Gyömbérlikőr – novella

Palotás Petra novellája a húsvéthoz közeledve igencsak aktuális. Értékes üzenet a családi szeretetről a home office-ból kiindulva.   

Niclas kapkodva kanalazta a levesét, inkább rendelnie kellett volna valamit, de akkor meg egész nap el sem mozdul az íróasztala mellől. Így legalább leszaladt pár emeletet, és odabiccenthetett néhány kollégájának. Már a nyaka is zsibbadt, és a laptop képernyőjén táncot jártak a betűk a szeme előtt. Kizárt, hogy estig készen legyen, majd megint bent töltheti a fél éjszakát, Elin pipa lesz rá. Ennél már csak az lenne rosszabb, ha a hóna alá csapná a gépét. Nála a home office még sosem működött igazán. Amióta pedig összeköltözött Elinnel, semennyire sem. Az emberek többsége nem érti, de legalábbis nem fogadja el az otthoni munka szabályait, hogy attól még, hogy nem vonult be az irodába az illető, még ugyanúgy el kell végeznie a rá rótt feladatokat. Jó esetben még magára tudja csukni a dolgozószobája ajtaját, de ha a parányi stúdiólakás miatt még erre sincs lehetősége, és az újonnan vásárolt Ikea kanapén, vagy ne adj isten az ebédlőasztalnál kell megírnia a hétvégi vezércikket, akkor el van veszve. Esélytelen, hogy nyertesként hagyja maga mögött a kihívásokkal teli helyzetet.

Mert a kis összebújásból könnyen akár többórás hancúr is lehet, az „igazán leugorhatnál a szeméttel” könnyen „ha már lent vagy, átszaladhatnál a szemközti boltba” kéréssé válik, az „enned neked is kell valamit” észrevétlenül alakul át gyertyafényes vacsorává, és a „gyere, az édesanyád van a vonalban” sem csupán egy kétperces beszélgetés lesz. Ha pedig csak a nemrég szerzett munkahelyi előrelépést tartaná szigorúan szem előtt, és egy határozott „most nem”-mel válaszolna Elin próbálkozásaira, szemforgatás, szájlebiggyesztés vagy egy elviselhetetlen hangszínnel kiejtett „ahogy gondolod” lenne a válasz.

***

Jobb lesz, ha az irodában marad, legkésőbb nyolc körül kiürül majd az ezernyi üvegkazettából összerakott épület. Niclasra nagy hatással volt, amikor először belépett a svéd médiabirodalom legújabb központjába, a nyomtatott sajtó felhőket karcoló fellegvárába. A régi munkahelyét is kedvelte, az Aftonbladet-be mindig is szeretett bejárni, gyalog felmenni a legendás ház harmadik emeletére a lapos márványlépcsők nyugalmat sugárzó, itt-ott az idő vasfogától kikezdett fokain. Mennyit vitatkozott a főnökével a csinos kis erkélyek zöld csíkos napellenzői alatt, mennyit védte a lángoló, veszélyt sem nélkülöző leleplezéseit. De mintha a patinás épület a maradiság szellemét is magába zárta volna, Niclas két év után hirtelen úgy érezte, hogy megfullad, hogy szárnyaszegett pillangóként vergődik, ha nem lép tovább. Lépett. Jobb fizetésért, nagyobb íróasztalért, és több szabadságért. Látszólag. Mert ugyan a főnöke a tematikában kevésbé kötötte meg a kezét, a hétről hétre növekvő elvárások, az eladott példányszámok, a sikerorientáltság még inkább a szakmája rabjává tették, egyre kevesebb teret adva a szeretteinek. Elin egyelőre kitartó volt, a szenvedélyes éjszakák és a remény egy sokak számára megfizethetetlen nagyobb lakásra, és a kilátás arra, hogy hamarosan talán családot is alapíthatnak, a kisebb duzzogásokat leszámítva türelemre intette.

A rövid ebédszünet után üzenetet küldött a barátnőjének: jag aelskar dig(szeretlek) – állt az sms végén, ezzel próbálva javítani a megértés esélyein.

Farmor(nagymama). Csak ennyi jött válaszul, csak ennyit írt Elin, jelezve, hogy rosszul érinti a késő esti kimaradás, de azért mutatva, hogy fontos neki a férfi, különben nem figyelmeztetné a nagymamája születésnapjára.

***

Niclast áramütésként érte a szó, már vagy két hete halogatta a telefonhívást, ha a kerek évfordulóról is megfeledkezne, soha nem bocsátaná meg magának. A naptárára nézett: október 24. Megnyugodott, tényleg ma van, még nem késett el. Hogy a vasárnapi ünnepségen nem tud ott lenni, azt már jelezte az anyjáéknak, nem esett jól neki, hallotta a hangján, de nem szólt semmit ellene, valójában ő is tudja, hogy mennyire elfoglalt. A nagyanyja meg fogja érteni, Hilda nagymama mindent megért. Amúgy is olyan büszke rá, ő is, meg az egész család. Négy éve szállt fel a gépre Göteborgban, négy éve döntött úgy, hogy Stockholmban próbál szerencsét. Amíg ott járt egyetemre, gyakorta meglátogatta Marstrandon Hilda nagymamát, még csúcsforgalomban is kijutott egy bő óra alatt a komphoz, ami átvitte a gyalogos utasokat a szigetre. Ő maga is ott nőtt fel, a piros faházaktól tündöklő, a személyautó-forgalmat teljesen mellőző kisvárosban. A csendes telet évről évre vitorlásoktól zsúfolt nyár követte, amikor vagy a hullámokkal hadakozva az öt kiépített partszakasz egyikén múlatták az időt, vagy a Marstrand fölé tornyosuló erőd falait próbálták illegálisan megmászni. Szabadok voltak, az a néhány alapszabály, amelyekhez a szüleik és a nagyszüleik ragaszkodtak, leginkább csak biztonságot adott nekik az ifjúságuk felhőtlen éveiben.

Mint például az ebéd Hilda nagymamánál, egy órakor, ahol nem csupán Niclas lakott jól, hanem bármelyik barátja is, aki éppen csatlakozott hozzá. Hilda mama spájzánál csak a szíve volt nagyobb, mindenkit tárt karokkal várt, akit az unokája a barátjaként emlegetett.

– Nagymama – szólt bele a kagylóba, majd elhadarta a szülinapi jókívánságokat, és mentegetőzött egy sort, amiért eltűnt pár hete, de Hilda mama sosem hányt semmit a szemére.

Ő maga mondta mindig, hogy a fiataloknak szárnyalniuk kell, megélniük vagy éppen megtenniük azt, amiről a szüleik csak álmodoztak. De a hívásnak és a köszöntésnek nagyon örült, hogy nem feledkezett meg róla az unokája, mosolygott a hangja, és simogatott. Niclas kisfiúként is így mesélte az óvodában, hogy Hilda nagymama simogat a hangjával.

Egy pillanatra azért összeugrott a gyomra, amikor letette a telefont. Talán túl csípőset evett, áltatta magát. Az, hogy nem lesz ott hétvégén, nem lehet az oka – hessegette el a kéretlen gondolatot. Elfoglalt, nincs abban a helyzetben, hogy kockáztasson. Meg fogják érteni, Hilda mama nyáron is megértette, hogy most nem jött össze az otthoni szünidő, két hete volt összesen. Izlandra mentek. Lefoglalt út, barátokkal. De egyszer majd Hilda mamát is elviszi nyaralni, vagy legalább ide Stockholmba eljöhetne, majd, ha meglesz az új lakás. Akár el is megy érte kocsival, ugyan óriási út, de a nagymamájáért megteszi. Mindjárt szól Elinnek, hogy küldessen neki egy nagy csokor virágot, hortenziából, az a szíve csücske. És bár a kertje is tele van vele, a konyhaasztalon csak ritkán virít belőle kék vagy fáradtrózsaszín csokor. Hilda mama sajnálja levágni a saját bokrairól, akkor elfagynak télen – magyarázta mindig. Hát küldjenek neki egy hatalmas bolti csokrot, olyan kis bordó rezgőkkel, Elin biztos tudja a nevét.

Na bumm, most nem lesz ott a vendéglőben, amúgy Hilda mama nem is nagyon szereti az ilyen felhajtást, talán nem is lesznek sokan, a szülei, két nagynéni, Helge a vénlány unokahúgával, talán Freda és Linus meg Nils bácsiék. Majd átvállalja a számlát, most jól keres. A látogatást meg bepótolja karácsonykor. Ha időben beadja a kérvényt, elengedik, Ole előtt kellene, mert ő családos, két gyerek apja, és mindig ki is használja ezt a tényt.

Lehet, hogy hamarabb kellett volna rá gondolnia, legrosszabb esetben hazarepül két napra, bár megígérte Elinnek, hogy idén először kettesben töltik a szentestét.

***

Össze kell szednie a gondolatait, koncentrálnia, különben itt töltheti az egész éjszakát – dörzsölte meg a szemét.

De egy újabb üzenet megint kizökkentette a cikk írásából.

Jörn emlékeztette a szombati koccintásra, nem egy nagy dolog, csak néhányan összejönnek a szerkesztőségből a lakásán. Niclasnak jólesett a meghívás, mégiscsak ő az új, így könnyebb lesz beilleszkednie. Szimpatikus társaság, frissítő kör lesz, a sok párokkal teli este után. Csak lezser, hasonló érdeklődésű fickók. Nem mintha bármi baja lenne Elin barátnőinek a pasijaival, de sok volt már az ügyvéd és üzletember az elmúlt hónapokban, a minden igyekezete ellenére is kissé merev eszmecserék a világ és a párkapcsolatok ügyes-bajos dolgairól.

Hilda mama ifjú korában mennyire más életet élt, nem jobbat, nem rosszabbat, csak egészen másfélét. Niclas szerette, ha mesélt erről, a textilfestő üzemről és a nagypapa műhelyéről, ahol a környék legszebb halászcsónakjai készültek. És egyáltalán a nagypapáról, akiből neki már csak kevés jutott, de aki Hilda nagymama meséi által mégis az élete része lehetett. Elinnel is ilyen szerelmet kívánt maguknak, ilyen mélyet, síron is túlmutatót. De egyelőre a szombat estét kell jól előkészítenie, talán mégis inkább ő rendeli meg a hortenziacsokrot, rögtön kettőt, egyet Elinnek is, hiszen ő is annyira szereti a virágot. Ő meg Elint, úgyhogy legyen csak két nagy, szemet gyönyörködtető csokor.

Nyújtózott egyet. Elgémberedtek a végtagjai, nem jó ez a sok ülés, többet kellene sportolni, valahogy újra beiktatni a mindennapjaiba a reggeli futást. Utálatos, hogy ennyire nincs semmire ideje, januártól jobban ügyel majd az egészségére, jövőre minden másképp lesz, majd ügyesebben sakkozik a napokat kitöltő órákkal, majd jobban átgondolja, hogy hol tud értékes perceket kicsípni a mindig teli naptárából.

Most ő üzent Jörnnek, hogy mit vigyen, mit dobjon be a buliba.

Csak egy gyömbérlikőrt – jött hamar a pittyegés.

Niclas megkönnyebbült, azt megveheti a házukkal szembeni boltban. Nem olcsó ugyan, de legalább nem kell törnie a fejét, ott van közvetlen mellettük, és ő maga is szereti.

Megmenekült. Elinnek jó kedve volt, egész nap az ágyban maradtak, Elinnek főznie sem kellett, rendeltek a kínaitól valamit. Így nem volt kínos az esti kimenője, a barátnője csak annyit kért, hogy ne igyon túl sokat, hiszen azzal agyoncsapná a vasárnapot is. Egy csókot nyomott a barátja frissen borotvált arcára, és feszes kis mellét Niclashoz dörzsölte, nehogy a férfi elfelejtse, mi várja itthon.

Niclas egy elégedett vigyorral nyugtázta a figyelmeztetést, majd megígérve, hogy nem marad reggelig, leszaladt a lépcsőn.

Jörn jó pár sarokra lakott tőle, a taxi már lent állt, de megkérte, hogy várjon rá pár percet, amíg beugrik a szemközti boltba. Még csak októbert írtak, de néhány üzlet már karácsonyi égőkkel próbálta megszelídíteni a rövid nappalok miatt a skandináv városon lassan eluralkodó sötétséget. Niclas a nagymamájára gondolt, hirtelen olyan messzinek tűnt a karácsony, és olyan sajnálatosnak a másnapi, nélküle megtartandó ünnepség. A boltba lépést jelző, az ajtó felett lógó kis harangok azonban hamar elterelték a gondolatait.

– Mit is akart? Ja igen, a gyömbéres likőr – indult nagy léptekkel a hátsó polchoz.

Zavartan keresgélt a sorok között.

– Elnézést! Átrendezték az üzletet? Gyömbéres likőrt keresek – szólt oda a falra függesztett tévét bámuló fickónak.

A férfi anélkül, hogy ránézett volna, csak annyit bökött oda:

– Elfogyott.

Niclas értetlenkedve közelebb lépett hozzá:

– Az nem lehet, a napokban itt volt még egy gyömbéres likőrös üvegekkel teli polc, a saját szememmel láttam – bizonygatta.

– Van ez így – vonta meg a férfi a vállát. – Elfogyott és kész, tegnap még volt, ma meg már NINCS – hangosította fel a meccset.

Niclas beült a taxiba, elővette a mobiltelefonját, hogy megnézze a legközelebbi bolt címét, aztán hirtelen meggondolva magát inkább Elinnek írt egy üzenetet, majd odaszólt a sofőrnek:

– A reptérre legyen szíves!

Ha szeretnél még több novellát olvasni Petrától, klikkelj IDE!

Nyitókép: pixabay.com
Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva