A vörösbor fogyasztása megelőzheti a szürkehályog kialakulását?

Az ünnepi vacsorák és az újévi koccintás során általában több alkoholt engedünk meg magunknak, mint az év többi időszakában. Ha mértékletesen emelgetjük a poharunkat, azzal – egy új tanulmány érvelése alapján – akár az egészségünket is támogathatjuk. E szerint az alacsony vagy mérsékelt vörösbor-fogyasztás segíthet megelőzni az életkorral összefüggő szemproblémákat, különösen a szürkehályogot.

Egészségesen tartja a szívet, elűzi a depressziót, szebbé teszi a bőrt, fokozza a szervezet ellenálló képességét, megvéd a fogszuvasodástól. A mértékletes vörösbor-fogyasztás többek között ezeket a jótékony hatásokat képes kifejteni a szervezetünkre. Most pedig egy újabb pozitív hatással bővült a lista. Egy tanulmány szerint ugyanis a mértékletes vörösbor-fogyasztás segíthet megelőzni a szürkehályog kialakulását. Ez sokak számára jó hír lehet, mivel a szürkehályog a világon a leggyakoribb szembetegség. Magyarországon évente mintegy 70-75 ezren jelentkeznek szürkehályog műtétre. „A szürkehályog kialakulása leginkább 65 éves kor felett jellemző, de ennél fiatalabbaknál is előfordulhat” – kezdi Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa. „Leggyakrabban a szemlencse elhomályosodásával, elszürkülésével, a látás romlásával kezdődnek a panaszok. Olyan érzetünk lehet, mintha folyamatosan egy koszos, párás üvegen keresztül szemlélnénk a világot, és egyre kevésbé látjuk kontrasztosnak a színeket.”

Mennyi az annyi?

A kutatást Európa legrégebbi és legnagyobb szemészeti oktató- és kutatóközpontja, a Moorfields Eye Hospital NHS Foundation Trust és a University College London végezte. 490 000 önkéntes adatai alapján arra jutottak, hogy különösen az alacsony vagy mérsékelt borfogyasztóknál alakul ki a legkisebb valószínűséggel szürkehályog, összehasonlítva azokkal, akik egyáltalán nem, vagy többnyire más típusú alkoholt részesítenek előnyben.

A tanulmány szerint azoknak, akik napi egy pohár bort fogyasztottak, kisebb valószínűséggel lesz szükségük a későbbiekben szürkehályog-műtétre.

A kutatók azt mondják, hogy a szürkehályog kialakulását az öregedés során fellépő oxidatív stressz fokozatos károsodása okozhatja. A kutatás során feltárt eredményeik különösen a borfogyasztók körében voltak nyilvánvalóak. Ez a polifenol antioxidánsok védő szerepére utalhat, amelyek különösen nagy mennyiségben fordulnak elő a vörösborban. A tanulmány készítői ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy a kutatás nem vont le egyértelmű ok-okozati következtetést, csak egy erős összefüggést vázolt fel, amely összekapcsolja a szürkehályog kockázatát az alkoholfogyasztással.

Forrás: Budai Szemészeti Központ, purecom
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.