Gondoltad volna? Ezek a legnépszerűbb felnőttképzések itthon

A covid alaposan átírta a munkaerőpiacot, ennek hatásai pedig a mai napig érezhetőek. Akik korábban még csak gondolkodtak a szakmaváltáson, ma már többnyire más területen dolgoznak, vagy nyitottak maguknak egy új lehetőséget a felnőttképzés segítségével. A digitális platformok mellett azonban a felnőttképzésben résztvevő egyének közel 50 százaléka még mindig a tantermi képzéseket részesíti előnyben.

2021-től teljesen megváltozott a felnőttképzési rendszer, a hagyományos OKJ-s lista megszűnt, ezzel pedig eltűntek, összeolvadtak a korábbi képzések. A 766 szakmát tartalmazó OKJ-s képzéseket a 174 államilag elismert, iskolarendszerű alapszakma váltotta fel. 2022 december 31-én végleg búcsúzott az Országos Képzési Jegyzék alapján szervezett rendszer. A helyébe lépett új szisztéma lényege, hogy alapszakmát már csak a szakképzési centrumokban lehet szerezni. Az üzleti alapon működő felnőttképzőknél pedig – a korábbi OKJ-s tanfolyamok helyett – 73 részszakma és az úgynevezett programkövetelmények alapján folytatott félezernél is több szakképesítés közül válogathatnak az érdeklődők.

„A képzések rugalmasabbá váltak, a résztvevők többféle formában és időtartamban választhatnak tanfolyamot, amelyek tartalma modernebbé és gyakorlat-orientáltabbá vált. Az adminisztratív terhek csökkentése jó irány lett, de van olyan terület – például a hatósági képzések – ahol dupla jelentési, adatszolgáltatási kötelezettség lépett életbe, viszont nem kell a bejelentéses képzéseknél feltölteni az ütemezést. Továbbá kezdeti zavarok után a szektor kezdett „beállni”, ahogy az intézmények, a képzők és a résztvevők egyaránt alkalmazkodtak az új rendszerhez” – tájékoztatott Nagy László, a TanfolyamGURU online oktatási szakértője.

Fotó: Pixabay

Előnyösek a mikroképzések

A szakértő azt is kifejtette, hogy a „mikroképzések”, vagyis a mikrotanúsítványt adó képzések számos előnnyel járhatnak munkavállalói és munkáltatói szempontból is. Munkavállalói szempontból előnyös, hiszen új, gyorsan megszerezhető készségekre tehetünk szert, amelyek hatékonyabbá tehetik a munkát, segítik a karrierutat és előnyt biztosíthatnak a munkaerőpiaci versenyben. Munkaadói szempontból pedig bizonyítják a munkavállalók készségeit, tapasztalatait, ami segíti a toborzást, a teljesítményértékelést és javítja a cég munkaerő-piaci versenyképességét.

„A mikrotanúsítvány összességében egy rugalmas és költséghatékony módja annak, hogy a munkavállalók új készségeket és tudást sajátítsanak el, és a munkáltatók értékeljék a munkavállalók tudását és tapasztalatait. A mikrotanúsítványok egyre nagyobb teret nyernek a munkaerőpiacon, és várhatóan a jövőben még fontosabb szerepet fognak betölteni” – tette hozzá a szakértő.

A TanfolyamGURU felmérései alapján készült TOP 5 képzési listában nemcsak meglepően népszerű képzéseket találunk, de az is kiderül, hogy az érettségi megszerzése csupán a lista második helyén kapott helyet a felnőttképzések között.

5. helyezett: Aranykalászos gazda

Napjainkban a mezőgazdasági, növénytermesztési és állattenyésztési viszonylatban még mindig nagy érdeklődésre tart számot az aranykalászos gazda képzési forma. A jelentkezőket főként a szakterülethez kapcsolódó érdeklődés, a dezurbanizáció (a városokból kisebb településekre történő elvándorlás) motiválja, de olyan indokok is felmerülnek, mint a földtörvényhez is köthető örökösödési jogrend okozta kötelezettségek.

4. helyezett: Idősgondozói képzés

A társadalmi korfa elöregedésének köszönhetően egyre nagyobb igény van a szakmailag képzett ápolói és gondozói munkakörök betöltésére. Számos szakintézmény állandó álláshirdetései közt szerepel ezen munkakör kiírása.

3. helyezett: Személy és vagyonőr képzés

A személy- és vagyonőr képzések célja, hogy felkészítsék a résztvevőket a vagyonvédelmi feladatok ellátására. A képzések során a résztvevők elsajátítják a szükséges jogi ismereteket, pszichológiai és kommunikációs alapismereteket, objektumőrzési speciális ismereteket, az objektumőr intézkedéstaktikai ismereteit, valamint a személy- és vagyonőr szolgálatellátásának általános szabályait.

A képzések időtartama 120-160 óra között mozog, elméleti és gyakorlati oktatásból állnak. A tanfolyamok elvégzését követően a résztvevőknek vizsgát kell tenniük, amelynek sikeres letétele után megkapják a személy- és vagyonőr képesítést.

2. helyezett: Esti gimnázium

Az esti gimnázium fontos szerepet tölt be a felnőttképzésben, és számos előnnyel jár azok számára, akik érettségi bizonyítványt szeretnének szerezni. Az esti órákon tartott tanóráknak köszönhetően, ideálisak azok számára, akik nappal dolgoznak vagy más elfoglaltságuk van. Mivel napjainkban szinte elengedhetetlenné vált egy állás betöltéséhez az érettségi bizonyítvány megléte, ez a megoldás ideális lehet, hisz ezen intézmények nyitottak mindenki számára, aki érettségi bizonyítványt szeretne szerezni, függetlenül a korától vagy a korábbi tanulmányaitól.

1. helyezett: Dajka képzés

A dajka képzések fontossága kiemelkedő a kisgyermekek gondozása és nevelése terén. A dajkák kulcsfontosságú szerepet játszanak a bölcsődék, óvodák és más korai nevelési intézmények mindennapi életében, hozzájárulva a gyermekek testi, érzelmi és kognitív fejlődéséhez.

A dajka képzések során a résztvevők elsajátítják a kisgyermekek gondozásához szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket. Megtanulják a gyermekek testi szükségleteinek kielégítését, a higiéniai szabályok betartását, a balesetvédelmi előírásokat, a gyermekek étkeztetését, altatását, és a velük való játék és foglalkozás megszervezését. Ezen kívül a dajka képzések során a résztvevők fejlesztik kommunikációs és konfliktuskezelési készségeiket, valamint megtanulnak együttműködni a szülőkkel és a pedagógusokkal.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.