Mi köze a lángosnak a hitelkamatokhoz?

Az elemzők 4,8 százalékos várakozását messze meghaladó mértékben, 5,3 százalékra ugrott az infláció júniusban. Az okok között a hónapban komoly mértékben gyengülő forint és – részben emiatt – megugró üzemanyagárak és a dohánytermékek jövedéki adójának emelkedése mellett ott találjuk a koronavírus járvány 3. szakaszát követő enyhítések hatását is.

Az újranyitás miatt óriási kereslet keletkezett, elsősorban a szolgáltatási oldalon. Mindez komoly munkaerőhiányhoz vezetett, a dolgozókért zajló versenyben feljebb kúsztak a bérek, amit béremeléssel kellett kompenzálnia a cégeknek. S bizony, a korábbi több, mint egy év kiesett forgalmát is pótolni szeretnék a cégek – így a szolgáltatások ára is komolyan emelkedett.

  • A vártnál gyorsabb, 5,3 százalékos infláció volt Magyarországon idén júniusban, s a szolgáltatások terén az elemzők szerint még gyorsulhat is a pénzromlás
  • Az infláció gyorsulása a hitelkamatok változására is hatással lehet: ha júliusban magasabb kamatemelésről dönt az MNB, a bankok ceruzája is mélyebben fog majd a kamatemeléskor
  • Az év végéig folyamatosan emelkednek majd a banki hitelek

A drága lángos hatása

Az elemzők nem igazán optimisták, szerintük a pénzromlás üteme a következő hónapokban is az 5 százalékos szint közelében marad majd, ráadásul többen – így a Takarékbank szakértői is – úgy vélik, hogy a szolgáltatói árak kilövése a következő hónapokban tovább folytatódhat. A rekordáron adott balatoni lángosnak a money.hu szakértői szerint komoly hatása lehet a jövőre nézve is.

Kamatemelésre felkészülni

Az MNB legutolsó, idén áprilisi adatai szerint a lakáshitelek átlagos kamatszintje 3,93 százalék volt, míg aki legalább 10 évre fixálta kölcsönének törlesztőrészletét átlagosan 4,46 százalékos kamatot fizet. Természetesen nem várható visszatérés a 2016-os magas kamatokhoz, de az bizonyos, hogy a következő hónapokban drágulni fognak a kölcsönök.

Ráadásul a drágulás folyamatos lesz, az elemzők most azt várják, hogy több hónapon keresztül emeli az alapkamatot az MNB, az általános vélekedés szerint év végére legalább 1,35-1,5 százalékra emelkedik majd a szintje.

Ez pedig azt jelenti majd, hogy az irányadó kamatszint fél év alatt 0,75-0,9 százalékponttal is emelkedhet majd – ez az a mérték, amely a banki hitelek drágulásának minimuma lesz.

Fontos az összehasonlítás

A bankok persze nem egy időben és nem egyforma mértékben drágítják majd a hiteleket. Ebben a helyzetben fontossá válik az, hogy hol és milyen feltételek mellett, milyen gyorsan lehet hozzáférni a kölcsönökhöz. A money.hu lakáshitel oldala segít az eligazodásban és abban, hogy az információk alapján a legmegfelelőbb bankhoz forduljunk.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.