Amikor újra fellobban a vágy – Egy város ezer arca

Esther Perel, napjaink egyik megkerülhetetlen párkapcsolati szakértője, pszichológus. Következetesen vallja, hogy a vágy akkor tud fellobbanni egy hosszútávú kapcsolatban újra, ha régen megszokott, szeretett, de néha titkon már kissé unt párunkat új szerepben látjuk: hirtelen megint egy vonzó idegen lesz. Kiderül, hogy még mindig nem ismerjük teljesen, és ez az idegenség izgató: ettől a köztünk hirtelen ismét fellépő távolságtól, a felfedezés izgalmától új szemmel nézünk rá, fellobbanhat újra a már hamunak hitt parázs.

Ugyanez történik velünk egy tematikus városnéző sétán is. Budapest – és egyre több vidéki város – sok helyütt kopott, másutt gyönyörű, vagy épp riasztó részei, amelyek mellett nap mint nap közönyösen megyünk el, hiszen mindig ott vannak és holnap is ott lesznek, egyszer csak új életre kelnek. Hirtelen izgalmasnak és titokzatosnak tűnnek, ahogy a hozzájuk kapcsolódó történeteket hallgatjuk. Ez a szemcsillogtató élmény az, ami miatt én idegenvezetőként és turistaként is imádom a hazai tematikus sétákat. A jól ismert, vagy épp idegen, de vonzó témában új történeteket, gondolatokat, tudást kapunk, párhuzamosan a városunk, otthonunk ismeretlen arcvonásainak felfedezésével együtt. Sőt, séta közben akár saját családtörténeteink, a nagymama sztorijai is új fénytörést kaphatnak, ezáltal magunkról is megtudhatunk új dolgokat- még önismereti tanulás is kerekedhet egy jó sétából!

Fotó: Pexels/James Finch

Testi, lelki és szellemi élmény

Az egykor kizárólag várostörténeti-építészeti fókuszú séták választékának már tényleg szinte csak a képzelet szab határt.

Ha hiányzik a kedvenc országunk, megtalálhatjuk hazánk és az adott ország kapcsolódási pontjait: Olaszország, a Balkán, Spanyolország, vagy Amerika nyomában is bóklászhatunk a fővárosban.

Elmélyülhetünk a gyakran kóstolóval egybekötött gasztrotörténetekben is, egy gyors keresésből kiderül: a sör, a kínai konyha, a cukrászat, a kávéházi élet, az Unicum… mind-mind külön sétát kaptak már! Mehetünk zöld területekre, a Normafához, vagy a Svábhegyre: ekkor a séta egyben túrának is felfogható, csak jól járhatunk, hiszen kettő az egyben! A történelem-politikai érdeklődésűek sem maradnak muníció nélkül: boszorkányüldözések, tanácsköztársaság, világháborús időket idéző-akár bunkertúrák, besúgók és besúgottak történetei várják őket. A romantikusok lángoló szerelmek nyomába eredhetnek, költők életét kutathatják, divattörténeti sétán, és akár randevúzás-történeti sétán is részt vehetnek már.

Fotó: Pexels/ Niki Nagy

Minden sétának a maga szakértője

Ezeket a sétákat többnyire idegenvezetők, vagy egy-egy téma szakértői, szociológusok, várostörténészek, művészettörténészek tartják.

Apropó idegenvezetők: az ország legjobb idegenvezetői, akik máskor külföldön, vagy külföldi utasoknak mutatják az ország szépségeit, itthon vannak most, sokan sétavezetők.

Érdemes tehát most sétálni menni, mert soha nem volt még ennyi jó szakember, aki hazai közönségnek mesélne arról, ami a legjobban érdekli: a világról, a történeteinkről, és benne magunkról. Ezekből szemezgetünk majd a továbbiakban.

Verbális-virtuális séták hamarosan a womagic-en!

Avatar photo
Sárkány Viki

Idegenvezető

Kíváncsiság: ezt tartom a legfontosabb értéknek az életben, ez mozgat a mindennapokban. Utána menni embernek, háznak, kapukba bemenni, beleszagolni, elképzelni-meghallgatni egy ember, egy ház, egy ország történeteit. Történetek. Hiszem, hogy ezek mozgatják az életünket, saját magunknak mondott történeteinkből építkezik az identitásunk, épp ezért érdemes ezeket időnként felülvizsgálni. Az írással lenyomata marad a kíváncsiságnak és az épp megtalált történeteknek – a megosztás pedig segíthet valakinek, aki épp ilyen történetre volt éhes. Talán épp Neked.