A hibrid munkavégzés

Mit is jelent a hibrid munkavégzés? Nagyjából sejthető, hogy nem teljes home office, hanem néhány nap otthoni munkavégzés mellett vannak időpontok, amikor a munkatársak bejárnak dolgozni. Ez vagy valamilyen előre meghatározott rendszerben teszik, vagy maguk választhatják meg az arányt, és a bent töltött napokat.

Egy kedves ügyfelem mondta, hogy ez a fajta munkavégzés már nem bónusz egy cég részéről, hanem alap, hiszen az elmúlt időszak megmutatta, hogy sokaknál egy működőképes rendszer, sőt. De is is szól mellette és ellene? Kicsit pesszimista nézőpontból tekintve rá, nézzük a hátrányait.

Fotó: monstera / pexels.com

A home office hátrányai

A home office, ahogy a munkám során cégek vezetőivel és munkavállalóival beszélgetek, más-más megítélés alá esik. Valaki jónak tartja, a dolgozó motivációs eszközeként emlegeti, kiemelve annak hatékonyságát, míg mások ódzkodnak tőle: vezetőként attól, hogy a beosztott dolgozik-e rendesen otthon, munkavállalóként pedig a munkahelyre való bejárás adta keretek hiánya miatt. 

A hátrányok közül elsőként az időbeosztást érdemes kiemelni, nem csak, mint a vezetők félelmét, hogy a beosztott képes-e otthon nem házimunkát, vagy egyéb tevékenységet végezni, hanem a munkavállaló részről is, akit több veszély is „fenyeget” ezzel kapcsolatban. Az egyik a hatékonyság, hogy be tudja-e ugyanúgy beosztani az idejét, és fókuszálni a munkavégzésre, mintha bent, a vezetője, vagy épp a kollégák „kontrollja” alatt tenné. Több ügyfelem is nyilatkozott úgy, hogy neki kell az irodai légkör, hogy hatékonyan tudják ellátni a rájuk bízott feladatot. A másik pedig a munkaholizmus, amikor valaki nem 8 órát, hanem annál többet dolgozik, belecsúszva az estébe, éjszakába, mert még egy lecsukott laptopot is könnyebb kinyitni otthon, ha még eszébe jutott valami, hogy befejezze. Ez persze az elején nem látszik valós problémának, hiszen ki is akarna többet dolgozni, mint a kötelező, főleg, ha nincs ott a főnök, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre jobban bele lehet feledkezni a munkába, és nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy valaki időben befejezze. Ennek elkerülésére érdemes lehet – persze lehetőség szerint – egy külön szobát, vagy egy dolgozó sarkot kialakítani, ahonnan a munkanap végeztével fel lehet állni.

Nem mintha Magyarországon az irodák legnagyobb részében kizárólag ergonomikusan kialakított, gerinckímélő székeken ülnének a dolgozók, de az is tény, hogy erre is gondolni kell, amikor a munkavégzést a kényelmes kanapén képzeli el a távmunkában dolgozó, mert hosszú távon ez egészségtelen testtartást eredményezhet.

Egyik kedvenc mondásom szerint “a méhecskék nem annyira szorgalmasak, csak nem tudnak halkabban zümmögni”. És egy munkahelyen, ha valaki nem zümmög hangosan, az szinte láthatatlan, annak munkáját nem biztos, hogy a megfelelően értékelik. Főleg, ha az a valaki nincs az irodában, könnyen lehet, hogy nem tudatosul sem a vezetőségben, sem a kollégákban, mennyi telefonhívás, levélírás, munka van a teljesítménye mögött. Bár az önbizalom nem a külső visszajelzésektől függ, de az év végi értékelés és a bonusz viszont igen, ezért érdemes láttatni az erőfeszítéseket.

Egy cégnél a networking az, ami erősíti egy dolgozó pozícióját a szervezeten belül. Volt olyan ügyfelem, aki egyik munkahelyén azért nem tudott leszokni a dohányzásról, mert ha nem megy ki a többiekkel cigizni, akkor lemarad a személyes beszélgetésekről, és így gyengülhet, sima munkakapcsolattá válhat az egyébként jó hangulatú csapaton belüli “pozíciója”.

Ezek csak a főbb kérdések az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban, melyekhez lehet még sorolni a környezetet, hogy a lakás tisztasági és rendezett állapota megfelelő-e a munkavégzésre, vagy az ebéd lehetőséget, mely egy irodában a kollégákkal a helyi étkezők egyikében megoldott, de otthon arról is gondoskodni kell. 

Ahogy látható, több körülményt is érdemes figyelembe venni, mint kockázati tényező. Ezért is mondta egy könyvelő ismerősöm, hogy bár technikailag adott a lehetőség, hogy ne kelljen minden nap bemennie a munkahelyére, de úgy érzi, hogy neki szüksége van a reggeli készülődése, hogy a benti munkavégzéshez megfelelő ruhát vegyen fel, a bejárással rákészüljön az elvégzendő feladatokra, hogy aztán az iroda mindehhez azt a környezetet adja kollégáival, vezetőjével és annak hangulatával együtt, ahol eredményesen tudja végezni a munkáját.

Hogy mi a jó megoldás? Azt – lehetőségeihez mérten – döntse el mindenki maga. A helyes döntéshez segítségként álljanak itt a pozitív hatások.

Fotó: Fauxels / pexels.com

A home office előnyei

Az előnyöket kezdjük saját magaddal, hiszen az eredményes munkához jó társaság is kell, ami így kéznél van. hiszen az otthoni munkavégzés azoknak remek lehetőség, akik jóban vannak önmagukkal, és nincs szükségük társaságra, rendszeres kontaktusra egy-egy kollégával ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Ehhez természetesen nem kell introvertáltnak lenned, elég, ha alkalmanként  szeretsz egyedül belemélyedni egy-egy feladatba, legyen az kreatív alkotás, adminisztráció, vagy épp egy szoftver fejlesztése. 

Itt el is érkeztünk a másik alapvető ponthoz, hogy kevesebb a zavaró tényező, mint az irodában Az irodában jöhet egy telefon, vagy egy kolléga, és emiatt megakadhatsz a munkádban, ami egy felmérés szerint egy munkanap során akár 60-100 perc munkaidő kiesést is jelenthetnek – egy ügyfelemnél, akit megkértem, hogy a kollégák által adott “csak 10 perces” feladatok a munkaidejének a 80(!)%-át vitték el….

Ha több időt és nyugodtabban tudsz dolgozni, akkor a hatékonyság is nő, ami egy irodában – nem is beszélve az open officeról, amiről már évekkel ezelőtt kimutatták, hogy az ilyen nyitott térben dolgozók hatékonysága 30-40%-kal alacsonyabb – nem feltétlenül így van.

Aztán ott van még az utazással eltöltött idő, így nem kell dugóban az autóban ülnöd, sem pedig csúcsidőben a tömegközlekedéssel bejutnod az irodába, amivel akár 1-2 órás is meg lehet spórolni naponta. Az így felszabadult időben több mindent el tudsz intézni napközben, például ügyeket intézni, vagy főzni, és persze a családra is több időd marad, például ha már van gyereked, nem, vagy legalábbis kevésbé okoz számodra gondot a kicsik óvodába, iskolába fuvarozása sem.

Ha otthoni munkára adod a fejed, szükséges, hogy kellő önmotivációval és tudatossággal rendelkezz ahhoz, hogy ne okozzon számodra problémát az időbeosztás, és a határidők betartása akkor sem, ha nem ellenőrzik folyamatosan a munkádat. Ez rád van bízva, egy eredményorientált munkáltató esetében a lényeg, hogy időben végezz vele. Természetesen feladattól függően ezt akár egy szoftver segítségével mérhetik is, vagy van lehetőség közösen végzett munkára egy megosztott képernyőn online.

A számodra ideális környezet sem elhanyagolható, hiszen a saját lakásodban kell dolgoznod, amit te rendeztél be, és nem kell engedélyt kérni egy-egy átalakításhoz. Persze, ennek az otthonos érzésnek megvannak a hátrányai is, ezért javasolt egy irodai sarok/szoba berendezése, hogy könnyebben menjen az office üzemmódba váltás fejben – és aztán persze vissza a magánéletbe a munkanap végén.

Persze, mindennek az alapja az önismeret, így a home office is abban az esetben megfelelő a számodra, ha a fenti előnyökkel élni tudsz, én nem visszaélni, mint ahogy a legtöbb munkáltató gondolja,

Avatar photo
Szemán Zoltán

Karrier-coach

Szemán Zoltán 20 éves fejvadász tapasztalatát tudja megosztani az álláskereső-, vagy karrierváltó ügyfeleivel, hogy közösen megtaláljátok a számodra megfelelő pozíciót és sikeresen el is érd azt. A folyamat mellékhatásai: magasabb szintű önismeret, nagyobb önbizalom, pozitív én- és jövőkép, valamint az álláskeresési- és kiválasztási folyamat megismerése HR-es szemmel. Hogy szakmai pályafutásod ne alakuljon, hanem Te alakítsd azt.