Heti horoszkóp 01.24. – 01.30.

Nézzük meg, hogy milyen eseményeket tartogat számunkra január negyedik hete! Ezek az információk tájékoztató jellegűek, segítségükkel könnyebben és tudatosabban tudjuk megtervezni napjainkat. Az előrejelzések az éppen aktuálisan ható fényszögek alapján készültek.

Hétfő: A Vízöntőben álló Nap-Merkúr együttállás, már jó pár napja érezteti a hatását. Ez a fényszög kedvez a tárgyalásoknak és erősíti az emberek közötti tisztázó beszélgetéseket. A Merkúr a kommunikációért is felelős bolygó, ami nagyon jól érzi magát a Vízöntőben. Továbbá erősíti még a mozgással, utazással kapcsolatos eseményeket is, tehát változatos napokra számíthatunk.

Kedd: Mivel a Skorpió Hold kvadrátot alkot a Vízöntőben álló Nappal és Merkúrral, érdekes döntési helyzetek alakulhatnak ki a szív és az ész között. Azért, mert a Hold az érzelmeinket, a Nap pedig az akaratunkat mutatja. A fényszög, ami összeköti őket nem a legjobb természetű, ezért olyan döntési helyzeteket okozhatnak, amelyekben, amit szívből szeretnénk és, amit tennünk kellene, az egymással szembe mehet. Legyünk megfontoltak, amikor döntünk!

Szerda: A Skorpió Hold szemben áll az Uránusszal kvadrátban a Szaturnusszal. Mit jelent ez? Az Uránusz az elválást, szabadulást, újítást támogatja. Ha a Holdat, vagyis az érzelmeinket célozza meg, akkor igen feszültek és robbanékonyak lehetünk. Külön fokozza a helyzetet a Szaturnusz fényszöge, mert ő inkább a régi felé húz vissza minket vagy egyszerűen csak az idővel akadályoz bennünket. Feszült nap, a régi és az új közötti döntési helyzet miatt. Sok türelemre lesz szükségünk, ne feszüljünk bele, ha egyből nem sikerül valami.

Csütörtök: A Merkúr hátráló mozgásának köszönhetően eléri a Plútót. Ezzel nem várt, eddig elhallgatott információkat, titkokat hozhat a felszínre. Felvételizők figyelmébe ajánlanám, hogy alaposan készüljenek fel, mert egészen apró részletekbe kérdezhetnek bele vizsgán, olyanba, amire senki nem számít. A Plútó nagyon alapos felkészülést igényel.

Péntek: A Plútó-Merkúr páros hatása pénteken különösen erős lesz, vigyázzunk a szélsőséges, indulatos kommunikációval. Ha közlekedünk, fokozottan tartsuk be a szabályokat, hiszen a Merkúr a mozgás bolygója is!

Szombat: Mars-Hold együttállás várható, ami kedvezhet a konfliktusoknak, elsősorban magánéleti fronton. A Mars gyakran okoz vitákat, érzelmek szintjén ez sértődöttséggel is párosulhat. Erősítsük tudatosan ezen a napon a higgadtságot! Mivel a Hold a gyomor területét is uralja, így a refluxra, gyomorfekélyre hajlamosak, különösen legyenek óvatosak ezen a napon, azért, hogy a lelki feszültséggel ne erősítsék a gyulladásos folyamatokat.

Vasárnap: Nagyon szép Hold-Vénusz találkozással indul a nap a Bakban. A két érzelmeket uraló bolygó kölcsönösen támogatja egymást. A felelősségteljes szeretet, a hűség és a stabilitás fogja erősíteni a kapcsolatainkat. Amit előző nap a Mars kicsit nehezített, a következő nap a Vénusz kijavítja. 

Fotó: Pezibear / Pixabay.com

Holdnaptár

Január 4. hete

Hétfő: A Hold a Mérlegben tartózkodik. Ez kedvez a kapcsolatainknak, hiszen a Mérlegnek különösen fontos a harmónia és a béke. A Mérleg Holddal jobban odafigyelhetünk párkapcsolatainkra, szeretteinkre. Ezen a napon hajlani fogunk a kompromisszumokra és rugalmasabbak lehetünk.

Kedd, szerda: A Skorpióban álló Hold, különösen úgy, hogy szemből az Uránusz is érinti, feszült, lobbanékony érzelmeket generálhat. Ez elsősorban a keddi napra lesz igaz. Szerdán is a Skorpióban áll a Hold, de itt már tisztább lesz az energiája, a feszültséget okozó uránuszi hatás enyhül. Akik féltékenységre hajlamosak, azok legyenek résen a keddi napon, ne engedjék, hogy elragadják őket az indulatok!

Csütörtök, péntek: A Nyilasba kerül át ma a Hold, ennek a jegynek az optimizmusa és életigenlése lesz ránk hatással. Úgy érezhetjük, hogy minden energiánk megvan ahhoz, hogy megvalósítsuk terveinket, mert pozitívan állunk érzelmileg a dolgainkhoz. Ez a Nyilas egyik legfőbb sajátossága, nagyon optimistán lát sok mindent.

Szombat, vasárnap: Szombat reggel 9 óra magasságában lép be a Bakba a Hold. Találkozik a Marssal, ami sok érzelmi feszültséget és vitát okozhat. Jócskán az utolsó negyedben járunk, ha a holdfázisokat tekintjük, így eleve veszít az erejéből a Hold. Egészségünk szempontjából, a gyulladásos, lázas folyamatok felerősödhetnek. A gyomor és a női nemi szervek különösen érzékenyek lehetnek ennek a fényszögnek a hatására. Azoknak, akiknek hajlama van a refluxra, vagy gyomorfekélyesek, ezen a napon jobban ügyeljenek az egészségükre és kerüljék a stresszt!

Vasárnap érkezik a felmentősereg. A Hold a Vénusz mellé kerül, és ami az előző nap esetleg konfliktust, vitát okozott, arra ma jó esély van, hogy elsimuljon. A hölgyek fokozottan használják ki ezt a napot, hiszen a két nőiséget jelképező bolygó áll együtt, amik kedveznek a szépségápolásnak is. Törődjünk ma magunkkal testi és lelki szinten is! Érzelmek tekintetében a hűség, a felelősségteljesség, a megbízhatóság fog felerősödni.

További információk és érdekességek: asztroveritas.hu

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.