Kávé mellé

Ma ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját! Rengeteg magyar találmány született, amely megváltoztatta a világot, például a Szent-Györgyi Albert által felfedezett C-vitamin, Rubik Ernő Rubik kockája, a Bíró László által feltalált golyóstoll és még sorolhatnánk a hosszú listát. Ünnepeljük őket ma és akkor is jussanak eszünkbe, mikor a mindennapokban használjuk a találmányaikat. Feregetes hétfőt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint napos idővel indul a hétfő, majd napközben már többfelé felhők zavarhatják a napsütést. Délután elszórtan nyugaton, északnyugaton egy-egy zápor, zivatar átmenetileg kialakulhat, majd este néhol északon is. A nyugatira, majd északnyugati forduló szelet többfelé élénk, erős, néhol esetleg egy-egy viharos lökés is kísérheti. Délután 27 és 33 fok között alakulnak a maximumok.

🆘 Egy hidegfront közelíti meg, majd éri el az országot. A melegre érzékenyek panaszai viszont a fülledt időben tovább fokozódhatnak. Általános tünet lehet a fáradékonyság, tompaság, dekoncentráltság. Emellett fejfájás, migrén is jelentkezhet. A szív- és érrendszeri betegséggel élőknél vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, rosszullét is felléphet. A többfelé szeles időben tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, nyugtalanság, ingerlékenység jelentkezhet.

Továbbra is ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 11 és 15 óra között erős, nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről, illetve ebben az időszakban lehetőleg kerüljük a napon való tartózkodást.

Névnap: Anett, Antal

Híres születésnapos

Ma ünnepli 36. születésnapját Kat Dennings amerikai színésznő. Boldog születésnapot kívánunk! Karrierjét tíz éves korában reklámokban kezdte. Első komolyabb szerepét 2000-ben kapta az HBO Szex és New York című sorozatának “Hot Child in the City” című részében, amiben egy 13 éves, utálatos lányt alakított, aki Samanthát alkalmazza arra, hogy bármicvója népszerű legyen. Ezután a rövid életű sorozat, a Raising Dad következett 2001-2002-ben, illetve 2002-ben feltűnt a Disney Channel Szellemcsapat című filmjében, itt egy csapat szellembe botló tinit alakított. 2003-ban két sorozatban is vendégszerepelt: a Less than Perfectben és a Nyomtalanulban. 2005 és 2006 között kapott egy visszatérő szerepet a Vészhelyzetben Zoe Butler szerepében. Ugyanebben az évben Sarah Endecott volt a New York-i helyszínelőkben, a “Manhattan Manhunt” nevű részben. Első filmes áttörésére 2004-ben került sor, amikor Hilary Duff oldalán feltűnt a Sztár születikben Sloaneként, aki egy komor zongorista. 2005-ben A 40 éves szűzben egy mellékszerepben, Catherine Keener lányának szerepében volt látható. A San Fernando völgyében Aprilt alakította. 2006-ban a Gagyi mami 2.-ben Martin Lawrence mellett egy lázadó tinit formált meg. 2008-ban szerepelt a Charlie Bartlett-ben, ami egy jómódú tiniről szól, pszichiáternek tetteti magát új iskolájában. Kat a főszereplő szerelmét, Susan Gardnert alakította, aki egyben az iskola igazgatójának (Robert Downey Jr.) lánya is. Ugyanezen évben a feminista Monát játszotta A házinyusziban. Ezután a Dalok ismerkedéshez következett Michael Cera oldalán. Norah Silverberget, egy híres zenei producer lányát formálta meg és Saturn-díjra jelölték Legjobb színésznő kategóriában. 2009-ben feltűnt A mindenttudóban, ami egy celebbé vált íróról szól, akinek írásait úgy kezelik, mint valami új Bibliát. Ugyanebben az évben szerepelt a Robert Rodriguez által rendezett, sötét gyerekfilmben, a Csodakavicsban. 2010-ben egy szuperhősös filmben, a Defendor – A véderőben Woody Harrelson és Sandra Oh oldalán láthattuk, ezután a Daydream Nationben tűnt fel. Ezután beválogatták a Marvel-film Thor stábjába. A Kenneth Branagh által rendezett filmet 2011 májusában mutatták be. 2011-ben egy új CBS-sorozat következett, Az élet csajos oldala, melyet Michael Patrick King és Whitney Cummings komikus írtak. 2012-ben Chad Michael Murray és Rupert Friend oldalán láthattuk a Renee-ben, ugyanebben az évben leforgatta a Suburban Gothic című független filmet, 2013-ban pedig a Thor: Sötét világ című filmben szerepelt.

2018-ban az egyik címszereplő, Dallas Moonshiner szinkronhangja volt a Dallas & Robo című sorozatban, majd leforgatta a How May We Hate You? című vígjátékot. Megkapta Jules szerepét a Dollface című sorozatban, Shay Mitchell és Brenda Song mellett. 2020-ban Abby-t alakította a Friendsgiving című filmben, ami a Hálaadás köré épül. A Marvel filmes univerzum Disney+-on bemutatott szuperhősös sorozatában, a WandaVision-ben visszatért Darcy Lewis szerepére 2021-ben.

Forrás: starity.hu

Tincsek mindentudói: Tangle Teezer hajkefék

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de mikor egy-egy húzósabb hétvége, vagy nyaralás visszakerülünk a hétköznapokba nekünk gyakran okoz gondot, hogy a hajunk még a szokásosnál is gubancosabb. A hétfői gubanc eloszlatásához szuper trendi hajkeféket ajánlunk, amelyekkel szépséges frizurát varázsolhattok magatoknak.

A Tangle Teezer hajkefe márka 6 újdonsággal bővül idén nyáron a Rossmann drogériákban (és webshopon) – a márkától megszokhattuk a legújabb trendszíneket, izgalmas mintázatokat, de akár funkciójában is megújul egy-egy termék.

Tangle Teezer Compact Styler Baby Shades – Ára: 6.399 Ft

Ki tudna ellenállni ennek a mesés színösszeállításnak? A Tangle Teezer Compact Styler Baby Shades hajkefe a kézitáskák elengedhetetlen darabja! Táskabarát kialakításának köszönhetően a Compact Styler-t mindig magaddal viheted. Az egyedi kétfázisú fogtechnológiának köszönhetően a fésülködés sosem volt még ennyire egyszerű. A hosszabb fogak segítenek megszabadulni a gubancoktól, míg a rövidek a haj kutikuláját simítják le, a fényes végeredmény érdekében.

Tangle Teezer Mini Wet Detangler Green Lizard – Ára: 4.499 Ft

A nyár elengedhetetlen kiegészítője ez a ragyogó zöld árnyalatú Mini Wet Detangler hajkefe, ami a Wet Detangler mini verziója. Kis mérete azonban ne tévesszen meg! A 325 darab, két rétegű fogazatának köszönhetően gyengéden mégis hatékonyan fésüli ki a törékeny, vizes hajat. Ezáltal óvja a haj szerkezetét és a haj töredezésének mértéke is csökken. Táskabarát mérete révén pedig könnyedén magaddal viheted, így a törékeny, nedves hajkorona biztos kezekben lesz még a medence partján is. Speciális kialakítása könnyed alkalmazást biztosít, így hamar hajápolási rutinod részévé válik. Minden hajtípus számára ideális.

Tangle Teezer Pink Embrace Tupírfésű – Ára: 4.299 Ft

A Tangle Teezer Tupírfésű vibráló pink és fekete színével egy igazi nagy dobás! Egy volumennövelő hajkefe, amely minden hajtípusnak és hajhossznak magasságot, textúráltságot és hosszan tartó volument kölcsönöz. Használatával a tupírozás gyorsabb és könnyebb. Gyengéden bánik a hajjal, minimalizálva a sérüléseket. Hajkímélő, mert a fogak egészen mélyre hatolnak a leválasztott szakaszokba anélkül, hogy a hajszálakhoz tapadna, amely könnyebbséget okoz a tupír eltávolításánál. Használhatod akár minden nap, ha egy kis volument kölcsönöznél a hajkoronádnak, de akár olyan alkalmakra is, amikor egy igazi „hűha” érzést szeretnél elérni.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.