Menthetetlenül beköszöntött az ősz. A szeptember még bőségesen szórta a napsugarakat, de az első októberi hétvégén hirtelen begurult az ég, hideg esővel öntözte a várost, és az aranybarna levelek egyszerre kezdtek hullani a vörös testvéreikkel.
De a mama mit sem érzett ebből a borongós, szomorkás hangulatból, négy hónapos kicsi lánya, Bianka maga volt a napsütés.
Az illata, a mosolya, a gügyögése, a puha kis bőre elvarázsolt mindenkit, a szomszédokat, a nagyszülőket, a papát és a mamát…
És a pici baba mintha már most megérzett volna mindent, mosolyra mosollyal válaszolt, tovább bővítve ezzel a rajongók táborát.
Persze az édesanyja rajongását senki nem tudta felülmúlni… mert a mama gyermeke minden rezdülését csodaként élte meg. Ámulva nézte, ha az kinyitotta a szemét, hangosan éljenzett, ha felemelte a fejét, elolvadt, ha csak ránézett.
A papa olykor tréfásan odaszólt, hogy hol vannak már azok az idők, amikor még ő volt az első. Majd mosolyogva mindig hozzáfűzte: persze előkelő hely ez is, a második.
A mama ilyenkor pironkodva tiltakozott, hogy így meg úgy, ez nem igaz, igenis ő az első (az egyik legalábbis mindenképpen), és bizony mindig az is marad. Csak hát Bianka még olyan picike, őt állandóan vigyázni, babusgatni kell.
Így aztán babusgatta is, a házastársi összebújás és a romantikus vacsorák rovására, a papa pedig kedvesen, csendben tűrt, értette és akarta az új szerepét, de azt azért nem tudta megállni, hogy az smseit ne úgy írja alá: A Második.
A mama meg csak tiltakozott, kacagva, de azért olykor egy kis lelkiismeret-furdalással küszködve, érezve, hogy valóban Bianka köti le minden percét, és ha legalább önmagához őszinte akar lenni, akkor bevallja, hogy jelenleg majdnem minden gondolatát is.
No, de micsoda butuska feltételezés, az ura akkor sem a második, ő mindig is az első marad… Arról meg senki nem tehet, hogy négy hónapja hozott a gólya egy másik elsőt is.
Hálás volt a sorsnak, hogy a tökéletes kislánya mellé egy tökéletes férjet is kapott, akinek egy szerdai délutánon ajándékkal akart kedveskedni, hogy bebizonyítsa: az ő szívében ugyanolyan fontos szerepet tölt be a párja, mint a kislányuk megszületése előtt.
Előkereste a kedvenc, Bianka kabátjára emlékeztető pöttyös esernyőjét, és amíg a gyermekére a nagymama vigyázott, a nyakába vette a várost, hogy meglepje a férjét valami igazán szép ajándékkal. S bár tervéhez hűen eleinte célirányosan kószált az áruházak férfirészlegein ingek és elektronikai újdonságok között, néha elterelődtek a gondolatai, de nem ő volt a hibás, hiszen igazán nem tehetett arról, hogy a lépcsőfordulónál rossz felé indult, és szinte belebotlott a babaruhákba. Ugyan Biankának már két méretre előre meg volt mindene, érthető módon mégsem lehetett ellenállni a kis gyapjúszettnek, amit csak ma! féláron kínáltak.
Azt pedig már csak nem rója majd fel neki senki, hogy a pénztárnál kapott kedvezménybont azonnal felhasználta a játékosztályon, ahol a hihetetlen mennyiségű játszószőnyegből bizony nem volt könnyű választani.
Az utcán a babás szatyraira felfigyelve megszólította egy, az igazolványát az orra alá tartó, kedves arcú védőnő, aki zseniális előadó képességgel két perc alatt meggyőzte arról, hogy milyen fontos részt vennie egy, a hozzátáplálásról szóló kurzuson, amelynél azonnali készpénzfizetés esetén jelentős kedvezményt kap. Így aztán a mama egy átvételi nyilatkozatért cserébe már nyitotta is pénztárcáját, nem kételkedve az azonnali készpénzfizetés létező összes előnyében.
Hat óra körül kicsit szaporábbra fogta a lépteit, mindenképpen szeretett volna hétre hazaérni a szoptatásra. Így aztán már nem akarta húzni az időt, férje kedvenc barkácsboltja felé vette az irányt… Tudta, hogy az ura régóta szeretett volna már új szerszámokat, ideálisnak tűnt az ötlet, remélte, hogy nagy örömet fog majd okozni.
Még hogy második – mosolygott a mama magában.
Már majdnem a bolthoz ért, amikor bevillant, hogy itt van egy köpésre a drogéria, ahol Biankáról fotókat hívatott elő, és mivel az korán zár, előbb még elszaladt oda.
Fél hétkor azonban már a jobbnál jobb szerszámos készletek között válogatott, ezúttal nem akart spórolni, hiszen a számára legfontosabb embernek szánta. Sikerrel járt. Megkönnyebbült.
A kasszánál a bankkártyáját nyújtotta, mert a készpénze már elfogyott a délutáni vásárlásoknál. A pénztáros azonban sajnálkozva tárta szét a karját, a bejárati ajtón függő táblára mutatva.
– Nálunk nem tud, kérem, kártyával fizetni.
19 óra 00 perckor lépett be otthon az ajtón, Bianka már hangos sírással jelezte, hogy itt a vacsoraidő.
Az irodából hazaeső papa pedig korgó gyomorral, megértően csukta vissza a hűtő ajtaját, nem haragudott, hiszen tudta, hogy a feleségének ma délután nem volt ideje sem bevásárolni, sem főzni. A mama mentegetőzve bújt hozzá, szabadkozva az elmúlt hetek miatt, de a férjének nem volt szüksége magyarázatra, hiszen a szíve mélyén érezte ő a felesége szeretetét, és elfogadta, hogy most egy ideig a világ az egyébként általa is imádott kislánya körül forog.
Ha szeretnél még több novellát olvasni Palotás Petrától, IDE kattintva megteheted!
