Indul a csillagászati nyár a Rák érzelmes, gondoskodó energiájával

A nyári napfordulóval, az év leghosszabb nappalával indul a csillagászati nyár. A Nap június 21-én 5:33-kor belép a Rák jegyébe, a téma az érzelmek fejlődése és az érzelemvilág sokféleségének megtapasztalása. A cél a lelki egyensúly elérése a különböző hangulati változások közepette. A rák a leggyorsabb hangulatváltozásra képes a 12 jegy közül. Uralkodó bolygólya a Hold, ide tartozik a lélek az alkalmazkodás, az ösztönösség és a befogadás, visszatükrözés, az anyaság, az álmok. A horoszkópban a rák zodiákus által érintett területek, ahol nyitottak vagyunk, ahol a legjobban alkalmazkodunk, itt a legérzékenyebbé is válhatunk. Emlékezés, múlt, anyaság és a saját anyánkhoz való viszony. A Hold nagyon hat a rákokra, fogyónál kevesebb az energiájuk, növőnél életerősebbek, lelkesebbek.

Akinek a képletében hangsúlyos a Rák zodiákus jegye, jellemzően érző, érzékeny, sértődőssé válhat. Mindenhez érzelmi kötődése van, gyűjtögethet és nehezen válik meg a dolgaitól, ha bántották nem felejti el. A rák olyan, mint a barlangban a víz, lassan alakítja át a környezetét. Külsőre szolgálatkész, de belül erősebb, látszólag törődik bele a dolgokba, erősen érzelmi motiváltság jellemzi. A túl nagy tömegtől összezavarodik. Fejlett intuíció jellemzi. Szégyellős, anyáskodó, gondoskodó, gyakran túlságosan is. Szívesen tanul, de főleg olyasmit, aminek van gyakorlati haszna. Otthoncentrikus, könnyen költözik külföldre, mert mindenhol otthont tud teremteni, azonban mindig erős honvágya van.

Fotó: Sanni Sahil / Unsplash

Megviseli a válás, az elválás. A legfejlettebb memóriájú jegy, mert érzelmi alapon kódol. Fontos feladata a felejtés és a sérelmek elengedése.  Elvárja, hogy szükség legyen rá, ha ez hiányzik akár depresszióssá is válhat. Romantikus és álmodozó, az átlagnál gyengébb az önbizalma, környezete erős hatással van rá. Azért, hogy elfogadják képes felvenni tulajdonságokat.

Önzetlen, jó szívű, adakozó és együtt érző, ha valamit megszeret azt meg is tartja. Bosszúálló, de nem alattomos, hajlamos a konfliktuskerülésre.

Az akadályoktól sokszor megriad, inkább kivár. Szereti a növényeket, természetet, jó hatással van a virágokra. Tanulási feladata: önállóság és cselekvés, nyílt érvényesülés, elválás az anyától illetve az anya szimbólumtól, a felejtés és a sérelmek elengedése. A házrendszerben a IV. ház tartoznak ide, témái a magzati kor, gyerekkor, késői öregkor, család, apa, a lakás, ahol élünk, valamint ahhoz való viszonyunk. Belső otthon, stabilitás, múlthoz való viszony és kötődés. Származás, az élet kezdete. Hol és hogyan érezzük magunkat biztonságban, mi az ideális környezetünk.

Az alábbi kérdésekkel érdemes foglalkozni ebben az időszakban:

  • Milyen hely számomra a világ?
  • Biztonságban érzem magam?
  • Hogyan reagálok a külső benyomásokra?
  • Mire van szükségem, hogy biztonságban érezzem magam?
  • Hogyan reagált anyám az érzelmeim kinyilvánítására?
  • Érzem, hogy szeretnek és elfogadnak?
  • Mit várnak el tőlem?
  • Milyen gyerekkori élményeim térnek vissza újra és újra?
  • Van-e benne egy felismerhető minta?
  • Milyen gyorsan változnak a hangulataim?
  • Mit változtatnék meg a beállítottságomon és magaratásomon, hogy jobban boldoguljak?
Fotó: Anastasia Taioglou / Unsplash

Július 22-ig a leghangsúlyosabb elem a víz, az érzelmi energia. Az érzelmeken kívül, az ösztönvilág és a tudattalan rétegek mélységei, a jó gyógyító és intuitív képességek tartoznak ide. Hajlamosít a meggondolatlanságra, az önsajnálatra, túlérzékenységre, fontos megtanulni összpontosítani. Érdemes figyelni a megérzésekre. A vízenergia tudatos felhasználási módjai az úszás, a jóga, a tánc, a zenehallgatás és a festés, de ha több folyadékot fogyasztunk, vagy vizes színeket viselünk az is elvezeti.

Ebben az időszakban a nőies befogadó részünkkel kell foglalkozni, feladatok jöhetnek az önérvényesítés, hit, spirituális fejlődés, regenerálódás, titkok témákban.

Terápiás folyamatoknak, régi sérelmek elengedésének kedvező időszak. Érdemes tudatosan belemenni olyan csomagok kibontásába, amiket régóta cipelünk. Most ráláthatunk a probléma gyökér okára és azt megértve, megérezve, feldolgozhatjuk és megoldhatjuk. Könnyen válhatunk bizonytalanná és áraszthat el boldogtalanság érzése bennünket, érzékenyek lehetünk a kritikára. Könnyen lehetünk duzzogóak és melankolikusak és neheztelők. A levegőben benne lesz a spiritualitáshoz és a misztikához való vonzódás, felerősödhet a lelki segítségnyújtás képessége. Jöhetnek olyan átható érzések, hogy értünk mindent és mindenkit. Érdemes észrevenni a jeleket és olyan irányokat választani, amerre visz az áramlat.

Lehet, hogy magunktól nem az adott utat választanánk, de a sors terelésének engedjünk inkább, mint ellenálljunk neki. Meg kell tanulnunk, hogy nem kell mindent irányítani.

Megeshet, hogy bizonyos dolgokat újra kell gondolni és a jelenhez igazítani.  A tanulás, kommunikáció, a szerelem, a cselekvőképesség és a spiritualitás témáiban a kérdéseinkre a válaszokat befelé figyelve, magunkban találjuk. Segítő, harmonizáló színek a kék, ezüstfehér, viola, pasztell- és vizes színek.

A Nap 2021. július 22-én 16:27 vált jegyet legközelebb és belép a tüzes Oroszlánba, ami magával hozza az alábbi témákat:

Mennyire vagyok önálló és cselekvőképes?  Hogyan cselekszem és hogyan valósítom meg a vágyaimat? Mennyire vagyok magabiztos? Mennyire intenzíven élek, vagy szeretnék élni?

Szöveg: Németh Krisztina – asztrológus – www.nezzeslass.hu
Avatar photo
Németh Krisztina

Asztrológus

Több mint tíz éve foglalkozom energetikai olvasással és női energiával, közel öt éve asztrológiával. Hiszem, hogyha az egyén képes önmagát és az életútját egy semleges, objektív nézőpontból nézni, akkor meglátja önmagát és megtapasztalhatja, hogy mindig van választása. Visszaszerezheti az élete feletti uralkodást és olyan képeket alkothat, aminek a manifesztálása a boldog kiteljesedés megélését segíti.