dr. Gyovai Viola, okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, a BIOLA biokozmetikumok cégalapító ügyvezetőjének tanácsai következnek.

A fényvédők használata többek között a megelőzés miatt is javasolt. Manapság a monitorok, ledes lámpák miatt egyre nagyobb a bőr kékfény terhelése is, amely szintén károsítják a bőrt. Ehhez adódik hozzá. napfény okozta kockázat. Éppen ezért nem mindegy, milyen fényvédőt használunk.

Hogyan napozzunk?

„Fontos, hogy kellőképpen felkészítsük a bőrt a napozásra, tehát megfelelően kondicionált legyen. Fokozatos napozás javasolt az első 2-3 napon félárnyékban. Emellett érdemes olyan testápolót használni, amely tovább támogatja a bőrt a védekezésben. Ha a bőrnyugtató hatóanyagokban gazdag bio testápolóra visszük fel a naptejet, még biztosabb védelmet adhatunk a bőrünknek” – mondja Dr. Gyovai Viola.

Honnan tudni, melyik fényvédő a jó?

“Szerencsére ma már erősen módosított kémiai anyagok nem lehetnek a natúr és a bio fényvédőkben. A legjobb mégis olyan készítményt választani, ami mentes a bőr anyagcseréjét terhelő konzerválószerektől, paraffinolajtól, parabéntől is. Amikor a napfény megzavarja a bőrünk anyagcseréjét, nem előnyös még olyan anyaggal is terhelni, ami lefoglalja az immunitásunkat és tovább terheli a bőr anyagcseréjét” – mondja a szakértő. „Fontos tudni, hogy fényvédőből kétfélét választhatunk: a kémiai, illetve a fizikai fényszűrőket tartalmazó típust. Tavasszal, nyár elején legcélszerűbb, ha az utóbbit használjuk, a kémiai fényszűrők ugyanis önmagában véve is megterhelőek lehetnek a bőrünk számára, mivel ezeket állítják elő. A fizikai fényvédelem lehet akár egy napernyő is, vagy egy hosszúujjú vékony, szellős ing, amely sokat megfog az UVB sugarakból, de a legnagyszerűbb módja a napvénytől való védekezéstől az ásványi fényvédő pigmentek használata” – részletezi a szakértő.  Azt is megtudtuk, hogy a BIOLA céklalével, fekete málnalével színezett fényvédői mindezeket tartalmazzák. Az ilyen készítmények ráadásul nem “meszelnek fehérre” minket, hiszen a plusz növényi összetevőknek hála a bőr színéhez közeli árnyalatot adnak. Sőt a bio fényvédők nem tartalmazhatnak nano méretű szemcséket, amelyeknek némi beoldódási kockázata van.

Kiknek, milyen faktorszámú fényvédő javasolt?

A szakértőtől megtudtuk, hogy a kisbabáknak és a világos bőrűeknek az első pár napban az 50 SPF számú készítmények használata javasolt. Ha vízparton nyaralunk, akkor vízlepergető típust. Célszerű használni, hogy úszás, pancsolás és a vízisportok után ne kelljen a fényvédőt újra felvinni a bőrünkre! A homoktövis fényvédő SPF50+ például jól regenerálja a bőrt és nagyon erős fényvédelmet is biztosít. Ha valaki kicsit sötétebb bőrrel rendelkezik, akkor ő a 20-as, 30-as SPF termékekkel is megfelelő védelmet tud biztosítani a bőre számára. Természetesen délelőtt 11.00 és délután 15.00 óra között érdemes elkerülni a tűző napfényt és a legjobb, ha árnyékos helyen időzünk.

Jó tudni, hogy akár a faktorszám tízszeresének megfelelő időt is kint tartózkodhatunk a napfényen úgy, hogy nem égünk le. Hacsak nem extra fehér bőrűek vagyunk! Célszerű azonban a fokozatosság elvét betartani napról-napra ½ órával emelni a napon tartózkodási időt. Lehet szépen barnulni a fényvédő krémek alkalmazása mellett is!

Segítő gyógynövények: Kandilla olaj, kakaóvaj, argánolaj, orvosi somkóró, citromfű kivonat, céklalé, vörösáfonya, bíbor kasvirág, kövirózsa, szalmagyopár, aranyvesszőfű kivonat, alpesi csukóka kivonat vagy a zöldtea kivonat mind olyan anyagok, amelyek támogatják a bőr tápláltságát és gyorsabb regenerációját, akár már a napozás ideje alatt!

Van különbség a különböző fényvédők (naptej, olaj, spray) között?

„Az arcra, vállra és a dekoltázsra kicsit magasabb faktorszámú fényvédő használata javasolt, de külön speciális készítményre nincs szükség. Amivel támogathatjuk az érzékenyebb területeket, ha például egy tápláló arckrémet viszünk fel a fényvédő krém alá” – ecseteli Dr. Gyovai Viola. Arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy naptejet, olajat vagy sprayt válasszunk. „A nagy különbség, hogy vízlepergető, vagy vízálló-e a termék, függetlenül a textúrától. Ha a formulázási típusokat nézzük, akkor a sprayt könnyű egyenletesen felvinni a bőrfelületre, de nem olyan jótékony a bőrhöz, ha például szintetikus fényvédőt és paraffinolajat (mineral oil) is tartalmaz, mint a bio, ásványi pigmentes fényvédő krém vagy naptej. Ez utóbbi jobban fed. Az olaj is hasonló funkciót lát el, de az olajos, ragacsos érzetet sokan nem szeretik. Így a választás sokszor ízlés kérdése is.”

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.