Elhuny Lucinda Riley, A hét nővér-sorozat világhírű szerzője

Méltósággal viselt hosszú betegség után június 11-én, pénteken, 65 éves korában elhunyt Lucinda Riley. A több díjjal is kitüntetett szerzőt leginkább A hét nővér-sorozatáról ismerik az olvasók, de regényeit világszerte harminchét nyelvre fordították le, és több mint harmincmillió példányban keltek el. Sikereit jól mutatja, hogy összesen 85 alkalommal, 25 országban szerepelt a bestsellerlisták élén.

A Sunday Times és a New York Times bestsellerszerzője Írországban született, karrierje kezdetén színésznőként több mozi- és tévéfilmben, illetve színpadi darabban szerepelt, majd huszonnégy évesen megírta első regényét. A könyvei azóta is rendre az éves eladási listák élén szerepelnek a világ számos országában, köztük Hollandiában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Új-Zélandon, Svédországban, Norvégiában és Németországban. Hollandiában ráadásul minden rekordot megdöntött: a művei közül nyolc is a tízes bestsellerlistán szerepelt hetekig, és a regényei összesen hárommillió példányban keltek el mindössze két év alatt. Németországban, a világ második legnagyobb könyvpiacán, A hét nővér-sorozat kötetei a hat legtöbb példányban vásárolt e-könyvek voltak 2020-ban.

A hét nővér-sorozat saját műfajt teremtett

Az írónő Hét nővér-sorozata – amelynek alapötletét a Plejádok mitológiai története inspirálta – örökbefogadott lánytestvérek rendkívüli sorsát tárja az olvasók elé. A sorozat az egész világon ismert jelenséggé nőtte ki magát, és saját műfajt teremtett. Az eddig megjelent kötetei a könyves sikerlisták élén szerepelnek, és több mint tizenötmillió példányban keltek el. A regényfolyam megfilmesítésén pedig egy ismert produkciós cég dolgozik.

Nem csak az olvasók, a szakma is elismerte munkásságát

A sikereit az eladott példányok száma éppúgy jól mutatja, mint az, hogy számos díjra jelölték, úgymint az olasz Bancarella-díjra, a német The Lovely Books díjra, illetve Az Év Romantikus Regénye díjra. 2020-ban Hollandaniában Platinum díjjal jutalmazták, amiért egyetlen regényéből egy év alatt több mint 300 000 példány kelt el – ezt a kitüntetést legutóbb J. K. Rowling nyerte el a Harry Potterért. Élete legbüszkébb pillanata volt, amikor huszonhét évnyi publikálás után, 2019 őszén a Pillangószoba elsőként felkerült a Sunday Times bestsellerlistájának az első helyére.

Betegsége ellenére sem hagyta abba az írást

Lucinda Riley betegsége négy éve alatt öt regényt írt, és sorozatának utolsó, befejező kötetén dolgozott éppen. Családja az írónő saját szavaival búcsúzott tőle:

„Örülök, hogy az utazás fájdalmain és örömein keresztül megtanultam a legfontosabb leckét, amit az élet adhat: A pillanat minden, amink van.”

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.