Celine Dion Courage World Tour 2021-ben folytatódik

womagic_celine_dion

Celine Dion ma bejelentette, hogy a COURAGE című világkörüli turnéját 2021-ben folytatja. A COVID 19 vírus miatt elhalasztott 2020-as európai dátumokat 2021 márciusától pótolja. Az átütemezett észak-amerikai dátumokat is hamarosan közzéteszik.

Celine és a  Concerts West/AEG Presents a rajongók biztonságát tartja a legfontosabbnak, ezért is halasztották jövő évre a turné folytatását. A COURAGE WORLD TOUR európai koncertjei 2021. március 19-én Párizsban kezdődnek, melyet júliusig bezárólag, összesen 32 állomás követ. Köztük

a budapesti koncert is, amely 2021. május 11-én, a Papp László Budapest Sportarénában kerül megrendezésre a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében.

Nagyon reméltem, hogy még az idén visszatérhetek a színpadra, de semmi sem fontosabb, mint az egészségünk és a biztonságunk – mondta Celine. A koronavírus okozta pandémia miatt az egész világ nehéz időkön ment keresztül, együttérzek mindenkivel. Tudom, hogy végül együtt túljutunk ezen a helyzeten és bepótoljuk ezt az elveszett időt is. Hiányoznak a koncertek… alig várom, hogy újra együtt énekeljünk. Vigyázzatok magatokra… hamarosan találkozunk!

A 2020-as dátumokra megvásárolt jegyek érvényesek az új, 2021-es időpontokra. Így a budapesti koncert esetében is, a 2020. június 7-i koncertre megvásárolt jegyek érvényesek az új dátumra!

AZ ÚJ, 2021-ES EURÓPAI KONCERTEK DÁTUMAI A KÖVETKEZŐEK:

2021. március 19-20., 23-24., 26 -27. Párizs, Franciaország – La Défense Arena
2021. március 30-31. Antwerpen, Belgium – Sportpaleis Antwerpen
2021. április 5., 7-8. Amszterdam, Hollandia – Ziggo Dome
2021. április 11-12. Dublin, Írország – 3Arena
2021. április 15-16. Manchester, Anglia – Manchester Arena
2021. április 19-20. Birmingham, Anglia – Utilita Arena
2021. április 22-23. London, Anglia – The O2
2021. április 26-27. Glasgow, Skócia – The SSE Hydro
2021. május 11. Budapest, Magyarország – Papp László Budapest Sportaréna
2021. május 13. Krakkó, Lengyelország – TAURON Arena
2021. május 15. Lodz, Lengyelország – Atlas Arena
2021. május 18. München, Németország  – Olympiahalle
2021. május 20. Bécs, Ausztria – Wiener Stadthalle
2021. május 22. Zágráb, Horvátország  – Zagreb Arena
2021. május 24. Prága, Csehország – O2 Arena
2021. május 26-27. Zürich, Svájc – Hallenstadion Zurich
2021. május 29. Berlin, Németország – Mercedes-Benz Arena
2021. május 31. Hamburg, Németország – Barclaycard Arena
2021. június 2. Köln, Németország – Lanxess Arena
2021. június 4. Mannheim, Németország – SAP Arena
2021. június 6-7. Koppenhága, Dánia – Royal Arena
2021. június 10-11. Oslo, Norvégia – Telenor Arena
2021. június 13. Stockholm, Svédország – Friends Arena
2021. június 15-16. Helsinki, Finnország – Hartwall Arena
2021. június 19-20. Tel Aviv, Izrael – Bloomfield Stadium
2021. június 22. Nicosia, Ciprus – GSP Stadium
2021. július 15. Carhaix, Franciaország – Les Vieilles Charrues Festival
2021. július 17. Lucca, Olaszország – Lucca Summer Festival
2021. július 19. Nyon, Svájc – Paléo Festival Nyon
2021. július 21. Attard, Málta – Ta’Qali
2021. július 23. Athén, Görögország – O.A.K.A
2021. július 25. Bukarest, Románia – National Arena

(A monte-carlói, eredetileg 2020. július 18-i koncertre nem tűztek ki új dátumot; lemondásra került.)

Bőbebb információt ITT találtok.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.