Hetek óta ódzkodott a bevásárlásoktól, ugyanis két és fél éves kislánya mindent elkövetett annak érdekében, hogy látogatásaik mély nyomot hagyjanak a Pitypang utcai nagyközért dolgozóiban.
A cirkusz általában a pékárus pultnál kezdődött, ahol Nórika először kedvesen, majd egyre erőszakosabban követelte, hogy a teljes kiőrlésű zsömlék mellé csokis fánk, krémes és kalács is kerüljön a kosárba. Gabriella eleinte még engedékeny volt, végül is miért ne lehetne olykor kalács a reggeli, de amikor Nórika otthon mindennap visszautasította az egészséges falatokat, megelégelte a dolgot, és a pékáruk válogatásánál is igyekezett következetes maradni. Próbálkozását legtöbbször fülsértő nyafogással büntette a kislánya, ami aztán az édességes polcnál nemritkán fülsértő üvöltésbe torkollott. Gabriella olykor még hajlamos is lett volna némi megalkuvásra, egy-egy azonnal fogyasztható Túró Rudit mindig belekalkulált a kirándulásaikba, de a copfos rosszcsont nem érte be ennyivel. Marékra szórta be a csokoládékat a kocsiba, és amikor az édesanyja vissza akarta tenni az ellenséges falatokat a polcra, a pici lány először hangosan sikítva toporzékolni kezdett, majd levetette magát a földre, és egyre csak azt bömbölte: Mama, mamma, mammmma!!! Az akkor érkezők könnyen azt hihették, a kislányt most náspángolta el az anyukája, azért ez a kétségbeesett panaszkodás. Vagy az igazat (ami Gabriella számára nem sokkal tűnt jobb feltételezésnek), hogy szerencsétlen anyuka csődöt mondott a gyereknevelés terén.
Rém kellemetlenül érezte magát. Az amúgy kezes bárány kislányába mintha néhány hete belebújt volna a kisördög. Barátnői előre figyelmeztették, hogy előbb-utóbb ez a korszak is elérkezik, ő maga azonban egy pozitív megerősítéseket mantrázó CD segítségével igyekezett elhessegetni a negatív, sötét gondolatokat. De hiába. Nórika igazi kis hisztérika lett, az ez idáig rutinosan kellemes, gördülékeny délutáni bevásárlások valóságos rémálommá mutálódtak.
Gabriella minden tőle telhetőt megtett, hogy dűlőre jusson kislányával. Kérte szép szóval, hogy viselkedjen rendesen, próbálta türelemmel elmagyarázni, miért nem jó a sok édesség, megvesztegette, hogy ha jó kislány lesz, beszél majd a Jézuskával, aki karácsonyra elhozza neki a hőn áhított Luca babát, vagy épp megfenyegette, hogy a hétvégén nem mennek többet a nagy játszótérre, vagy egy jó ideig nem látogatják meg Zsuzsikát, aki köztudottan Nórika legeslegjobb barátnője volt. De Nórikának két és fél évesen még fogalma sem volt arról, hogy mit jelent az egészséges étkezés, miért fontosak az ép tejfogak, vagy hogy a családi pénztárca sem feneketlen aranybánya. A Jézuskára sem emlékezett az előző évből, Zsuzsikához meg a játszótérre úgyis mentek, akármit magyarázott is a kétségbeesett édesanyja.
Az égvilágon semmi sem használt, Nórika visított, toporzékolt a boltban, és továbbra is a földre vetette magát. Gabriella elkeseredésében az internetet bújta, hátha tud valaki valamilyen csodával felérő tanácsot adni. Tudott. Egy szakértő, legalábbis valaki, aki ezt állította magáról. Gabriella reménnyel telve és lelkiismeretesen végigolvasta a szokatlan cikket, majd a fejét csóválva kikapcsolta a számítógépet. Na, ezt azért nem, micsoda badarság! Ilyet ő soha nem tenne, megoldást pedig végképp nem lát benne. Így aztán folytatódott a kálvária. Gabriella minden másnap délután fájó gyomorral indult a tejért és a kenyérért, közben azért imádkozott, hogy ma ne hisztizzen a kislánya. De imája nem talált meghallgatásra, Nórika továbbra is óriási balhékat rendezett, megkeserítve ezzel sokak bevásárlását.
Egy szerda délután, amikor a húsvétra készülődve különösen tömve volt a Pitypang utcai nagyközért, Nórika felülmúlta önmagát. Már a bejáratnál nem lehetett bírni vele, visított, hogy azonnal egy banánt akar, majd nyalókát, de mégsem, legyen inkább fánk, lehetőleg „rögötön” három és az a nagy, színes csokinyuszi. Közben levert a polcról egy befőttesüveget, a pénztárnál pedig a sorban levetette magát a földre, a lábával a bevásárlókocsit kezdte rugdosni, miközben azt kiabálta, hogy „Mama, mama, nem akajok várni, most menjünk haza!”. Gabriella érezte, hogy betelt a pohár, nem megy, nem bírja tovább. Egy pillanatra hatalmába kerítette a máskor számára oly ijesztő gondolat, hogy mindennél jobban imádott kislányát most alaposan felpofozza, de azután az utolsó pillanatban, a kezét ökölbe szorítva megfékezte magát. Hirtelen eszébe ötlött a minap olvasott írás. Mélyen magába szívta a levegőt, és levetette magát a toporzékoló kislánya mellé a földre. Ő is elkezdte rugdosni a kocsit, és fülsértő hangon visította:
– Hagyd abba, Nórika, mindjárt hazamegyünk! Nórika, Nórika! – üvöltötte, miközben kezével a haját tépte, pont úgy, ahogy két és fél éves gyermeke szokta.
Döbbenten nézték a sorban állók a jelenetet, földbe gyökerezett lábbal, szóhoz sem jutva. De nemcsak őket sokkolták a történtek, Gabriella kislánya is néma csendben figyelt. Ijedt szeme hatalmasra kerekedve meredt az édesanyjára.
Nórika soha többet nem hisztizett a bevásárlásoknál. De erről sajnos a Pitypang utcai nagyközért közönsége már nem bizonyosodhatott meg, mert Gabriella többet még az utca közelébe sem mert menni.
Ha szeretnél még több novellát olvasni Palotás Petrától, IDE kattintva megteheted!
