A karantén-böjt 40 napja

Tegnap egy baráti beszélgetés során tudatosult bennem, hogy 40 napja vagyunk önkéntes karanténban. Ezzel párhuzamosan pedig rögtön bevillant egy gondolat; a húsvéti ünnep előtt, a keresztény vallás 40 napos böjtre szólítja fel hívőit. Mivel nem vagyok vallásos, ez idáig nem igazán értettem a böjt lényegét; vajon mi a jó abban, ha megvonjuk magunktól a húst, és felborítjuk a szervezetünk addigi megszokott működését? Mit érhetünk el ezzel pozitívumként? Nem inkább ártunk magunknak ezzel? Van egy mondás, miszerint, ha nem csinálod magadtól, majd a sors rákényszerít…valahogy ezt érzem most. Átvitt értelemben most jött el mindenkinek a böjt ideje, akár hisz benne, akár nem.

Túlságosan elfogadottnak tekintettük a jót, a kényelmet, a sok utazást (magamról is beszélek, sőt!) és nem foglalkoztunk azzal, hogy néha szükség van lecsendesedésre, megállásra, pihenésre. Hajtottunk, hajszoltunk mindent és mindenkit, leginkább saját magunkat a munkahelyünkön, a családban és úgy az életben általában. De most muszáj volt megállni. Muszáj volt lassítani. A természet böjtre küldött minket, hogy gondolkozzunk el magunkon, az életünkön. Nézzük meg, mi történik velünk, ha megvonjuk magunktól az addigi természetesnek vett földi jó dolgokat?

Ha nem vásárolhatunk kedvünkre, ha nem kirándulhatunk 2 napot Milánóban csak úgy, mert olcsó a repülőjegy, illetve, amit talán a legkevésbé becsültünk és most a legnehezebb: ha nem találkozhatunk a szeretteinkkel, a barátainkkal? Fáj és rossz érzés, amitől szorongunk? Igen. Belehalunk? Remélhetőleg nem. Szerintem inkább megerősödünk és megtisztulunk. Mindenfajta ránk rakódott felesleges sallang, érzet, és pót-tevékenység most lehull, értékét veszti, és ami megmarad, az lesz a mi tiszta lényünk, az érzéseink, és gondolataink. Mint, ahogy egy műtétnél az ember szeméről a hályogot eltávolítják, és hirtelen minden kitisztul; végre élessé válnak a kontúrok, nincs elmaszatolás. Tisztán látjuk, hogy mi a fontos és mi volt az a köd, ami elhomályosított minket, a működésünket. Visszagondolva az elmúlt hetekre, én képletesen az utóbbi napokban estem át ezen a műtéten. Mára sok minden helyretevődött és kitisztult bennem.

Elsősorban ráeszméltem, hogy a család a legfontosabb dolog az életben. Ha van egy család, ahol a tagok figyelnek egymásra, szeretik és támogatják egymást, erőt adnak a másiknak,

még akkor is ha olykor összevitatkoznak, akkor nincs olyan vírus vagy válság, amit együtt ne tudnának legyőzni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nekem ez a védőháló megadatott. Ez az időszak alkalmas arra, hogy ha régi konfliktusunk volt/van bármely családtagunkkal, akkor ezt tisztázzuk, beszéljük meg egymással és kezdjük a kapcsolatot újra, tiszta lappal. Még ha nehéz is, tudom, hogy ha biztosítjuk a másikat a szeretetünkről, főleg ebben a nehéz helyzetben, akkor a dolgok jó irányba indulnak el.

Másodsorban arra is ráébredtem, hogy kik azok az igaz barátaim, akik védőhálóként szintén ott vannak körülöttem.

Hiszen, akik eddig sem nagyon hívtak, csak akkor, ha szükségük volt rám, azok, a karantén ideje alatt sem emelték fel a telefont… Ugyanakkor, akik eddig is kerestek, segítettek, támogattak, azoknak a jelenlétét éppen ebben a nehéz időszakban érzem még inkább. Az igaz barátaimra most is minden körülmények között számíthatok, mert a fizikai távolság ellenére velem vannak és összekapcsolódunk. Csak a kapcsolattartás formája alakult át, és remélhetőleg az is csak egy időre.

Az élet talán olyan, mint egy részvényárfolyam görbéje. Megszületünk, elindulunk a kezdőpontról és szép lassan megyünk felfelé az úton. Közben akadnak kisebb, nagyobb vagy akár óriási zuhanások, de ezeket az eséseket mindig a növekedés követi és így a felfelé ívelő trend az esetek 99%-ában megmarad. Most mindenki életében kollektíve egy jó nagy zuhanás következett be. Azonban, hogy mekkora lesz ez az esés valójában, és mikor fordul át ismét felfelé ívelésbe, az mindenkinél az adott élethelyzetéből adódóan más ponton következik be. Mégis hiszem azt, hogy rajtunk is múlik, mikor lesz a fordulópont és hogyan folytatódik a görbénk.

Ha úgy érezzük, elakadtunk, kérjünk segítséget barátainktól, családunktól. Hihetetlen ereje van ennek, mert a kéréssel egyben adunk is a másiknak. Azt az érzést adjuk neki, hogy értékes ember, fontos nekünk és szükségünk van rá.

Sokáig én sem mertem kérni, mert a kérést a gyengeséggel azonosítottam és nem akartam gyengének tűnni mások szemében. Ma már tudom, hogy épp abban rejlik az erő, ha képesek vagyunk a gyengeségeinket is megmutatni a másiknak és beismerni magunknak, hogy mi is csak emberek vagyunk jobb és rosszabb napokkal a hátunk mögött. Akik igazán szeretnek minket, ezzel együtt fogadnak el, és higgyétek el, az adás-elfogadás közös élménye még erősebbé tesz minket, mindannyiunkat. Erre pedig most nagyon nagy szükségünk van. Mert az élet nem állt meg, csak letisztult és átalakult. Talán igazából erről szól a böjt.

Szerző: Szabó Petronella a petrazworld.com útiblog szerzője
Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva