„Az emberek szerte a világon szerelembe esnek. Énekelnek a szerelem miatt, táncolnak a szerelem miatt, verseket és történeteket írnak a szerelemről, mítoszokat és legendákat zengnek a szerelemről, sóvárognak a szerelem után, a szerelemért élnek. Ölnek a szerelemért, és meghalnak a szerelemért.” – Pető Rita szerzőnk személyes hangulatú írása.
De mi is ez a szerelem? Honnan jön? Mikor érezzük? Hogyan képes elsöprően magával ragadni és mégis pokolian fájni?
Szívemhez közel álló ez a téma, mégis nehezemre esik írni róla. Ugyanis megfogalmazni egy érzést, főleg a szerelem érzését, főleg úgy, ahogyan én látom, valójában leírhatatlan. Hiszen ez egy érzés, egy szenvedély, egy tűz, mely ezer fokon ég bennem és nincsenek is rá igazán kifejező szavak. Mégis nekiveselkedek, bízva abban, hogy tudok adni Neked egy másfajta nézőpontot és megértést. Bármiben is vagy éppen, akár a szerelem határtalan, univerzális szenvedélye tölt el, akár a szívszaggató fájdalma, olvasd nyitott szívvel és add át magad mindannak, amit most érzel.
„Valakit szeretni annyit jelent, mint egyedül gyönyörködni olyan csodában, amely mindenki más számára láthatatlan, érthetetlen”
Már kisgyermekként máshogy működtem, mint a többiek. Úgy éreztem az egész világba szerelmes vagyok. Az összes emberbe, érzésbe, dologba, munkába és mindenbe, ami körülvesz. Máshogyan érzékeltem dolgokat, magával ragadott a világ minden pillanata, gyermeki csodálattal és kíváncsisággal figyeltem és tapasztaltam meg mindent, ami körülvesz. Mások naivnak neveztek, én mégis ezt éreztem. Azt hittem, baj van velem. Hogyan lehetséges ez? Hogyan szerethetsz egyszerre mindent és mindenkit? Ez őrület – gondoltam. Mégis hagytam és hagytam, hogy magával ragadjon a hév, hogy lebegjek a mámortól, hogy megrészegítsen ez a felfoghatatlan, földöntúli érzés.
Majd az idő egy pontján rájöttem valamire. Rendben volt, hogy ezt érzem, de mégis mindig külső dolgokhoz kapcsoltam ezt az érzés.. „Szerelmes vagyok a munkámba, szerelmes vagyok a páromba, szerelmes vagyok ebbe a csokis fánkba…” De, ha valamikor kicsit is elmúlt ez az érzés, ha már nem éreztem olyan intenzitással, tovább álltam és új pezsgés után kutattam. Gyakran feltettem magamnak a kérdést, hogy „Mi a baj velem…? Mért csak egy darabig jó nekem az a bizonyos személy, vagy munka, vagy bármi igazából…?”
Míg egyszercsak jött valaki, aki megváltoztatott mindent. Meséltem neki az érzéseimről, majd a következőt mondta: „Amikor a másikba beleszeretünk, valójában önmagunkba szeretünk bele. Abba a részünkbe, ami valójában ott van bennünk, csak még láthatatlan saját magunk számára is. És ez a valaki segít megmutatni, feltárni azt az érzést, dolgot, tehetséget, csodát, mindent, ami „én vagyok” és, ami által önmagammal is teljes, egész lehetek.”
Ez volt az a pont, ami elindított egy új megvilágítás felé. A szerelem, szenvedély érzése örök és ott él bennünk. Minden külső körülmény csak arra szolgál, hogy felébressze és újra lángra lobbantsa ezt bennünk. Ami által közelebb és még közelebb kerülünk önmagunkhoz.
Így elkezdtem ezt a szerelem érzését más minőségben érezni. Onnantól már nem kívülről vártam, hogy valami, vagy valaki megadja nekem ezt a perzselő, földöntúli érzést, hanem csak azért, mert én vagyok és létezem, mindentől és mindenkitől függetlenül csak szerelembe estem. Az életbe, a létezésbe, önmagamba. És tudod mi az érdekes? Szabadabb és méginkább önmagam és teljesebb lettem ezáltal, mint bármikor ezelőtt.
A külső dolgok, a környezeted mindig egy tükör, egy tükör arra, hogy miben érdemes még fejlődnöd, vagy mi az, amiben érdemes kiteljesedned. Szuper és fantasztikus dolog, hogy ezek a segítségünkre vannak és minket szolgálnak. Én is végtelenül hálás vagyok mindenkinek és mindennek, aki segített és segíti a fejlődésemet, de ezektől függni és ezektől függővé tenni a létezésünk és a boldogságunk… csak az ego játéka.
A szív szemével látás, a belülről fakadó érzések hozzák el a valódi örömöt és szerelmet. Amikor már mindentől függetlenül, önmagunkban kialakítottuk ezeket az érzéseket. Mert mindaddig, amíg ezt kívülről várjuk, csupán a bennünk lévő hiányt akarjuk pótolni, ami ebben a formában sosem lesz elegendő és mindig új impulzus után fogunk nyúlni. Ami egy idő után rettentő kimerítő és görcsös.
Viszont, ha ez már valóban megszületett benned, akkor mérhetetlen csodákban és kapcsolódásokban lesz részed. Akkor jön el az a szerelem, ami az égben köttetett. Mert már nem tőle várod, hogy megmentsen, hogy betöltse az űrt a szívedben, hanem egy felemelőbb, minőségibb és méginkább megmagyarázhatatlan, leírhatatlan érzésben lesz részetek, ahol egészek vagytok külön – külön is, de mégis MI lesz belőletek. És ekkor megnyugszik és hazatalál a Lelked. Együtt, Egymásban. Szerelemben.
Őszintén tiszta szívből kívánom Neked, hogy merd megélni önmagadban a szerelem érzését és nyisd ki a szívedet, hogy rád találjon az égben köttetett szerelem.
