Heti horoszkóp 06. 13. – 06. 19.

Somogyi Kitti ismét elkészítette a hétre vonatkozó előrejelzéseket, amelyben az éppen aktuálisan ható bolygóállásokat szedte össze. Fontos megemlíteni, hogy ezek csak a lehetőségek, nem jóslatok és nem is kőbe vésett szavak.

Hétfő: már a múlt héten is hatott ránk a Bikában álló Uránusz-Vénusz együttállás, a maga kettősségével. Hiszen az Uránusz egy kiszámíthatatlan bolygó, változást, újításokat hozhat az életünkbe akár anyagilag, akár érzelmileg. Ennek az az oka, hogy a Vénusz az érzelmekre is utalhat és a pénzre is, mert több jelentése van a bolygónak, így nagy valószínűséggel, lesznek olyan emberek, akiknek az életében az egyik, míg mások életében, a másik jelentése valósul meg.

Kedd: mivel a Napot érinti egy Neptunusz fényszög, így néhányan kicsit bizonytalanabbak lesznek, naivabbak céljaik tekintetében. Az Uránusz-Vénusz kapcsolat miatt lehet, hogy egy gyors döntési helyzetbe kerülünk akár anyagilag, akár magánéletileg, csak arra az egy dologra figyeljünk, hogy a Neptunusz miatt reálisan lássuk a dolgokat, mert pár dolgot félreérthetünk vagy elkerülheti valami a figyelmünket.

Szerda: még mindig tart egy olyan aspektus, ami a kommunikációt befolyásolja. Nem biztos, hogy elég információ áll a rendelkezésünkre, ezért inkább kérdezzünk, mintsem a ködös Neptunusz késztetésére, elhamarkodottan hozzunk meg döntéseket.

Csütörtök: ma különösen fontos, hogy a realitásérzékünk a helyén legyen, ne dőljünk be mások csábításának, inkább győződjünk meg arról, hogy valósak-e az információk, amiket kapunk vagy hallunk valamivel kapcsolatban. A Vénusz szerencsére lassan felszabadul az Uránusz zavaró energiától és egy nyugodtabb időszak elé nézünk érzelmileg is.

Péntek: ma lehet, hogy egy kicsit többet kell várni az üzleti ügyeink realizálódására, késhetnek például az átutalások vagy lehet, hogy éppen valamilyen hivatalos ügyben kell eljárnunk, ami csak a jövő héten fog megvalósulni.

Szombat: ma elképzelhető, hogy hűvösebb hangulatban leszünk, és komoly érzések lesznek rajtunk úrrá vagy egy döntési helyzetbe kerülünk, mivel a Hold a Szaturnusz mellé vándorol, így akár ez egy elengedéssel kapcsolatos, döntéshez is fűződhet. Szerencsére a Hold gyorsan mozog, így nem tart sokáig ez az állapot.

Vasárnap: ma arra ügyeljünk, hogy amit a szívünk mélyén igazán szeretnénk, azt merjük is megfelelően kommunikálni mások előtt. Merjük ma felvállalni az érzelmeinket, mert a Halak Holddal hajlamosak lehetünk lemondani róluk, vagy egyszerűen nem azt tesszük, amit igazán szeretnénk.

Fotó: Prettysleepy / Pixabay

Holdnaptár

Hétfő, kedd: a Hold két napot tölt a Nyilasban, ahol a jegy támogatni fogja a nagyratörő terveinket, sokkal optimistábbak és lelkesebbek lehetünk ebben a két napban. Egyedül a keddre figyeljünk, mert itt a szív és az ész közé kerülhetünk, valamit nagyon szeretnénk megtenni, de mégsem tudjuk meglépni, ezek mellett teli hold is lesz.

Szerda, csütörtök: a Bakba vándorol át a Hold, ahol a komoly és megfontolt, inkább a racionalitást követő érzések lesznek ránk hatással. Reális, jól átgondolt döntéseket hozhatunk a napokban.

Péntek, szombat: a Vízöntőben fog tartózkodni a Hold két napig is. A függetlenség és a szabadság szeretete lesz ma ránk hatással, kerüljük az olyan helyzeteket, amelyek gúzsba köthetnek minket.

Vasárnap: a Halakba lép a Hold, ahol egy kicsit engedékenyebbek lehetünk. Merjünk a mai napon nyugodtan a megérzéseinkre hallgatni, hiszen a Halak az egyik legintuitívebb jegy.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.