Stephen Spielberg tudja, hol rontja el

A világ egyik legsikeresebb filmrendezője tisztában van azzal, mi a gyenge pontja: nem szabad neki folytatásokat készíteni.

„A túlzott magabiztosság mindig is a legfőbb ellenségem volt – mondta Spielberg a The New York Timesnak. – A folytatásaim nem olyan jók, mint az első film, mert hajlamos vagyok elbízni magam. A Jurassic Park csillió dollárt hozott, ami kikövezte az utat a folytatás számára, aminek úgy vágtam neki, hogy fáklyásmenet lesz, és csináltam egy középszerű filmet. Ez volt a Jurassic Park: Elveszett világ.”

Az Elveszett világ valóban nem lett átütő siker, sem a közönség, sem a kritika nem rajongott érte. Spielberg tanult az esetből, és végül nem ő rendezte az Indiana Jones ötödik részét, pedig eredetileg ez volt a terv.

Hamarosan a mozikba kerül a dinós sorozat befejező része, a Jurassic World: Világuralom, amelyben visszatérnek az eredeti film főhősei – Sam Neill, Jeff Goldblum, Laura Dern –, és nyomatékosan pont kerül a történet végére. Persze soha ne mondjuk, hogy soha: ahogyan a dinókat sikerült feléleszteni, a széria is feltámadhat, akár tévésorozatok formájában, amivel kapcsolatban már több próbálkozás született, de végül az összes projektet elkaszálták.

Jurassic World: Világuralom – hazai bemutató: 2022. június 9.

https://www.youtube.com/watch?v=dU2gkr0KMXg

 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.