900 filmmel, 800 sorozattal és 150 saját gyártású alkotással már elérhető Magyarországon is a Disney+

Az előfizetők már mától megnézhetik a „Boba Fett könyve” és „A mandalóri” mindkét évadát. Emellett a Disney+  az otthona a teljes Skywalker-szagának, hiszen a Star Wars mind a kilenc epizódja streamelhető a szolgáltatáson. 

A szuperhősök rajongói szintén már az indulástól több mint 40 Marvel-filmhez férhetnek hozzá, köztük az Oscar-jelölt „Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendája”, az „Örökkévalók”, a „Bosszúállók: Végjáték” és a „Marvel Kapitány” filmekhez, illetve több mint 40 Marvel-sorozathoz; így például a „Holdlovag”, a „Loki” és a „WandaVízió” is elérhető lesz.   

Az előfizetők számára szintén elérhető lesz több mint 300 Disney és Pixar alkotás, köztük a teljes „Toy Story” filmsorozat, a „Lelki ismeretek” és az Oscar-díjra jelölt „Luca”; a Walt Disney Animation Studios műtermeiből kikerült, Oscar-díjas, a rendkívüli Madrigal család történetét elbeszélő „Encanto”; valamint az Oscar-díjas „Szörnyella”, amelyben a legendás Szörnyella de Frászt Emma Stone alakítja. 

A National Geographic dokumentumfilmjei közül az Oscar-díjas rendező és producer páros, E. Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin rendezésében készült „A Mentőakció” és a „Free Solo – Mászókötél nélkül” olyan népszerű sorozatok mellett lesznek elérhetőek, mint a „Jeff Goldblum világa” és a „Gordon Ramsay: Új utakon”. 

Az általános szórakoztatás terén az előfizetők olyan tartalmakkal is találkozhatnak majd, mint például a rendkívül sikeres saját gyártású vígjátéksorozat, a „Gyilkos a házban”, a „Pam & Tommy”, a „The Kardashians”, a „Királynők” és a Kenneth Branagh rendezésében és főszereplésével érkező „Halál a Níluson” című thriller. Ezek mellett, az előfizetők olyan ikonikus sorozatok évadjait is megtekinthetik, mint „A Simpson család”, „A Grace klinika” vagy a „Feketék fehéren”. 

A Disney kínálatához való egyedülálló kínálatának köszönhetően olyan szeretett klasszikusok mellett, mint a „Hamupipőke”, az „Aranyhaj és a nagy gubanc”, „A Hercegnő és a béka” és „A kis hableány”, a legújabb kasszasikerek is elérhetőek lesznek, mint a „Raya és az utolsó sárkány” vagy a „Mulan (2020)”. A Disney Csatorna több száz sorozata, rövidfilmje és különkiadása is streamelhető lesz, köztük a „Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai” és a „Phineas és Ferb”. 

És mit tud MÉG a Disney+?  

Kínálat

  • A tartalom a legfontosabb – Disney, Pixar, Marvel, Star Wars, National Geographic és Star filmek és sorozatok
  • Közel 2000 műsor az induláskor  
  • Teljesen lokalizált
  • Felirat és hang több nyelven
  • Évente több mint 100 új film és sorozat
  • A legújabb filmek egyenesen a mozikból

Élmény

  • Elegáns, funkcionális, könnyen kezelhető felhasználói felület
  • Személyre szabott ajánlások akár hét felhasználói profilhoz
  • Párhuzamos stream négy eszközön
  • Virtuális megosztott megtekintés akár 5 fővel a Groupwatch funkció használatával
  • Fejlett szülői felügyelet mód, amellyel gyermekbarát profilokat is létre lehet hozni (korhatárok: 6+, 9+, 12+, 14+ és 18+)
  • Korlátlan letöltés 10 eszközön és legfeljebb 7 profilon

Tech

  • Kiváló minőségű megtekintés 4K HDR videólejátszással
  • Dolby Atmos kiterjedt hangzás
  • A legújabb IMAX Enhanced vetítési mód*
  • Elérhető a különböző mobil és csatlakoztatott TV-eszközök széles skáláján, többek között:
  • iOS és Android Mobile eszközökön
  • Asztali és webes felületen
  • Sony PlayStation és Microsoft Xbox játékkonzolokon
  • Apple TV és Chromecast streaming médialejátszókon
  • Amazon Fire TV-én, Amazon Fire Tableten
  • Android, Sony, Samsung, LG és még sok más okostévén

*bizonyos filmek esetében

A Disney+ előfizetés elhozza neked…

A lehetőséget, hogy újból megnézd a kedvenc filmjeid, valamint, hogy korlátlanul hozzáférj több ezer Disney-filmhez, Disney-műsorhoz, amelyeket szeretsz, és amelyek most már egy helyen elérhetők.

A fogyasztóbarát élményt kiváló minőségű felbontásban, ami könnyen kezelhető azonos időben, akár négy felhasználó számára is; a 4K videóminőséget, és akár hét különböző profil beállításának lehetőségét.

A történetmesélés múltját, jelenét és jövőjét

A szolgáltatás minden korosztály számára páratlan gyűjteményt kínál új és archív tartalmakból a The Walt Disney Company világszínvonalú alkotóitól, akik közel egy évszázados kreativitást képviselnek.

Az induláskor az előfizetők a Disney ikonikus márkáitól származó saját gyártású játékfilmeket, sorozatokat, dokumentumfilmeket és rövidfilmes tartalmakat élvezhetik, amelyek kizárólag a szolgáltatás számára készültek, a műfajok széles skáláján mozogva – beleértve az élőszereplős, animációs sorozatokat, rövidfilmeket, dokumentumfilmeket, valamint eredeti filmeket egyaránt.

Csúcskategóriás élmény, amely bárhol és bármikor elérhető

A Disney+ az előfizetők számára kiváló minőségű megtekintést és akár négy egyidejű streamet, személyre szabott ajánlásokat, valamint akár hét különböző profil beállításának lehetőségét kínálja. A szülők emellett PIN-kóddal védett profilokat is létrehozhatnak, így biztosítva, hogy a gyerekek csak a koruknak megfelelő tartalmakhoz férjenek hozzá. A megbízható szülői felügyeletnek köszönhetően a Disney+ a család minden tagja számára személyre szabott élményt nyújt. Az előfizetők különböző hozzáféréseket állíthatnak be a felnőtteknek szóló tartalmakhoz; valamint PIN-kóddal védett profilokat hozhatnak létre, így a szülőknek és a gondviselőknek sem kell aggódniuk.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.