Egy boldog párkapcsolatban eggyé válni a társaddal fantasztikus dolog. Egy ilyen helyzetben pedig mégis önmagadnak maradni és nem beáldozni magadat az ő, vagy kettőtök oltárán, az minden bizonnyal feladat. Sokaknak konkrétan félelmük is az, hogy egy párkapcsolatban elveszítik önmagukat, elfelejtik kik is ők valójában, a másik nélkül.
Erről érdemes beszélni. Mert ez a félelem nagyon sok mindent tud megakadályozni: például, hogy párkapcsolatba kezdj, vagy ha már benne vagy, akkor hogy át tudd adni magad érzelmileg és lelkileg a kapcsolódásnak. Anélkül persze, hogy feladnád önmagad.
Az egyik sarkalatos pont amit látok, hogy vannak párok, akik mindig mindent együtt akarnak csinálni.

Ha önmagad akarsz maradni a párkapcsolatodban, akkor kell, hogy legyen én-időd és ugyanúgy, a párodnak is.
Amikor azzal tudtok foglalkozni, ami csak egyikőtöket érdekli, amikor picit a jó értelemben véve el tudtok távolodni egymástól, hogy utána újra örülni tudjatok egymásnak. Ennek mértéke minden esetben az adott pártól függ, ti beszéljétek meg, hogy hogyan tudjátok ezt jól beiktatni az életetekbe. Olyannal is többször találkoztam már, hogy a pár egyik tagja “felvette” a másik hobbiját. Holott egyébként soha nem érdekelte volna az adott tevékenység. És itt nem arról beszélek, amikor valóban megtetszik neki a dolog, hanem amikor kvázi (belső vagy külső) kényszert érezve veszi azt magára.
Kérdem én: miért??
Ha te nőként például nem szeretsz csocsózni, de a párod igen, miért erőlteted magadra? Hagyd, menjen és csinálja azt egyedül, te addig foglalkozz a saját hobbiddal. Nincs értelme ezeket erőltetni. Ha esetleg a párod ragaszkodik hozzá, hogy te mindig vele tarts?
Áll ki magadért. Ragaszkodj ahhoz, hogy neked is jár a saját idő, a saját tevékenységek.

