A tojásfestés közelebb hozza a családot

Húsvét alkalmával a tojásnak a szokásosnál nagyobb szerep jut, de nem csak az ételek között. A tojásfestésnek a pandémia időszaka alatt még nagyobb hangot kell adni, ugyanis amellett, hogy összehozza a családot, a gyerekeknek olyan élményt nyújt, amit később is szívesen emlegetnek majd – vallja Zsigóné Kati világhírű Népi Iparművész.

Több neves díjat is bezsebelt már a „Tojásdíszítés Királynője”, így ha valaki, akkor ő jól tudja, hogy mennyire fontos a tojásfestés élménye. Már több tízezer tojást készített el, különböző technikákat alkalmazva, amelyek már szinte a világ minden tájára eljutottak. „Azt veszem észre, hogy sok ember nem tudja, hogy mi a tojás jelentősége húsvétkor azon kívül, hogy megesszük.

A tojás az élet kezdetét és a világmindenséget jelképezi, ami a díszítés miatt húsvétkor még nagyobb szerepet kap.

Ez egy egyetemes szimbólum, mivel sok nép életében jelen van, de a magyar kultúrában még nagyobb jelentőséggel bír. Most, a pandémia időszaka alatt azért kell még nagyobb hangsúlyt fektetni a tojás díszítésére, mivel ez az elfoglaltság az asztalhoz gyűjti a közeli családot” – mondta Zsigóné Kati, aki maga is másképp ünnepli a húsvétot a pandémia miatt. A locsolók náluk sem adják egymásnak a kilincset, de a családja – a lánya, az unokája és a férje – ugyanúgy fognak tojást díszíteni. A „Tojáskészítés Királynője” szerint a pandémia alatt is fontos, hogy húsvétkor a szűk családi kör együtt hangolódjon, készüljön az ünnepre – természetesen a vírusvédelmi óvintézkedések betartásával. „A hölgyek szedjék össze a szűk családot, egymásra vigyázva, üljenek le együtt, és nyugalomban, szeretetben, töltsenek el együtt pár olyan órát, amire később a gyermekek is szívesen emlékeznek majd” – tanácsolja Zsigóné.

Forrás: zsigonekati.com

Több mint 30 díszítési mód

Kati jól tudja, milyen a díszes hímes tojás, ugyanis a több tízezer tojása mellett hét olyan munkája is van, amelyek kiemelkedő alkotások, egyediek, ebből kettő viszont felbecsülhetetlen értékkel bír. „Közel 30 díszítési móddal dolgozom, amiből kettő még számomra is igen nehéz, a többi 28-at viszont játszva megcsinálom. Több ezer tojást készítettem már, melyeket a külföldiek és magyarok is szép számmal megvásárolták” – mondta Zsigóné Kati, akit a világ 5 legjobbja között tartanak számon, Európában viszont ő a legjobb. A művész a pandémia után tervezi bemutatni új alkotását, amit mondanivalója szempontjából élete fő művének tart. Az egyelőre még leplezett alkotást összesen három éven át készítette, amiből az első két év az elméleti munkára, gondos tervezésre épült. Élete másik legbecsesebb műve a Magyar Nemzet tojása még várja gazdáját, aki majd méltó helyére juttatja. Ez az alkotás elmondása szerint felbecsülhetetlen értékű ésvilágszínvonalú: strucctojásból készült, 79 minta van rajta, összesen 11 díszítési technikával készült, 16 darab tiszta arany patkó is ékesíti, s az ország történelmét mutatja be.

Nyitókép: zest.hu
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.